Hirdetés

Miért volt olyan jó az első Halo?

|

Pontosan tizenöt évvel ezelőtt jelent meg a játék, ami elindította a konzolos FPS-ek forradalmát.

Hirdetés

A 90-es évek második felében a PC-s játékosok gyakorlatilag magukénak mondhatták az FPS címek teljes műfaját. Az id Software zseniális alkotásai mind ezen a platformon voltak a legkönnyebben elérhetőek, arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb játékos szerint a billentyűzet és az egér kombináció egyértelműen nagyobb kontrollt biztosít, mint bármilyen más periféria. Viszont mindennek ellenére 15 évvel ezelőtt mégis megjelent egy játék, ami örökre megváltoztatta az emberek hozzáállását a konzolos FPS-ekhez.

A Halo története azért is érdekes, mert eredetileg nem is konzolos játéknak indult: először 1999-ben mutatkozott be a Macworld konferencián, ahol Steve Jobs még egy Macintoshra megjelenő stratégiai játékként mutatta be. Nem véletlen ez a platform, hiszen a Bungie előző sci-fi trilógiája, a rendkívül komplex történetet elmesélő Marathon szintén az Apple gépein jelent meg. A sors azonban mégis úgy hozta, hogy a Microsoft felvásárolta az egész csapatot, a srácok pedig egy FPS formájában gondolták újra az egész játékot, ami aztán Halo: Combat Evolved néven jelent meg, egészen pontosan 15 évvel ezelőtt.

A Halo nem csak azért lett történelmileg jelentős, mert a Microsoft ezzel a játékkal lépett be a konzolpiacra, hanem azért is, mert a Nintendo 64-es GoldenEye óta ez volt az első olyan FPS játék, amit konzolokon is kényelmes és szórakoztató volt játszani. Az irányítás könnyen tanulható volt, az osztott képernyős multiplayer és kooperatív módok pedig hatalmas mókának bizonyultak és igazából nagy kár, hogy a legutóbbi részbe ezek már nem kerültek bele.

Természetesen nem szabad elmenni amellett sem, hogy a Bungie által megálmodott sci-fi univerzum az egyik legizgalmasabb a játékvilágban, Master Chief karaktere pedig hihetetlen rajongótábort tudott gyűjteni maga köré az évek során. A különös mesterséges égitestről szóló történetet olyan művek inspirálták, mint Larry Niven Ringworld című regénye, Iain M. Banks művei vagy Ridley Scott örök klasszika, az Alien, ez pedig abszolút meglátszik: a játékban (és a folytatásokban) található narratíva intelligens, nagyszabású és elgondolkodtató.

Ugyan sok fanyalgót lehet találni, akik szerint a legutóbbi részek már nem érnek fel a sorozat legjobb darabjaihoz, az mindenképpen tagadhatatlan, hogy a Halo: Combat Evolved egy mérföldkő nem csak műfajban, de az egész játékvilágban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)