Hirdetés

Tévésorozat lesz a 90-es évek konzolháborújából

|

A Sega és a Nintendo legendás konfliktusát hamarosan egy tévésorozat formájában is megismerhetjük.

Hirdetés

Míg az utóbbi két-három generációban leginkább a Sony és a Microsoft küzdött a rajongók kegyeiért, a 90-es éveket egyértelműen a Sega és a Nintendo párharca határozta meg a konzolok rajongói számára. A konfliktus annyira legendás időszaknak számít a játékok történelmében, hogy Blake Harris 2014-ben egy sikeres könyvet is írt a témáról Console Wars címen, most pedig kiderült, hogy a könyv alapján hamarosan tévésorozat, valamint egy dokumentumfilm is készül.

Hirdetés

A dokumentumfilmet maga Harris fogja rendezni a műfajban járatos Johah Tulis segítségével, viszont a minisorozatot nem más, mint a Kong: Skull Island és a készülő Metal Gear Solid adaptáció rendezője, Jordan Vogt-Roberts egyengeti majd Mike Rosolio (American Vandal) forgatókönyve alapján.

A könyv maga egyébként Tom Kalinske vezérigazgatót helyezi a történet középpontjába, aki a 90-es években fontos szerepet játszott abban, hogy a Sega előkelő helyet tudjon kivívni magának a játékiparban, ebbe pedig természetesen beletartozik a Nintendóval való marketinges viaskodás is, amelynek a mára legendássá vált "Genesis Does What Nintendon't" szlogent is köszönhetjük.

Bár egyelőre még semmiféle megjelenési dátumot nem ismerünk, alig várjuk ezt a sorozatot, hiszen a játékok történetének egyik legizgalmasabb korszakát fogja feldolgozni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)