Hirdetés

Felturbózott kiadást kap az első két BloodRayne

|

Ráadásul még ebben a hónapban elérhetővé is válnak a kipofozott BloodRayne klasszikusok.

Hirdetés

A BloodRayne széria legelső része még 2002-ben jelent meg, a második pedig 2004-ben, így mára már értelemszerűen eléggé elavult látványvilággal rendelkeznek, de nemrég érkezett egy remek hír a rajongók számára.

A Ziggurat Interactive ugyanis hamarosan ismét elhozza nekünk mindkét kalandot, ráadásul olyan változtatásokkal megspékelve, amelyek sokat dobhatnak a játékélményen a régi rajongók és az újoncok számára is. 

A kiadó bejelentette, hogy november 20-án érkezik meg PC-re a BloodRayne: Terminal Cut és a BloodRayne 2: Terminal Cut, amelyeknek köszönhetően némileg modernebb köntösében élhetjük át az eredetileg a Terminal Reality csapata által készített játékokat.

Hirdetés

Az új kiadások többek között feljavított renderelést, jobb textúrákat és effektusokat, valamint felskálázott átvezető videókat kaptak, ráadásul támogatják a magasabb felbontásokat is, így akár 4K-ben is kalandozhatunk a címszereplő félvámpírt irányítva.

Sőt, az eredeti játékok tulajdonosai teljesen ingyen megkapják a felturbózott változatokat is Steamen és GOG-on is, amelyek a tervek szerint november 20-án fognak megjelenni, tehát nem is kell sokat várnunk rájuk.

Ti megveszitek majd az új kiadásokat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)