1993 óta sok minden történt úgy a világban, mint a játékiparban, és ami akkor forradalminak, csúcs videojátékos élménynek számított, ma, rengeteg folytatással, fejlesztéssel később már nem ugyanolyan. Az első két Doom azonban szépen öregedett, sorra veszik elő őket játékosok ezrei, tízezrei még ma is, hogy visszatérjenek az FPS-ek gyermekkorába, vagy kipróbálják a rengeteg WAD (lényegében pályákat, sprite-okat, adatokat tartalmazó csomag) valamelyikét. A lelkes, a Doomot okosórától bankautomatáig mindenre portoló rajongók mellett a Bethesda is gondoskodik arról, hogy a sorozat első részei ne merüljenek a feledés homályába, hiszen minden modern konzolon felújítva játszhatók. A felhozatalhoz most a Doom 64 is csatlakozik, amiről jellemzően kevés szó esik - ennek nyilván megvan az oka.
A játék hivatalosan a Doom széria része, viszont nem az id Software, hanem a Midway Games készítette (eredetileg The Absolution néven), kizárólag Nintendo 64-re. A konzol egyik első játékának szánták az Egyesült Államokban 1997 márciusában, de a fejlesztést felügyelő id nem volt vele elégedett, ezért elhalasztották egy hónappal. Mikor megjelent, nem nyűgözött le mindenkit: megosztotta a kritikusokat, hogy pusztán még többet kínál a Doom élményéből, semmi mást - ennek néhányan örültek, mások meg úgy gondolták, kevés. Igaz, hogy van benne egy új fegyver (Unmaker) meg egy új ellenfél (Nightmare Imp), de ez így elég sovány extra; ugyanakkor egy új platformra készülő exkluzívnál nem is kellenek forradalmi újítások, pláne, ha egy kiadó nem akarja magára szabadítani dühös rajongók haragját.
A Final Doom után játszódó sztorival nem foglalkoztak sokat, a játék nem is magyarázza, mi történik, csak több mint 30 pályán keresztül kell különféle démonokra lövöldöznünk, kapcsolókat keresnünk és nyomogatnunk úgy, hogy azok valahol a pálya másik zugában aktiválnak valamit, a végén pedig a Mother Demonnal megküzdenünk, aki, mint az - kézikönyv hiányában - némi utánajárás után kiderül, egymaga élesztette újra a főszereplő által egyszer már elintézett figurákat. A befejezés után vár ránk még egy bónusz küldetés is, de sok türelem kell, hogy addig eljusson az ember.
A lényeg, hogy aki kihagyta, igazából semmiről nem maradt le. Én sem játszottam vele eddig, és most én is úgy éreztem, hogy ez igazából egy lélektelenebb, lecsupaszított, indokolatlanul nehéz és szemét Doom. A pályákon könnyű eltévedni és kóvályogni (még térképpel is), a 2D-s sprite-okként ábrázolt lények leküzdése kihívást nyújt, mivel a játék többször szándékosan szívat semmiből előbukkanó, olykor láthatatlan ellenfelekkel, vagy leszakadó padlókkal, egyéb csapdákkal. Ugyanakkor aki szeret szobáról szobára mászkálva kapcsolókat és kulcsokat keresni, néha megszakítva ezt egy kis puffogtatással, annak kikapcsolódásként jól jöhet. Sokkal nagyobb a fókusz a mászkáláson és felfedezésen, mint a tömény akción, valamint horrorisztikusabb az egész élmény, és nem rockzene szól.
A portot a régi játékok újraélesztésében jártas Nightdive készítette, és amit lehet, megtett. A srácok egyszerű látványvilágból kihozták a legtöbbet, minden jól néz ki 4K-ban, de megmaradt a retro hangulat, valamint simán fut, és eltűnt az input lag is, ami az eredeti változat játékosainak okozhatott kellemetlen perceket. Xbox One-on próbáltam, ahol támogatja a billentyűzet és az egér használatát, de PlayStation 4-en és Switchen még a mozgásérzékelős irányítás is opció az ínyenceknek.
Azon túl, hogy valahogy nem kapott el, és inkább frusztrálttá tett, mint hogy szórakoztatott volna, kettő nagyobb problémám volt vele, az egyiket sikerült orvosolni: alapvetően olyan sötét van (a menüben is), hogy alig látni valamit, de a fényerő maxra küldése megoldotta a kellemetlenséget. A másik a főszereplő imbolygása, ami a régi Doomok alapvető eleme, de itt sokáig kellett helyezkednem, hogy ne szédüljek bele. Más ezt 16:9-ben, egy 55"-os 4K-s tévén játszani, mint 1997-ben lehetett egy CRT-n, és nem azt mondom, hogy ez a szédülés mindenkinél felléphet, de nálunk többen is azonnal émelyegni kezdtek a látványtól.
Ha olyan hardcore Doom-fanok vagytok, hogy ha mobilos folytatás jönne, azt is addig játszanátok, amíg le nem kopik a fólia a képernyőről (nem a Doom RPG-re gondolok), persze ez is megérhet egy próbát, főleg ha megkaptátok ajándékba az Eternal mellé, de hatalmas csodát nem érdemes várni tőle. Mondjuk várt bárki is?
