Hirdetés

Már egy több mint 20 éves fényképezőgépre is telepítettek Doomot

|

Lassan felsorolni is nehéz, hogy milyen eszközök futtatják már az ikonikus játékot, de folyamatosan akadnak új jelentkezők ezen az értelmetlen listán.

Hirdetés

Az utóbbi pár évben nagy divatja lett annak, hogy az id Software ikonikus FPS-ét, a Doomot a világon mindenre átportolják aminek képernyője van. A legutóbbi ilyen szórakoztató átiratot egy McDonald's pénztárgépén láthattuk, most viszont egy sokkal kompaktabb megoldás is született, amivel akár bárhova magunkkal vihetjük a műfaj alapjának számító 1993-as lövöldét.

Egy nemrég feltöltött videóból kiderült, hogy valaki egy több mint húsz éves fényképezőre telepítette fel a Doomot, ami azért érdekes, hiszen a modell megjelenésekor azért még a játék sem volt kifejezetten régi.

A maga korában felső kategóriásnak számító Kodak DC 260-as lényegében kézikonzollá válik, miután elindítjuk rajta a pokoli kalandot, azonban a kezdeteleges kijelző még rengeteg energiát fogyasztott, így hosszabb ideig nem fogjuk tudni a démonokat irtani, ha nincs folyamatosan töltőn az eszköz. Ebben a videóban nézhetitek meg, hogyan muzsikál az FPS matuzsálem az újabb határozottan nem erre kialakított felületen:

Számotokra mi volt a legfurcsább eszköz, amin a Doom futott?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)