Hirdetés

Ebből a rajzból született meg a Mortal Kombat ikonikus logója

|

A játék közelgő születésnapja alkalmából az egyik társalkotó idézte fel a sárkányos embléma keletkezésének történetét.

Hirdetés

Október 8-án lesz kerek három évtizede, hogy a Mortal Kombat berobbant a játéktermekbe, valósággal letarolva a piacot a motion capture technológiával rögzített véres összecsapásaival, hogy aztán később az Acclaim Entertainment kiadásában az összes nagy platformot is meghódíthassa.

A közelgő születésnap alkalmából a játék egyik társalkotója, John Tobias nosztalgiázott egy kört a Twitteren, beavatva a követőit a Mortal Kombat jól ismert sárkányos emblémájának eredettörténetébe.

Hirdetés

A több bejegyzésből álló visszaemlékezés legérdekesebb pontja az alábbi rajz, amelyen a logó eredeti változatát láthatjuk, s amit végül bedigitalizáltak a végleges használathoz. A vázlat kapcsán Tobias azt is elmondta, hogy direkt olyan emblémát akart tervezni, amely egyszerre szimbolizálja a játékot és az abban szereplő tornát.

A posztokban Tobias azt is felidézi, hogy a sárkányos téma a játék korábbi munkacíméből, a Dragon Attackból ered, amelyet a Queen azonos című száma ihletett, s amelyről még egy kezdetleges látványterv is megmaradt az utókornak. A Freddy Mercuryék dalszövegében említett színeket viszont végül felhasználták a Mortal Kombat játékgépek dizájnjához.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A sárkányos ikon megjelenése pedig egy szoborhoz vezethető vissza, amit a Mortal Kombat másik művésze, John Vogel pillantott meg a Midway Games főigazgatójának íróasztalán. A szobrot bedigitalizálták a játék háttérképeihez, illetve kissé módosítva a játéktermi masinák oldalára is felkerült. Az enyhén giccses alkotás még ma is megvan, bár kissé beporosodott az évek során.

Egy alkalommal azonban még az is felmerült, hogy Tobiasék teljesen kukázzák a sárkányos emblémát, miután a rajzoló testvére csikóhalnak nézte azt. Végül persze kitartottak mellette, a Mortal Kombat II-ig pedig még tükrözve is használták. A jelenleg is alkalmazott, jobbra néző sárkány mellett a konzolos portok terjesztéséért felelős Acclaim nyomására tették le a garast, mivel a kiadónak szüksége volt egy levédhető változatra.

Ennyi derült hát ki a múltról, ami pedig a jövőt illeti, a rajongóknak lesz mivel ünnepelniük a Mortal Kombat születésnapját, október 9-én ugyanis befut a franchise új animációs filmje, a már traileren is látható Mortal Kombat Legends: Shadow Blind, szeptember 26-án pedig kapunk egy évfordulós bundle-kiadást is a 2019-es Mortal Kombat 11-ből. Az utóbbi ugyanakkor nem igazán nyerte el a közösség tetszését, mivel csupán az MK11 Ultimate kiadását és 2021-es Mortal Kombat filmet tartalmazza.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)