Hirdetés

Út a Konamitól a Sony karjaiba (1.rész) - Hideo Kojima és a nyolcvanas évek

|

Honnan indult és hová jutott napjaink egyik legnagyobb és legismertebb kreatív elméje a játékiparban? Milyen volt a közös múltja a Konamival és mi vezetett a szakításig? Ezekről mesél új cikksorozatunk.

Hirdetés

Megszületik a Metal Gear

A megoldást végül az hozta el, hogy Kojima egyik idősebb kollégáját előléptették, így az ő éppcsak elkezdett háborús játéka fejlesztők nélkül maradt. Kojima kapta meg a játék befejezésének feladatát, és az először Intruder, majd Metal Gear néven futó játék meg is jelent. Ebben hatalmas szerepe volt annak, hogy maga mellé vett egy programozót, és az ötletek papírra vetése előtt alaposan átbeszélték, hogy MSX-en milyen keretek közt kell alkotnia. Mivel ez a hardver nem volt jó scrollozásban, fix szobákból épült meg a játék; és mivel két-három kilőtt golyónál többet nem lehetett egyszerre a képernyőre rakni, akcióorgia helyett lassabb tempóra váltott.

Amikor azon kezdett el gondolkodni, hogy mégis milyen háborús játékot lehet készíteni viszonylag kevés akcióval, megint filmes múltja segített neki: A nagy szökés ugrott be neki, amely egy fogolytáborból való trükkös menekülésről szólt, sok lopakodással, ravaszul átvert őrökkel és nagyritkán egy-egy akciójelenettel.

A Metal Gear lényegében erről szólt, csak épp nem szöktünk, hanem beszivárogtunk - de a többi dolog stimmelt. Igaz, Kojima a világháborúból a modern korba helyezte a játékot, és biztos, ami biztos, belerakott pár sci-fi elemet is - többek közt egy hatalmas lépegetőt, amelynek megsemmisítése körül zajlott az egész sztori.

A széria későbbi részeinek sok megoldását már itt észre lehet venni, a hőst - Solid Snake-et - felkiáltójellel észrevevő őröktől a katonai pornóba hajló fegyverlistán át a hosszas rádiózásokig.

Fantasztikus játék volt ez 1987-hez képest, ráadásul még sikeres is: így míg Kojima a következő játékának forgatókönyvét írta, a Konami a megkérdezése nélkül átírta a játékot NES-re. Ez így újabb konfliktus-forrást jelentett, hisz ez a változat több tekintetben gyengébb lett, mint a maximalista Kodzsima által felügyelt eredeti - a legotrombább baki például az volt, hogy programozási nehézségek miatt kiszedték a játékból a névadó Metal Geart, és sokkal kevésbé drámai módon csak egy számítógépet kellett felrobbantani…

Az első saját játék

Kojima a Metal Gear sikerével igazolva érezte magát, így második játékával kapcsolatban elengedte magát - egy japán kalandjátékot készített, méghozzá kolosszálisan hosszú forgatókönyvvel. Ez volt a Snatcher, a látványt tekintve pokoli erős Szárnyas fejvadász-, sztoriját illetően pedig hasonlóan intenzív A testrablók támadása-lopásokkal. A történetre ma azt mondanánk, hogy tipikusan kodzsimás, vagyis volt benne minden, amit csak bele lehetett gyömöszölni: amnéziás főhős, emberklónozás, mesterséges intelligenciák, váratlan árulások, szaftos romantika, a negyedik fal sorozatos áttörése, no és persze rengeteg emlékezetes karakter.

A játék közel egy évtizeddel később Mega CD-n angolul is megjelent, ráadásul az a kiadás már a teljes sztorit tartalmazta - merthogy a Konami sokallta a fejlesztési időt, így 1988 karácsonyán úgy adták ki a játékot, ahogy az éppen állt. Ez azt jelentette, hogy a három fejezetből csak kettőt tartalmazott a program, így a nagy leszámolás és a végső fordulatok hiányoztak belőle - ráadásul mindez úgy történt, hogy egyszer korábban már lefeleztették Kojimával a játék forgatókönyvét…

A nyolcvanas évek az indulásról és az identitáskeresésről szóltak Hideo Kojima számára. A következő fejezetben a kilencvenes éveket vesszük sorra, benne többek közt a dizájner munkásságát meghatározó Metal Gear Soliddal.

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)