Hirdetés

Ezek a játékok fognak hiányozni, miután bezár a régi PlayStation Store

|

Kiváló PlayStation 3-as és PlayStation Vita-s játékoknak kell majd örökre búcsút intenünk, hacsak nem vesszük meg őket még gyorsan.

Hirdetés

Érdekes időket élünk: miközben a Microsoft azért dolgozik, hogy még az első Xboxra megjelent játékokat is játszhassuk Xbox Series konzoljainkon, és a Sony is megoldotta, hogy legalább a PlayStation 4-es címek fussanak PS5-ön (meg néhány PS2-es klasszikus, de igen kevés), hamarosan bezárul egy ajtó a retrózni kívánó játékosok előtt: július 2-ától nem lehet majd többé digitálisan PlayStation 3-as, augusztus 27-étől pedig PlayStation Vitára megjelent játékokat venni. Mivel az emuláció előbbi esetében még nem megoldott, utóbbinál meg nem ugyanazt az élményt nyújtja, mintha valóban a kézikonzolon játszanánk, a warez marad az egyetlen megoldás - abból meg ugye senkinek nem származik haszna.

Mindenesetre el kell fogadnunk a döntést, és reménykedünk abban, hogy legalább a PlayStation Now-on keresztül elérhetünk ezt-azt a későbbiekben, különben kiváló, még ma is élvezetes játékok válnak örökre elérhetetlenné azok számára, akik nem vették meg őket korábban. Összeszedtük, mi miket fogunk hiányolni - a listán nem csak digitálisan kapható játékok vannak, de a használtjáték-piacban sem bízhatunk már úgy, mint régen, továbbá ezek nem feltétlenül a legjobb PS3-as vagy PS Vita-s játékok, csak azok, amiket szomorúan búcsúztatunk (a legjobbak már amúgy is megjelentek valamilyen formában PS4-re vagy PS5-re).

Hirdetés

Infamous: Festival of Blood

A Festival of Blood az InFamous 2 önálló, kizárólag digitálisan forgalmazott kiegészítője volt, története nem is tartozik a kánonba, csak a főszereplő haverja, Zeke meséje, és arról szólt, hogyan változott át fokozatosan Cole egy vámpírrá. Nagyon lassan játszva is 3-4 óra alatt a végére lehetett érni, de azoknak, akik az alapjátékot szerették, ez is elnyerhette a tetszését. Az InFamous sorozatot még most is érdemes pótolni, és nem késő ezt sem behúzni.

Rain

Épp az elmúlt hetekben indult meg a Sony Japan Studio teljes szétverése, pedig régen kiváló játékokat szállítottak nekünk. Ilyen volt például az ügyességi-logikai Echochrome 1-2, vagy a különleges látványvilágú Rain, aminek kulcsszereplői láthatatlanok voltak, csak az esőben öltöttek formát. Egyedi stílusa és érzelmekkel teli története miatt érdemes kipróbálni, bár a valamelyest hasonló Limbóhoz például nem ér fel.

Motorstorm RC

Eleve nagy kár, hogy a Motorstorm sorozatot elengedte a Sony, az meg végképp, hogy a Driveclub után szélnek eresztette a fejlesztőcsapatot (ami egyébként azóta a Codemastersnél talált új otthonra, és a DiRT 5-öt szállította legutóbb). Az off-road versenyzést középpontba állító széria meghatározó volt a PS3-érában, összesen öt része készült, és bár egyre csökkent a minőség, azért még ki lehetett volna hozni belőle valamit. A Motorstorm RC egy spin-off volt, távirányítós autókkal csapathattuk benne PS3-on és PS Vitán egyaránt, mókás árkád élményt kínált. Mivel még a dobozos változatban is csak letöltőkód volt, ami mostanra érvényességét vesztette, ha vége a digitális áruházaknak, ez is elveszik a múltban.

Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots

Az első Metal Gear Solid PC-n, a második, harmadik rész és a Peace Walker Xbox 360-on, az ötödik pedig sok modern platformon játszható, csak a negyedik maradt máig PS3-exkluzív. Ha valaminek, ebből egy remasternek abszolút lenne értelme, de teljesen bizonytalan, hogy a Konami mit akar kezdeni a szériával. Állítólag legalább az első rész remake-je készül, kezdésnek az is elég lesz, de az, hogy hivatalos úton a generáció egyik legfontosabb játéka, a Guns of the Patriots nem lesz beszerezhető, elszomorító.

Resident Evil Chronicles HD Collection

Míg a Resident Evil sorozat fő játékai jók voltak, a spin-offok többnyire lényegesen gyengébbek, de az eredetileg Wii-re szánt rail shooterek, a The Umbrella Chronicles és The Darkside Chronicles pont a jobban sikerült próbálkozások közé tartoznak. Ezeket tartalmazza feljavított látvánnyal a PS3-as Resident Evil Chronicles HD Collection is, amit nyugaton csak digitálisan tettek elérhetővé. Nem azt mondjuk, hogy kihagyhatatlanok, vagy hogy a sztorijukat fontos ismerni, és mivel Move-val kell őket játszani, eleve szűkebb a célközönségük, de azért szórakoztatóak. Itt még hozzátennénk, hogy szinte minden Move-os játék hiányozni fog egyúttal, főleg a Sports Championsök.

Tokyo Jungle

A Tokyo Jungle egy érdekes és megosztó játék volt. Néhányan teljesen fellelkesültek attól, hogy akár egy pomerániai törpespiccet irányítva is járhatják a kihalt, állatok lakta Tokiót, mások viszont túl egyszerűnek, korszerűtlennek és önismétlőnek találták az élményt. A sztorimódban kideríthettük, miért tűntek el az emberek, a túlélőmódban pedig megpróbálhattuk visszaverni a támadásokat, és életben maradni, amíg csak bírtuk. Nem egy hétköznapi alkotás volt, nem tetszhetett mindenkinek, de kár, hogy a jövő játékosai nem fogják tudni kipróbálni.

Grand Theft Auto PS Vita Collection

Nem kell sokáig keresgélnünk, ha olyanok után kutatunk, akik a Grand Theft Auto sorozat fő szálának valamely játékát játszották, viszont a spin-offokkal más a helyzet. A GTA III előzményeit elmesélő Liberty City Stories és a Vice City eseményei előtt játszódó Vice City Stories hozták a Rockstartól megszokott színvonalat, de volt velük egy probléma: kizárólag PSP-re és PlayStation 2-re jelentek meg eleinte. Előbbit aztán átportolták iOS-re is, utóbbi meg PS3-on és PS Vitán is a visszafelé kompatibilitás miatt játszható, de ha bezár a bolt, örökre elbúcsúzhatunk tőle, és lesz, aki hiába szeretné megismerni a GTA-szériát teljes egészében, tehetetlen marad, ha nem kíván vitatható eszközökhöz nyúlni. A PS Vita Collection része még egyébként a maga módján szintén élvezetes Chinatown Wars, ami ugyancsak játszható iOS-en.

+2 Hotline Miami és OlliOlli 2: Welcome to Olliwood

Ezt a két játékot azért tettük a végére, mert bár továbbra is elérhetők maradnak más platformokon, alighanem PlayStation Vitán volt velük a legjobb élmény játszani. Előbbinél jól jött, hogy beláttuk a teljes képernyőt, és kevésbé volt szédítő, mint egy tévén vagy egy nagyobb monitoron, utóbbinál pedig hasonló ok szól a kézikonzolos változat mellett: gyors reflexeket igényelt, és ehhez alkalmasabb volt a Vita kisebb kijelzője. Meg hát pont kiválóan alkalmasak arra, hogy a vécén ülve pörgessük őket.

Ti mit tennétek még a listához? Mi volt a kedvencetek PS3-on és PS Vitán?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)