Hirdetés

Több mint 700 meg nem jelent PS2-es demót és prototípust tett közzé egy csapat

|

A fejlesztés során készült anyagok megőrzésével foglalkozó The Hidden Palace csapat tagjai állításuk szerint még nem végeztek.

Hirdetés

Rengeteget változnak a játékok, mire a tervezés fázisától eljutnak a megvalósításig. Gyakran készülnek olyan demók, amiket vagy csak a fejlesztők próbálgatnak, vagy ezek segítségével mutatják meg az expók közönségének és újságíróknak, hogy milyen lehet majd a végleges termék. Aztán persze a visszajelzések és a később felmerülő nehézségek miatt további átalakításokra lehet szükség.

Mindig érdekes látni, hogy milyen lehetett volna egy-egy játék, még akkor is, ha elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Már csak ezért is fontos a The Hidden Palace munkája.

Hirdetés

Ezen közösség tagjai azzal foglalkoznak, hogy a játékok fejlesztése során készült prototípusokat, hardvereket, forráskódokat, látványterveket összegyűjtsék, megőrizzék az utókor számára. A napokban bejelentették a Project Deluge-t, melynek keretében több mint 700 PlayStation 2-es prototípust archiváltak, köztük például a Crash Bandicoot: The Wrath of Cortex és a Shadow of the Colossus E3-as demójával. Ezek mindegyike (vagy legalábbis többségük) letölthető, futtatható arra alkalmas gépeken vagy emulátorban. Ha belenéznétek pár demóba, itt találjátok a csapat streamjének felvételét, amiben megmutatnak néhányat a megszerzett anyagokból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)