Hirdetés

Nem a GoldenEye 64 volt az Aranyszem első adaptációja

|

A Rare ma már legendásnak számító FPS-ét megelőzte egy másik GoldenEye, de érthető, hogy miért merült az feledésbe.

Hirdetés

A Nintendo 64-es GoldenEye minden idők egyik legjobb játéka, ami nem csak forradalmasította a konzolos FPS-ek műfaját, de azt is bebizonyította, hogy igenis lehet jó filmadaptációt készíteni. Bár a legtöbben úgy gondolják, hogy ez a film első adaptációja, az igazság az, hogy van egy cég, amelyik gyorsabban lecsapott a licencre.

Hirdetés

Ez a cég nem más, mint a Tiger Electronics, amely a 90-es években a felénk is jól ismert kvarcjátékok gyártásával foglalkozott, és jellemzően ismert franchise-okat használtak fel, mint pl. a Street Fighter vagy az X-Men. A Rare játéka 1997-ben, vagyis két évvel a film megjelenése után került fel a polcokra, viszont a Tiger masinái már 1995-ben hozzáférhetőek voltak. Persze azért hozzá kell tenni, hogy kvarcjátékok lévén nem is lehetett tőlük annyit várni, mint egy Nintendo 64-es játéktól.

Sajnos ezekről a gépekről már elég kevés információt lehet fellelni, a kütyüket megtalálni és beszerezni pedig már legfeljebb csak a legeltökéltebb gyűjtők számára lehet reális célkitűzés, de szerencsére az egyik tulajdonos videóra rögzítette, hogy is nézett ki működés közben az egyik ilyen csoda. Manapság már nagyon butácskának tűnik, hiszen egy közepes okostelefon is nagyságrendekkel többre képes, de a '80-as és '90-es években még erre is rá lehetett  csodálkozni.

Ti is nyomtátok még kvarcjátékokkal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)