Hirdetés

Régóta pihenő franchise-ok, amiket érdemes lenne újraéleszteni

|

A remasterektől a remake-eken át a folytatásokig bárminek örülnénk, amíg nem hoznak szégyent a közkedvelt klasszikusokra.

Hirdetés

Legacy of Kain

Legutóbbi megjelenés: Legacy of Kain: Defiance (2003)

Megkönnyebbülten sóhajtottak fel játékosok milliói szerte a világban, amikor kiderült, hogy a nyugati IP-jaival és stúdióival meglehetősen mostohán bánó Square Enix meglepően alacsony összegért túladott azokon. A vásárló, az Embracer Group rögvest jelezte, hogy nemcsak a Tomb Raider franchise-t kívánja életben tartani, hanem új esélyt adna a Deus Exnek, a Thiefnek és a Legacy of Kainnek is. Ennélfogva a vámpíros dark fantasy akció-kalandnak vannak a legjobb esélyei a visszatérésre összeállításunk szereplői közül.

Mivel a két vérszívó, Kain és Raziel öt játékon átívelő, időutazással megbolondított kalandjait olyan neves játékfejlesztők egyengették, mint Amy Hennig és Glen Schofield, valamint a franchise alapjait lerakó Denis Dyack, a folytatás nélkülük emberfeletti kihívásnak ígérkezik, ezért szinte biztos, hogy remasterek vagy remake-ek fogják megelőzni. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az új jogtulajdonos tartózkodik a franchise-t teljesen félreértelmező Nosgoth-szerű ballépésektől, máskülönben mi is ott leszünk a kiegyenesített kaszákkal a cég főhadiszállása felé vonuló tömegben.

Hirdetés

MotorStorm

Legutóbbi megjelenés: MotorStorm R.C. (2012)

A PlayStation 4 idején javarészt más típusú játékokra, elsősorban filmszerű akció-kalandokra fókuszált a Sony, ezért némileg elhanyagolva érezhették magukat a versenyjátékok szerelmesei. Ez persze nem csoda, hiszen egy generációval korábban még tövig nyomta a gázpedált a PlayStation gyártója, mely a Gran Turismo mellé behozta a 2006 és 2012 között futott MotorStorm szériát is. Utóbbi fesztiválhangulatú off-road élményeket kínált, ráadásul igencsak sokszínű járműválasztékkal, a krosszmotoroktól a quadokon, raliautókon és homokfutókon át a monster truckokig bármit vezethettünk, jellemzően kellően nehéz, de azért mesésen kinéző terepeken.

A széria legextrémebb felvonása a földrengés sújtotta városi környezetbe helyezett 2011-es MotorStorm: Apocalypse volt, aminek premierje időben - bár ezt nyilván senki sem sejthette előre - egészen közel esett a fukusimai atomerőmű balesetéhez, amit földrengés következtében keletkezett szökőár okozott. Azóta eltelt már egy évtized, így ha valakiben emiatt maradt is kellemetlen érzés a sorozat iránt, mostanra bizonyára elhalványult, így a játékfelhozatala diverzifikálására ismét nagy hangsúlyt fektető Sonynak csak elég lenne előkapnia a fiók mélyéről a franchise-t, és lefújnia róla a port. Ám ha így tenne, akkor új fejlesztőcsapatot kellene keresnie, mert a MotorStormot jegyző Evolution Studiost a PS5-ös Driveclub megjelenése után két évvel szélnek eresztette, a Codemastershez átigazolt fejlesztők pedig azóta az Electronic Arts sorait erősítik egy felvásárlást követően.

No One Lives Forever

Legutóbbi megjelenés: Contract J.A.C.K. (2003)

Egyszerűen képtelenség volt nem szeretni az előző konzolgenerációt a Middle-earth szériával kibekkelő, újabban pedig egy Wonder Woman adaptáción dolgozó Monolith NOLF sorozatát. A brit terrorelhárításnak dolgozó szuperkém, Cate Archer köré felhúzott történetet finom, intelligens humor szőtte át, a játékos rendelkezésére álló kütyük pedig (mint például a parfümnek álcázott altatógáz) lehetővé tették, hogy a fejlesztők észrevétlen beszivárgást megkövetelő pályákat is integráljanak a kampányba. Hogy ez mennyire fontos eleme volt a sikernek, azt világosan demonstrálta a szimpla lövöldözésre sokkal nagyobb hangsúlyt fektető Contract J.A.C.K. spin-off lanyha fogadtatása.

De mi nem is John Jacket várjuk vissza, hanem Cate-et, kinek távolléte az erős női karakterek korában teljességgel érthetetlen. Vagyis az lenne, ha a széria újrakeverésével sikertelenül próbálkozó Night Dive Studios nem deríti ki, hogy a jogok látszólag menthetetlenül elvesztek valahol az Activision, az egykori 20th Century Fox és a Warner Bros. Bermuda-háromszögében. Addig felesleges változásban reménykedni, míg az érintett felek érdekeltté nem válnak a kérdés tisztázásában és a No One Lives Forever feltámasztásában.

StarCraft

Legutóbbi megjelenés: StarCraft Remastered (2017)

Nemrég debütált a World of Warcraft kilencedik kiegészítője, a Dragonflight, és ugyancsak a közelmúltban rajtolt el korai hozzáférésben az Overwatch 2, június 6-án pedig már a Diablo IV érkezésének örülhetnek a rajongók. Nincs azonban ekkora szerencséjük a kedvenc blizzardos IP-juknak a StarCraftot valló játékosoknak, ők ugyanis, ha nem számoljuk a legendás első rész újrakevert kiadását, már 2016, tehát a StarCraft II-höz darabokban kiadott Nova Covert Ops tartalmi csomag óta a partvonalról kénytelenek nézni, hogy mi zajlik az Activisionnel összenőtt stúdióban.

Miként a Hexen/Heretic párost illetően, úgy a StarCrafttal kapcsolatban is elmondható, hogy a kérőnek bejelentkezett Microsoftnak lennének tervei a franchise-zal. A stratégiai játékok élénkülés jelét mutató piacán bizonyosan lenne hely a StarCraft III számára, elvégre még mindig van pár millió ember a világban, akinek nincs elege a protoss-terran-zerg konfliktusból. Másfelől pedig az akvizíció után az eredetileg PlayStation 2, Xbox és Gamecube konzolokra tervezett spin-off, az elkaszált StarCraft: Ghost akciójáték feltámasztása elől is elhárulna minden akadály.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Turok

Legutóbbi megjelenés: Turok (2008)

A dinoszauruszokra késsel, íjjal és csúcstechnológiás fegyverekkel vadászó, időutazó amerikai őslakos története nem a Nintendo 64-re 1997-ben kiadott Turok: Dinosaur Hunterrel kezdődött, hanem még 1954-ben a Four Color Comis #596 számának lapjain, és nemcsak őslények kerültek a célkeresztjébe, hanem démonok és földönkívüliek is. A lövöldözést Tomb Raider-szerű felfedezéssel (belső nézetből kivitelezett ugrálással, mászással, úszással) ötvöző Iguana játéka elnyerte a közönség tetszését, két folytatást is kapott, mielőtt a kiadó Acclaim csődöt jelentett volna.

Ezt követően a Disney futott neki egy újabb adaptációnak, ám a 2008-as, elődeinél jóval földhözragadtabb Turokot az sem tudta megmenteni a középszerűségtől, hogy ismert színészek (Powers Boothe, Timothy Olyphant, Ron Perlman, Christopher Judge, Donnie Wahlberg, William Fichtner, Mark Rolston) szinkronizálták a szereplőket. Egy, a képregényes gyökerekhez visszatérő új rész valószínűleg nagyobb sikert aratna napjainkban, de az sem lenne ellenünkre, ha néhány túlélőjátékokból kölcsönzött ötlet (mint például a fegyvercraftolás a Far Cry Primalben) és horrorba hajló atmoszféra adná meg a vadászat alaphangját.

Ti mely franchise-okat látnátok szívesen viszont?

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)