Hirdetés

Jövő év elején érkezhet az egyik rajongói Half-Life epizód

|

Mikor nemrég megismertük a Half-Life sztorijának lezárását, több csapat is elkezdett dolgozni a saját rajongói változatán, ezek közül az egyik 2018 első hónapjaiban jelenhet meg.

Hirdetés

Még van hátra nagyjából két hét annak a game jamnek a végső határidejéig, amit indie fejlesztők hirdettek meg, és amelynek célja Marc Laidlaw cselesen kiadott sztorijának feldolgozása, ami a Half-Life lezárását mesélte el. De ezt követően is érkeznek majd rajongói játékok, amik a Valve-féle Episode 3 által hagyott űrt hivatottak betölteni.

Hirdetés

Szeptember végén számoltunk be róla, hogy két kísérletező kedvű modder is nekifogott, hogy átültesse a Half-Life 2-t a modernebb látványvilágra képes Unreal Engine 4-re. Az egyikük, Trebla Freeman ugyan az akkor bemutatott prototípus fejlesztésével felhagyott, egy másik, nagyobb projektbe fogott bele.

Elmondása szerint egy több mint húsz fős csapathoz csatlakozott, hogy elkészítsék a saját Episode 3-ukat, igaz a technológia tekintetében nem újítanak és a Source motort használják majd. A terv az, hogy nagyjából négy hónap múlva végeznek a munkával, ami azt jelenti, hogy 2018 elején már akár meg is érkezhet a modjuk.

Egyébként az október végén lezáruló Epistle 3 game jamre is érkezett már tizennégy játék, ezeket itt találjátok.

Ti kipróbáljátok majd valamelyik rajongói Episode 3-at?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)