Hirdetés

Mindig ennyire gyenge volt az év első fele az új konzolgeneráció megjelenése előtt?

|

A Cyberpunk 2077 és a Marvel's Avengers elhalasztása után nem maradt túl sok fontos játék a következő néhány hónapra, mindenki az Xbox Series X és a PlayStation 5 érkezésére készül. Megnéztük, mi volt a helyzet a korábbi generációváltások előtt.

Hirdetés

Pár eléggé várt cím csúsztatása után arra lettünk figyelmesek, hogy az idei tavasz meglepően szellős lett (és nem az időjárásra gondolunk). Ha a tavalyi év játékmegjelenéseit vesszük alapul, akkor bizony idén már érezhető, hogy a piac kicsit kivár, érkeznek az új konzolok, mindenki kicsit visszavett az eddigi feszes tempóból. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek most izgalmas játékok, csak érződik a vihar előtti viszonylagos csend. De ez mindig is így volt?

Hirdetés

Milyen erős 2020 tavasza játékok terén?

Rég nem volt olyan eseménytelen a február, mint az idei. Tavaly ugyanazon a napon jött a Far Cry: New Dawn, a Jump Force, a Crackdown 3 és a Metro Exodus, valamint egy héttel később az Anthem, most viszont a teljes hónapból nem tudunk öt olyan játékot kiemelni, ami vadonatúj és úgy igazán érdemes a figyelemre.

2019 márciusában érkezett a Devil May Cry 5, a Tom Clancy's The Division 2, a Sekiro: Shadows Die Twice és a Yoshi's Crafted World, most meg a Doom Eternal, az Ori and the Will of the Wisps, a Nioh 2, az Animal Crossing: New Horizons, a Bleeding Edge és a Half-Life: Alyx emelkednek ki, de a Doom kivételével mindegyik egy szűkebb rétegnek szól, mint az egy évvel korábban megjelent címek.

Áprilist két remake, a Resident Evil 3 és a Final Fantasy VII Remake uralja, ezek mellé jön a Predator: Hunting Grounds, a Gears Tactics! és a Minecraft Dungeons, májusban meg az Iron Man VR, a Wasteland 3 és a The Last of Us Part II fogja boldoggá tenni a világot, de egyelőre még a megjelenés nélküli, de tavaszra ígért játékok között sincs másik, Ellie kalandjaihoz hasonló volumenű.

Jelen pillanatban örülhetünk, ha nem lesz több halasztás, viszont az is látszik, hogy ősszel sírni fog a pénztárcánk, és még előttünk van a PS5 bejelentésének eseménye, valamint az E3, amik garantáltan új játékokat, új dátumokat hoznak majd, részben még 2020-ra.

Szóval ha május végénél húzzuk meg a határt (júniusi játékok megjelenési dátumát még nem ismerjük), azt mondhatjuk, hogy tavaszig (a Dragon Ball Z: Kakarottal és a Zombie Army 4-gyel együtt) 14-15 említésre érdemes játék jön, és ebből három olyan (Doom Eternal, Resident Evil 3 és TLoU 2), ami tényleg nagy közönséget céloz meg.

Megnéztük, a PS4 és az Xbox One, illetve a PS3 és az Xbox 360 előtt volt-e ilyen csend, egyben visszaemlékezünk kicsit arra, milyen játékok zárták a korábbi két generációt. Mivel a PC-exkluzívok és a nintendós játékok szempontjából mindegy, mikor van a nagy, összehangolt generációváltás, azokat nem vettük figyelembe.

2013 - élet az Xbox One és PlayStation 4 előtt

A Sony 2013. február 21-én jelentette be a PlayStation 4 pár kulcsfontosságú részletét, a Microsoft pedig május 21-éig várt az Xbox One bemutatásával, de mindkét konzol novemberben debütált: a PS4 15-én, az Xbox One 22-én vált elérhetővé az első körös piacokon.

Júniusban úgy búcsúztatta az Xbox 360-at a Microsoft, hogy kiadta az Xbox 360 E-t, ami az S-hez képest semmilyen extra funkciót nem kínált, csak a dizájn változott, meg lekerült róla néhány port. Szintén ebben a hónapban érkezett a látványosan nagyot bukó Ouya, a Kickstarter segítségével megvalósult androidos játékkonzol.

A január szokás szerint viszonylag eseménytelen volt. A hónap két említésre méltó AAA játékot hozott: a Ni no Kuni: Wrath of the White Witch nyugati kiadását, valamint a DmC: Devil May Cry-t, amivel a Capcom új irányba kívánta vinni a szériát. Csak érdekesség, hogy ekkor jelent meg a Kentucky Route Zero első epizódja, és épp a napokban érkezett meg az utolsó.

Februárban a Dead Space 3 és a Crysis 3 zárták le kissé döcögősen a maguk trilógiáit, valamint az Aliens: Colonial Marines okozott csalódást. A Metal Gear Rising: Revengeance billentette egy kicsit pozitív irányba a mérleget, valamint megjelent az első Nazi Zombie Army játék, melynek harmadik folytatása, a Zombie Army 4: Dead War napokon belül fog befutni.

Márciusban jött a SimCity, aminek, mivel nem jelent meg konzolokra, a generációváltás szempontjából mindegy volt, mikor adják ki. Ezzel egy napon vált elérhetővé a Tomb Raider, melyből aztán közel egy évvel később, 2014 januárjában jött ki a Definitive Edition; a Crystal Dynamics valószínűleg már készült erre, de nem akarta ilyen sokáig váratni az izgatott közönséget. A Microsoft ahelyett, hogy a generációt egy Gears of Warral nyitotta volna, kitolta X360-ra az elődeinél gyengébb Judgmentet, és 2016-ig várt a Gears 4-gyel. Az Army of Two: The Devil's Cartel és a The Walking Dead: Survival Instinct nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de szerencsére megmentette a hónapot a BioShock Infinite, ami aztán az évvégi díjátadókon is visszatért.

Április az Injustice: Gods Among Ust, a Dead Island: Riptide-ot, a Dragon's Dogma: Dark Arisent, a Far Cry 3: Blood Dragont és a filmhez kapcsolódó Star Trek játékot hozta, ezektől sem dőltek be a boltok pultjai.

Májusra a Metro: Last Light, a Resident Evil: Revelations PC-s és nagy konzolos változatai, a Call of Juarez: Gunslinger, valamint a GRID 2 maradt; ez többnyire szintén elég harmatos.

Ami fontos még, az a júniusban megjelent The Last of Us, mellyel a Sony adott még egy utolsó lökést a PS3-nak, és csak 2014 júliusában, tehát több mint egy év elteltével adta ki a Remastered verziót PS4-re. A legdurvábban a Gran Turismo 6 késett, mely december elején jelent meg, és később nem is költöztették át az új platformra, de ez a Polyphonyt ismerve nem okozott nagy meglepetést.

A konzolok debütálását megelőző hónapokban érkezett még pár nagyobb volumenű játék azért: augusztusban a Saints Row IV, a The Bureau: XCOM Declassified és a Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist, szeptemberben a Diablo III PS3-as és Xbox 360-as változata, a Rayman Legends és a Grand Theft Auto V, októberben a Beyond: Two Souls, a Batman: Arkham Origins, valamint az Assassin's Creed IV: Black Flag és a Battlefield 4, illetve november elején a Call of Duty: Ghosts, melyek előző generációs kiadásait nem akarták még hetekig húzni, de az újak a konzolok megjelenésével együtt váltak elérhetővé. Nem vártak a sportjátékokkal sem, a FIFA 14 előző generációs változatai szeptemberben jelentek meg, az újabbak pedig a konzolokkal együtt.

Összességében tehát nem volt sokkal mozgalmasabb a tavaszi szezon 2013-ban, de a megjelent játékok nagyobb közönséget szólítottak meg, akár csak azzal is, hogy sikeres szériák folytatásai voltak. Végső összehasonlítást május végén lesz érdemes tenni, hátha addig bejelentenek egy megjelenési dátumot néhány olyan, idei játékhoz, aminél egyelőre csak az évet tűzték ki.

2005 és 2006: az Xbox 360 és PlayStation 3 születésére várva

Másfél évtizeddel ezelőtt nem volt annyira összehangolt a támadás, mint 2013-ban, ugyanis a Microsoft egy évvel be akarta előzni a Sonyt. Ennek negatív hozadéka volt az Észak-Amerikában és Európában egyaránt jelentkező készlethiány, továbbá hogy az első gépek hajlamosak voltak RRoD (Red Ring of Death, avagy a rettegett három piros ledes) hibával elszállni.

Az Xbox 360-at május 12-én jelentették be, a PlayStation 3-at pedig május 16-án, de utóbbi kiadásával nem siettek annyira; ugyanakkor még így is akadt némi probléma, mivel bár Japánban és a Észak-Amerikában ki tudták adni 2006. novemberében, az európai megjelenést 2007 márciusára halasztották, mert hiány volt a Blu-ray lejátszóhoz szükséges komponensekből.

Az ezt megelőző, hatodik konzolgenerációban egyébként még egy szinten lehetett kezelni a PS2-t, az Xboxot és a GameCube-ot, de a hetedik generációba a Nintendo már a Wiivel érkezett, ami kimondottan nem a hardcore gamer közönséget célozta meg, a valamivel tradícionálisabb Wii U pedig túl későn jött ahhoz, hogy a 360 és a PS3 riválisa legyen, valamint túl keveset tudott, hogy a One-nal és a PS4-gyel felvehesse a harcot.

Mielőtt eljött az Xbox 360

Nézzük először 2005 első felének játékait! Januárban a Resident Evil 4 első, GameCube-os változata, a Mercenaries: Playground of Destruction és az Oddworld: Stranger's Wrath próbált vásárlásra ösztönözni minket, amiket februárban a Star Wars: Republic Commando és a FIFA Street követett - már itt látszik, hogy nem volt rossz nyitása az évnek.

Márciusban jött a Brothers in Arms: Road to Hill 30, a Phantom Dust, Tom Clancy's Splinter Cell: Chaos Theory, és a TimeSplitters: Future Perfect, áprilisban a Doom 3 Xboxra, a Close Combat: First to Fight, a Jade Empire, a Psychonauts, az ObsCure és a LEGO Star Wars: The Video Game, májusban a Forza Motorsport, az Advent Rising és a Star Wars Episode III: Revenge of the Sith, míg júniusban a Juiced, a Destroy All Humans!, a Fantastic Four, és a Batman Begins. Itt sem az számít, hogy utólag hogyan ítéljük meg a játékokat, hanem hogy milyen várakozás előzte meg őket, és ezek bizony nem kis címek, keményen pörgött az ipar akkoriban.

És erre még rátett egy lapáttal az ősz: az Xbox 360 piacra kerülése előtt még gyorsan megérkezett a Prince of Persia: The Two Thrones, a Mortal Kombat: Shaolin Monks, a Fahrenheit: Indigo Prophecy, a Brothers in Arms: Earned in Blood, a Star Wars Battlefront 2, a The Matrix: Path of Neo, a 50 Cent: Bulletproof, a Crash Tag Team Racing, a The Incredible Hulk: Ultimate Destruction, az Ultimate Spider-Man, az X-Men Legends II: Rise of Apocalypse és az SSX On Tour, melyek egyikét sem pakolták át később a Microsoft új konzoljára.

A szintén ekkor piacra dobott Burnout Revenge már megszépített formában elérkezett 360-ra is (viszonylag új dolognak számított akkoriban egy remaster), de csak 2006 márciusában. A Call of Duty 2 megjelent PC-re, majd a Big Red One kiadás formájában a hatodik generációs konzolokra, és végül nyitócímként 360-ra, hasonlóan a Tony Hawk's American Wastelandhez (ez még később jött PC-re). Az első cross-gen játékok a Peter Jackson's King Kong: The Official Game of the Movie, a Gun és a Need for Speed: Most Wanted voltak, a kihagyhatatlan FIFA 06 pedig egyedi kiadásban, a FIFA 06: Road to FIFA World Cup formájában jelent meg Xbox 360-ra.

Az, hogy PS2-exkluzívok közül mik jöttek 2005-ben, kevésbé számít, hiszen eleve nem fenyegette még kéményként az iskolásokat a generációváltás a következő év végéig. Egyébként, csak hogy meglegyen az infó, egyebek mellett ekkor érkezett a Gran Turismo 4, a Tekken 5, a Devil May Cry 3, a God of War, a Top Spin, a SOCOM 3, a Shadow of the Colossus, a Resident Evil 4 PS2-es változata, a Guitar Hero, valamint a Kingdom Hearts II Japánban, szóval azért nem volt gyászos a felhozatal, ha belegondoltok.

Visszafogott feszültség a PS3 hajnala előtt

Aztán jött 2006. Év elején már javában dübörgött az Xbox 360, a fejlesztők is hevesen barátkoztak vele, de az októberben megjelent Mortal Kombat: Armageddon például még teljesen az előző generációban ragadt. Sok nagy játékból érkezett előző és újgenerációs változat, köztük a Tomb Raider: Legenddel (ez csak 2011-ben jelent meg PS3-ra), a Tom Clancy's Splinter Cell: Double Agenttel (2007 márciusáig húzták a Sony új konzoljára szánt változatot), a Hitman: Blood Money-val és az első Just Cause-zal.

Nem készült Xbox 360-as port a Mark Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure-ből, a Driver: Parallel Linesból, a Scarface: The World is Yoursból, a Reservoir Dogsból, és csak késve gyúrták át a The Godfathert. (Adaptációk, nyílt világú és gengszteres játékok szempontjából egyébként kimondottan mozgalmas volt az év.)

PS2-exkluzívokból nem volt hiány a tavaszi szezonban: ekkor jött az Ape Escape 3, a Drakengard 2, a Grandia III, az Onimusha: Dawn of Dreams, a Metal Gear Solid 3: Subsistence, a 24: The Game, a Kingdom Hearts II nyugati változata (Európába csak szeptemberben), a Tourist Trophy, és a Grand Theft Auto: Liberty City Stories (PSP-re már 2005-ben elérhetővé vált).

Ősszel már érezhető volt a változás szele, az Okami, a Bully, a Guitar Hero II, a SOCOM U.S. Navy SEALs: Combined Assault, és egy kimondottan gyenge Maffiózók játék (The Sopranos: Road to Respect) zárta a generációt.

2006-ban láthatóan sokkal többen hangolódtak rá a váltásra, mint egy évvel korábban. Kevesebb játék jött PS2-re és Xboxra, viszont érezhetően több Xbox 360-ra, PS3-ra és persze a szintén ebben az évben debütáló Wii-re. Ha egy játék nem folytatás volt, akkor többnyire adaptáció, nagy újdonságokat már nem erőltettek rá a leköszönő gépekre.

Mindent összegezve tehát láthatjuk, hogy 2020 tavaszi szezonja 2013-hoz és 2005-höz képest kevésbé mozgalmas, de 2006-tal nagyjából egy szinten van. Ez azért is érdekes, mert az Xbox Series X és a PlayStation 5 is futtatni fognak jelenlegi generációs játékokat, tehát amit most kiadnak, az az ősszel megjelenő új gépeken is gond nélkül megy majd, aztán legfeljebb jöhet mindenből egy frissített változat, ami maximálisan kihasználja a konzolok képességeit.

Nem baj, legalább marad pénzünk az év végére; kelleni is fog, ha nem akarunk lemaradni a nagy dobásokról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)