Hirdetés

Egyre jobban néz ki a Silent Hill 2: Enhanced Edition

|

Sosem volt még ennyire szemrevaló a Silent Hill 2.

Hirdetés

A Silent Hill 2: Enhanced Edition egy rajongók által létrehozott és folyamatosan fejlesztett projekt, melynek célja, hogy a játék, persze a technikai korlátai mellett, a lehető legkorszerűbben nézzen ki és jól is fusson a mai PC hardvereken.

A csapat tagjai a játék minden elemén próbálnak javítani, így természetesen az első perctől támogatott a 16:9-es képarány, javítottak a látványvilágon, a hangokon és a bugokat is ezer takarítják ki a játékból.

Hirdetés

A projekt hivatalos oldalán ti is megnézhetitek, hogy épp hol tart a munka, sőt, teljesen ingyen (az alapjátékkal rendelkeznetek kell!) le is tölthetik a gépetekre. Érdemes mindig figyelni, hogy mit tevékenykednek az alkotók, hiszen a legutóbbi frissítés is két fontos újdonságot hozott el a játékba.

Az egyik a dinamikus felbontás állítás lehetősége, amelynek köszönhetően végre mindenkinek lehetősége nyílik saját felbontást állítani a játékban. Manapság ez alapvető funkciónak hangzik, a Silent Hill 2-ből viszont eddig ez hiányzott.

A másik a specularity, azaz a fények fejlettebb feldolgozása. Semmiféle valós idejű sugárkövetésre ne gondoljunk (ray tracing), egyszerűen csak arról van szó, hogy a fénylő tárgyak még jobban fénylenek a rájuk irányított elemlámpa megvilágításától, illetve a tárgyakról és karakterekről is élethűbben verődnek vissza a fények.

Ti szerettétek a Silent Hill 2-t? Ha igen, erősen ajánlott kipróbálnotok ezt a verziót, hisz jóval többet nyújt, mint egyszerű nosztalgia.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)