Hirdetés

Lemmingektől gengszterekig - a Rockstar Games-történelem

|

A Rockstar Games régóta a játékvilág egyik leginkább megbecsült kiadója, aminek gyökerei a Commodore 64-es érában keresendők.

Hirdetés

Megérkeznek a rocksztárok

1998 környékén minden a feje tetejére állt. A Gremlint megvette az Infogrames, a GTA-t kiadó BMG Interactive-ot pedig a jogokkal együtt a Take-Two Interactive, amin belül létrejött a Rockstar Games. A Take-Two aztán megvásárolta az Infogramestől a DMA-t, így egyszerre birtokolta a GTA franchise-t és az első résszel foglalkozó fejlesztőket. A felvásárlás némi átszervezéssel járt, minek következtében Jones, Kay, Hammond és Dailly mind távoztak, az alapítók közül gyakorlatilag senki nem maradt. A Rockstar Games élére a korábban a BMG-nél tevékenykedő Houser testvérek, Sam és Dan kerültek, akik úgy gondolták, ahogy a zenében, úgy a videojátékoknál is elég lesz tehetségeket szerződtetni a sikerhez.

A csapathoz még 1995-ben csatlakozott egy bizonyos Leslie Benzies, aki egy Space Station Silicon Valley nevű, N64-es játék megalkotását felügyelte, melyben különböző állatok bőrébe bújva kellett feladatokat megoldani és ellenfeleket elpusztítani. A kritikusok szerették, de a kasszáknál bukott, és Benzies neve sem emiatt lett ismert: a projekt befejezését követően ő vezette azt a csapatot, amelyik a Grand Theft Auto III-at összerakta.

Hirdetés

A teljesség kedvéért ugorjunk vissza egy pillanatra: a BMG Interactive-os megállapodás miatt közben elkészült a Tanktics, illetve a Wild Metal Country, mindkettő jó esetben is középszerű értékelésekkel. Ugyancsak nem lelkesedtek az újságírók a Grand Theft Auto II-ért, az újdonságai ellenére nem érezték sokkal jobbnak az első résznél. Mindenesetre a DMA hozzáállása tetszett a Rockstarnak, és az új vezetés alatt (élen Benziesszel) folytatódott a munka két projekten: az egyik volt a GTA3D, a másik pedig a Grand Theft Auto Online: Crime World. Utóbbit elkaszálták, előbbiből 2001-re lett valami - valami nagy és fontos, ami örökre meghatározta a csapat jövőjét.

Üdvözlünk Liberty Cityben!

A Grand Theft Auto III koncepciója egyszerű volt: a korábbi játékok elemeit akarták áthelyezni egy 3D-s térbe, a PlayStation 2 erejét kihasználva. Idővel azért kiderült, hogy ez egy fokkal többet követel, mint eleinte gondolták, és olyan nehézségek jelentek meg, amikkel addig nem számoltak: a tesztelőknek például a rengeteg, a játék által kínált lehetőség okozott fejtörést, de technikai oldalon is sok volt a kihívás. Párhuzamosan dolgoztak a sztorin és a mechanikákon, melyek egymásra hatottak, a fejlesztők és a kreatív csapat folyamatosan tartották a kapcsolatot egymással.

Még egy fontos, váratlan esemény hatással volt a fejlesztésre: a megjelenést eredetileg 2001 szeptemberére tervezték, azonban a szeptember 11-ei terrortámadások miatt a halasztás mellett döntöttek, hogy kivághassanak vagy megváltoztathassanak egyes részeket. Emiatt lettek például a rendőrautók a New Yorkban (mely város a fiktív Liberty City alapját adja) használt kék-fehér helyett fekete-fehérek, ezért változtatták meg egy repülő útját, hogy ne tűnjön úgy, mintha felhőkarcolóknak szállna, ezért került ki egy küldetés, amiben terrorizmusról esett szó, és ezért cserélték a borítót az Egyesült Államokban. A közhiedelemmel ellentétben Darkelt, a hajléktalant nem ezért vágták ki, tőle már jóval korábban megszabadultak.

A GTA III-at kritikai és pénzügyi sikere olyan magasságokba repítette, amilyenre senki nem számított. Az Egyesült Államok legkelendőbb játékává vált 2001-ben, sőt 2002-ben is csak azért lett második, mert folytatása, a Vice City lenyomta. Persze a siker azzal járt, hogy felfigyelt rá a mainstream sajtó, mely egyértelmű érdemei helyett az erőszakosságát emelte ki, különösen azt, hogy a játékosnak módjában áll prostituáltakkal közösülni, majd meggyilkolni őket, és így visszaszerezni a pénzt, valamint hogy erőszakot alkalmazhat a rendőrökkel szemben. Vita indult arról, hogy bátorítja-e a játék az bűnözést és az agresszív viselkedést, degradálja-e a nőket, és hogy ízléstelen-e összességében. A különösen szigorú ausztrál hatóságok betiltották, és csak módosításokkal engedték forgalomba 2002 januárjában.

A Grand Theft Auto III fejlesztésénél használt táblák, amik ma egy múzeumban vannak.

Itt érdemes szót ejteni Jack Thompson ügyvédről, aki zászlajára tűzte, hogy a rapzene és  a videojátékok ellen fel kell lépni, éveken át támadta, akit ért. Fő célpontjai a Rockstar játékai voltak, több államban is próbálta összekötni azokat tinédzserek által elkövetett gyilkosságokkal, sőt a Grand Theft Auto IV-ről azt mondta, az a legdurvább veszély a gyerekekre a gyermekbénulás óta. Aztán eljutott egy pontig, amikor azért írt levelet a Mortal Kombat: Armageddont kiadó Midwaynek, mert szerinte a karakterszerkesztővel készíthető olyan harcos, aki úgy néz ki, mint ő.

Kereszteshadjáratának egyetlen érdemi következménye volt: 2008-ban végérvényesen eltiltották a hivatásától.

A DMA játéka elindította a nyílt világú játékok forradalmát, egy időben mindent, aminek alapjai akár kicsit is hasonlítottak rá, GTA-klónnak címkéztek. Persze az addigra már Rockstar Northra átnevezett csapat nem várt a konkurensekre, és 9 hónap alatt összeállt a nagyobb költségvetésből készült, hollywoodi szinkronszínészeket is alkalmazó és sok szempontból egyébként is jobb Grand Theft Auto: Vice City.

Lehet a brutális még durvább?

A Vice Cityt már a hangulata és a témája is eladta, de az, hogy szebb, kidolgozottabb volt elődjénél, lehetett benne motorozni, közelharci fegyvereket használni, a korábbinál több mellékküldetést teljesíteni, ingatlanokat vásárolni, járművekből lövöldözni és öltözékeket cserélgetni, jelentősen fokozta az élményt. Nem meglepő módon óriási sikert aratott, egyúttal megint megtalálták a kritikusok, akik az erőszakot sérelmezték. A haiti kisebbség például New Yorkban tartott tüntetést, mert nem tetszett nekik, hogy bűnözőknek állítják be őket.

Ekkor még senki nem sejtette, hogy következő játékával a Rockstar North még jobban bedurvul. A Manhuntban egy halálraítélt állt a középpontban, akit egy rendező gyilkolásra kényszerít. Az egyébként lopakodás központú játék egészen közelről, kényelmetlen részletességgel mutatta be a bandatagok kivégzését, ráadásul a küldetések végén egy skálán értékelte a játékosok teljesítményét. Még a fejlesztők véleménye is megoszlott arról, hogy a GTA-k botrányai után ezt megéri-e megcsinálni, kis híján kettészakadt a csapat.

Nos, megérte: ugyan a közönséget megosztotta, és több országban betiltották (meg persze összekapcsolták egy gyilkossággal, nyilván), jól fogyott, megalapozott egy későbbi folytatásnak is.

A Rockstar North ezt követően a Rockstar Games GTA-s csapata lett: 2004-ben jött a még nagyobb, még több lehetőséget kínáló San Andreas, majd két konzolexkluzív spin-off, a Liberty City Stories és a Vice City Stories. 2008-ban aztán a Grand Theft Auto IV vitte át a szériát a HD-érába, ami két kiváló, egyedi kiegészítőt is kapott, majd a handheld eszközökre szánt Chinatown Wars következett (amiben a drogkereskedelem volt az egyik legjobb elem), és végül 2013-ban a Grand Theft Auto V és az ezt kísérő Grand Theft Auto Online. Bár 2009-ben bejelentették az Agentet, egy az 1970-es években játszódó, kémes akciójátékot, ebből végül semmi nem lett, és nem is lesz már várhatóan, mivel 2018-ban hagyták lejárni a védjegyet.

A San Andreas esetében egy mod, a Hot Coffee okozott némi felháborodást, ami lehetővé tette, hogy a szexjeleneteket egy minijáték keretében átéljük, ahelyett, hogy csak nyögéseket hallanánk. Emiatt magas rangú politikusok is felszólaltak, az ESRB áttette a játékot az M-ből a ritkán használt AO (adults only, csak felnőtteknek) kategóriába, mire a Rockstar felajánlotta a viszonteladóknak, hogy kicseréli a már boltokba került példányokat olyanokra, amikben a kifogásolt tartalmak nem hívhatók elő. Később egy frissítés is megjelent, így a korábbi, megengedőbb korhatár-besorolást visszaállították.

A GTA IV-nél megint jöttek a kritikusok, támadva például az ittas vezetést (amivel érdekes módon pont azt mutatta meg a Rockstar, hogy miért ne vezessünk ittasan, hiszen az autó nehezen irányítható volt), összekötve a játékot akkoriban történt bűncselekményekkel. Természetesen ezzel sem sikerült semmit elérniük a különböző szervezeteknek és az itt is felbukkanó Thompsonnak. Valamivel kellemetlenebb volt, hogy a játék PC-s változata nem működött rendeltetésszerűen még a legerősebb gépeken sem. Jó ideig eltartott, míg patchekkel sikerült helyrehozni.

A hagyományokhoz hűen az ötödik rész sem úszta meg az ekézést: többen sérelmezték Trevor kínzós jelenetét (újságírók és politikusok egyaránt, köztük olyanok, akik csak népszerűségüket akarták növelni), azt, ahogy a nőket megjeleníti a játék, valamint a tévés Karen Gravano és a lecsúszott színésznő, Lindsay Lohan is pert indított, mondván a Rockstar róluk mintázott egyes karaktereket; mindkét ügyet lesöpörte a bíróság. Ettől függetlenül (vagy talán ennek segítségével) persze iszonyú sikeres lett: 24 óra alatt több mint 815 millió dollárt termelt, három nap kellett az egymilliárdhoz, amivel minden idők leggyorsabban fogyó szórakoztatóipari terméke lett. Hosszasan sorolhatnánk még a rekordokat, de fölösleges is: mindenki tudja, hogy a GTA V és a GTA Online máig döbbenetesen népszerű, olyannyira, hogy ezt talán még a folytatás sem lesz képes felülmúlni.

A korábban a stúdiót vezető Leslie Benzies egyébként 2014. szeptember 1-jén szabadságra ment, majd 2016 júniusában elköszönt, a következő év áprilisában pedig pert indított, mondván 150 millió dollárt nem fizetett ki neki a cég, figyelmeztetés nélkül kirúgták a szabadsága alatt, és egyéb sérelmeket követtek el a kárára. Egy évvel később ha nem is mindenben, de pár dologban igazat adtak neki, végül aztán peren kívüli, a részleteit tekintve titkos megállapodással zárult a történet 2019-ben. Azóta Everywhere című játékán dolgozik, amit részben a Crytek Budapestből lett új stúdió készít.

Lapozz tovább a folytatásért!

Oldalak: 1 2 3

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)