Hirdetés

El is felejthetjük, hogy a Valve játékai megjelenjenek konzolon

|

A Valve fejlesztői jelenleg több játékon is dolgoznak, de biztosak lehetünk abban, hogy a konzolos piac méretei ellenére ezeket csak PC-re fogják kiadni.

Hirdetés

Nem sok új játékot dobott piacra a Valve az elmúlt években, de azt tudjuk, hogy a stúdió három VR címen is dolgozik, illetve nagy valószínűséggel valami nagy durranásra is készülnek a sötétben. Ezeket azonban csak a PC-sek próbálhatják majd ki.

Pedig korábban az Orange Box, a Portal 2, a Left 4 Dead, sőt, még a CS:GO is megjelent konzolokra, az eladások pedig csak nőttek azóta, Gabe Newell azonban most egy interjúban elárulta, hogy a konzolos ökoszisztéma egyszerűen nem fekszik nekik. Ebben fontos szerepet játszik, hogy konzolokon a free-to-play címek nem szakítanak olyan nagyot, így hiába aknázta ki ezt a Dota 2 vagy a TF2, ott egyszerűen nem működne.

A másik a frissítések és patch-ek kiadása:

Előfordult, hogy egy terméket egy nap 5-6 alkalommal is frissítettünk. Mikor a Steam alkalmazás iOS-es változatát csináltuk, a megjelenés után rengeteg visszajelzést kaptunk, és már másnap készen volt a javítás. De ez nem jutott el a felhasználókhoz 6 hónapig, és nem sikerült kiderítenünk miért. Aztán egyszer csak kiengedték, de akkor sem árulták el, miért döntöttek így.

A Steamen keresztül bármit azonnal frissíthetnek, de a konzolos infrastruktúra nagyon hasonlít az iOS-es példához, így sokkal körülményesebb javítani vagy frissíteni valamit.

Biztos vagyok benne, hogy egyesek nagyon sikeresek tudnak lenni ebben a környezetben, de a mi hozzáállásunk egyszerűen csődöt mond, amikor valaki fölösleges lépéseket próbál meg beerőltetni közénk és a vásárlóink közé.

Amikor a Eurogameres kollégák arról kérdezték Newellt, hogy a saját játékaik kiadása mennyire lehet működőképes a jelenlegi konzolos környezetben, Newell csak ennyit válaszolt:

Szeretjük a PC-t. Nagyon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)