Hirdetés

Még az ősszel HD remastered kiadást kaphat Az oroszlánkirály és az Aladdin

|

A két klasszikus platformjáték egybecsomagolva érkezik majd konzolokra.

Hirdetés

Sokunk gamer-élményeinek eredője lehet a Disney rajzfilmjeiből készített platformjátékok valamelyike, és az egészen biztos, hogy mind az Aladdinra, mind Az oroszlánkirályra ugyanolyan nosztalgiától fátyolos szemmel tekintenek vissza a játékosok, mint a mozinézők. A remasterek korában pedig már az is csodának számít, hogy a két klasszikus platformerhez eddig nem készült felújítás, viszont a híresztelések szerint már nem kell sokat várni rájuk.

Hirdetés

A hírek a GameStop Conról érkeztek, amely a GameStop játékáruházlánc rendezvénye és egyes szivárgások szerint itt mutatkozott be először a két játék. Ha minden jól megy, akkor már októberben visszatérhetünk régi kedvenceinkhez, hogy egy kicsit újra megtépázhassák az idegszálainkat a kegyetlenül nehéz játékmenetükkel. A két játékot egybecsomagolva vásárolhatjuk majd meg PS4-re, Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre, és lehetőségünk lesz a régi és a felújított grafikával, 1080p felbontásban is nekiesni a klasszikusoknak. A jelek szerint a készítők érezték, hogy ezeknél az alkotásoknál a nosztalgiafaktor egy jelentősebb vásárlási tényező lesz, mint maga a játékmenet, ugyanis az új kiadásokban kapunk egy funkciót, amivel szabadon kiválaszthatjuk, hogy melyik pályát szeretnénk kipróbálni, nem kell végigszenvedjük őket, mint régen. 

A két klasszikust egyébként mi is kipróbáltuk streamben, a linkekre kattintva tudjátok megnézni, hogy mire ment Kaci az Aladdinnal és Az oroszlánkirállyal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)