Hirdetés

Mi is végigjátszhatjuk majd a Halo 2 legendás E3-as demóját

|

A pálya, amivel a Bungie 2003-ban a Halo 2-t demózta, végül kimaradt a játékból.

Hirdetés

Noha időközben napvilágot látott a Halo 5: Guardians, a Halo Wars 2, tavaly pedig a Halo Infinite, a 343 Industries még mindig nem engedte el a 2014-ben Xbox One-on debütált Halo: The Master Chief Collection kezét. A franchise-t gondozó stúdiónak továbbra is vannak tervei az előbb Xbox One X-re, majd Xbox Series X|S-re is optimalizált, a Halo 3: ODST-vel, valamint a Halo Reachcsel kibővített gyűjteménnyel.

Ezek egyike, hogy megvizsgálja a mikrotranzakciók bevezetésének lehetőségét, de ennél jóval kevésbé megosztó elképzelés, hogy a modderközösséggel összefogva visszaállítsa a klasszikus játékokból kivágott tartalmakat (NPC-ket, járműveket fegyvereket és karaktermodelleket, sőt egész pályákat).

Hirdetés

Ennek képezi részét az a vállalkozás, amelynek eredményeként játszhatóvá válik majd a 2003-as E3-on mutogatott Halo 2 Earth City demó. Ebben láthatta először a közönség a Halo: Combat Evolved folytatásában bemutatkozó újdonságok közül például a kettős fegyverhasználatot, de itt jutottak először szerephez a később saját spin-offot kiérdemlő Pokolugrók is. Mint említettük, a demóban szereplő pálya végül nem került be a Halo 2-be, ám a 343 Industries majd' két évtizeddel később igyekszik helyrehozni ezt a hibát. A fejlesztők minderről egy terjedelmes blogbejegyzésben meséltek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Lelkesedésüknek - és a miénknek is - határt szabnak azonban a technikai nehézségek, amelyek miatt nem merik megígérni, hogy a Halo: The Master Chief Collection mindegyik verziójába elhozzák a játszható demót. A maguk részéről mindent megtesznek, hogy a konzolos rajongók se maradjanak ki a visszaállított tartalmakból.

Ha még nem láttátok, feltétlenül nézzétek meg ezt a bő nyolcperces anyagot:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)