Hirdetés

Végre megjelenik a Battlefield fejlesztőinek 1994-ben félretett játéka

|

Az akkor még Digital Illusions néven működő EA DICE 26 évvel ezelőtt nem bízott a Hardcore sikerében, de most újra elővette, és Ultracore néven engedi el.

Hirdetés

1992 májusában jött létre a svéd Digital Illusions HB, amit csak 2006-ban vásárolt fel az Electronic Arts. Eleinte elsősorban flipperjátékokat készítettek, aztán versenyjátékokra tértek át, de közben dolgoztak egy Hardcore nevű lövöldözős játékon is, ami Amigára, Sega Genesisre és Sega CD-re jelent volna meg, ha a fejlesztés végefelé nem törli a kiadó Psygnosis, attól tartva, hogy a 16-bites alkotások a 32-bites PlayStation érkezése után nem fognak jól fogyni.

Hirdetés

A Strictly Limited Games 2018-ban kitalálta, hogy befejezi a projektet, a jogi aggályok miatt Ultracore-ra átnevezett játék pedig 2019 márciusában jelent meg a Mega Sg nevű, régi Sega játékokat futtató, nem hivatalos konzolra. Június 23-ától már PlayStation 4-en és Nintendo Switchen is játszható lesz, illetve valamikor később megjelenik PlayStation Vitára. Öt szintet tartalmaz, és kb. 8000 forintot kérnek érte, ami talán egy kicsit karcos, de ezt döntsétek el többek között az alábbi videó segítségével.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)