Hirdetés

Ez volt a Nintendo 64 öt legjobb játéka, amiket ma is érdemes kipróbálni

|

Az N64 a PlayStation és a Sega Saturn vetélytársaként szállt harcba az ötödik generációban, több mint 30 millió játékost tett boldoggá.

Hirdetés

1996 környékén nem állt rosszul a Nintendo: a NES sikerét követően a Super Nintendo Entertainment Systemmel is tarolt, magabiztosan vághatott neki az ötödik generációnak. Korábban még csak nyomai voltak annak, hogy az adathordozók terén komoly váltás következik be, és mindenki átáll CD-re, de a Nintendo nem kapta meg az értesítőt, ezért új konzolja, a Nintendo 64 egyedül vitte tovább a kazetták zászlaját, míg a Sony PlayStation és a Sega Saturn áttért a nagyobb tárhelyet kínáló, jobb hangminőséget lehetővé tevő lemezekre.

Okkal gondolhatnánk hátránynak azt is, hogy riválisai már 1995-ben a piacon voltak, de az N64 csak 1996-ban jelent meg Japánban, Európába pedig 1997 március 1-jén, épp 25 évvel ezelőtt jutott el, de ahogy az a gyártóra jellemző, minden hátráltató tényező ellenére sikerre tudta vinni ezen konzolját is, nem kis részben a lenyűgöző játékkínálatnak köszönhetően. A jeles évforduló örömére összeszedtünk öt játékot, amiket legrosszabb esetben emulátorral bárki kipróbálhat, de egy részük a Nintendo Switch Online előfizetés bővített változatában, néhány másik meg az Xbox-exkluzív Rare Replay csomagban is megtalálható, és csak remélni merjük, hogy a többit is melléjük csapják idővel.

Hirdetés

The Legend of Zelda: Ocarina of Time

Így játszhatod újra: Nintendo Switch Online + Expansion Pack, Ocarina of Time 3D (3DS)

Tanakodtunk egy keveset, hogy ezt vagy a két évvel később megjelent Majora's Maskot tegyük-e a listára, de igazából mindegy is, hiszen mindkettő kiemelkedően jó. Azt, hogy mennyire kiváló az Ocarina of Time, az is mutatja, hogy a Metacritic-en ez minden idők legmagasabb pontszámot kapott játéka, 99-cel áll az élen. Játékmenetében olyan újítások jelentek meg, mint a célpontokra lockolás lehetősége, a helyzettől függően más-más funkciót ellátó gombok, vagy az, hogy a továbbhaladáshoz okarinán kell dalokat játszani. Ahogy utódai, úgy ez is nagy hatással volt a játékiparra, és annak ellenére, hogy már 24 éves lesz idén, és néhány eleme elavultnak érződhet a mai kor sztenderdjeihez szokott játékosok számára, most is élvezetes.

GoldenEye 007

Így játszhatod újra: Project64 emulátor

A ma már a Microsoft kötelékébe tartozó Rare a Nintendo 64-éra egyik legkiválóbb fejlesztője volt, a konzol 20 legnagyobb példányszámban eladott játékából 6-ot ők készítettek (9-et pedig a Nintendo EAD), és ezen a listán sem csak egy címmel szerepelnek. A GoldenEye 007-et minden idők egyik legfontosabb FPS-eként tartja számon a történelem, ez mutatta meg, hogy a műfajnak helye van konzolon is, sőt, a multizás osztott képernyővel is lehet élvezetes. Szintén ez volt az, amiben a lopakodás és a hangulatos egyjátékos küldetések nagyobb szerephez jutottak, nem csak a lövöldözés volt a lényeg. Készült belőle remaster, de azt elkaszálták, illetve 2010-ben megjelent egy remake Wii-re, majd 2011-ben Xbox 360-ra és PS3-ra, azok viszont nem voltak annyira jók, mint az eredeti.

Perfect Dark

Így játszhatod újra: Rare Replay (Xbox 360-as remaster)

A GoldenEye 007 kvázi szellemi utódjaként érkezett a Perfect Dark, ami viszont már nem volt olyan földhözragadt, mint James Bond kalandja: Joanna Dark titkos ügynöknek egy földönkívüli fenyegetés elhárításában kellett aktívan részt vennie. A korabeli kritikusokat látványával, többjátékos módjaival és a kiemelkedően jó mesterséges intelligenciával nyűgözte le, és ugyan ma már ezek egyikével sem tud érvényesülni, így is érdemes kipróbálni, a Rare Replay csomag részeként a legkönnyebb beszerezni. Reboot is készül, de az még évekre van, és biztosan nem hozza a klasszikus élményét.

Super Mario 64

Így játszhatod újra: Nintendo Switch Online + Expansion Pack, Super Mario 3D All-Stars

A Czigány család annak idején még csak a 2D-s éra Mario játékai miatt találhatta a Nintendózást csuda jónak, és a magyar játékosok többségének valószínűleg azok maradtak meg jobban, de az N64-en Mario teste új irányokba terebélyesedett, egy évnyi tervezést és 28 hónap fejlesztést követően megjelent az első 3D-s Mario játék. A kamerakezelése ugyan nem volt kifogástalan, de a játékmenete, a zenéje és a látványvilága sokakat lenyűgözött. Nagy hatással volt a 3D-s platformerekre irányításával és kameramozgásával, megoldásait később sokan átvették. Nagy megváltást nem kell tőle várni, de műfajának kiemelkedő képviselője.

Star Wars: Rogue Squadron

Így játszhatod újra: PC-s változat a GOG.com-ról

A '90-es és 2000-es években rengeteg kiemelkedő Star Wars játékkal szolgált nekünk a LucasArts, és aki a légi harcokat szerette volna újraélni, annak a Rogue Squadron volt az egyik legjobb választás. 16 küldetés során küzdhettünk számos legendás, aprólékosan kidolgozott vadászgépben ülve (vagy csalással egy AT-ST-be pattanva), lejátszva a filmek ikonikus ütközeteit. Jöttek azóta más repülős Star Wars játékok (legutóbb például a Squadrons), de még ma is érdemes visszatérni ehhez.

Nektek mi volt a kedvencetek a korból? Ti is így örültetek, amikor sikerült egyet szerezin a konzolból?

Ha a PC, hardver, mobil, okoseszköz, vagy bármilyen geek téma mozgat, itt a helyed!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)