Hirdetés

Warcraft 3 Reforged - az eredeti átvezetők és szinkronok is megmaradnak

|

A Blizzard eleinte át szerette volna írni a játék sztoriját egy kicsit, de végül nem tették, mert a rajongók egyszerűen túlságosan is szeretik az eredeti szinkronhangokat és jeleneteket.

Hirdetés

Elképesztő horderejű bejelentéseknek lehettünk szemtanúi az idei BlizzCon nyitóünnepségén, viszont ne feledkezzünk el arról, hogy a nagyágyúk mellett még mindig ott van a WarCraft 3 Reforged, vagyis a cég egyik legsikeresebb játékának teljes újragondolása. A Blizzard most megerősítette, hogy bár sok dolgot tényleg kicsit újragondoltak, azért vannak dolgok, amikhez ők sem mernek hozzányúlni.

Hirdetés

A remake-et készítő fejlesztőcsapat egy külön panelt kapott a BlizzCon során, ahol komolyabban is elmélyedhettek a projekt részleteiben. Az egyik legfontosabb dolog, ami kiderült, az az átvezető jelenetekkel kapcsolatos, ami ugye mindig is kiemelkedő pontja volt a cég játékainak: a csapat elárulta, hogy bár az eredeti kiadásban 240p felbontásra tömörítették a videókat, a mesterpéldányok 1080p-ben készültek, így azok az új változatban szebbek lesznek, mint valaha, ráadásul mindezt úgy, hogy nem kell rajtuk komolyabb változtatásokat eszközölni.

Ha az átvezetőkön nem is változtatnak, az nem jelenti azt, hogy a történettel ne lettek volna tervei a Blizzardnak, hiszen korábban már beszéltek arról, hogy egyes szereplőknek (mint Jaina vagy Sylvanas) szerettek volna több szerepet biztosítani. Ez önmagában még talán annyira nem zavarta volna a közönséget, viszont a csapat mégis elvetette az ötletet, mert ez azt jelentette volna, hogy meg kell változtatni az eredeti szinkronokat, amihez viszont Matt Morris szerint nagyon ragaszkodnak a rajongók:

"A gruntokra való kattintások hangjai vagy Arthas és Illidan párbeszédei annyira nosztalgikusak a rajongók számára, hogy nem akartuk megváltoztatni őket".

Persze azért néhány dolog áteshet egy kisebb ráncfelvarráson: a csapat úgy döntött, hogy kicsit felújít pár olyan helyszínt, amivel a World of Warcraftban is találkozhattak már a játékosok, hogy a két ábrázolás közelebb álljon egymáshoz:

"Sok időt szántunk arra, hogy felfrissítsük ezeknek a küldetéseknek a látványvilágát, hogy aztán a Warcraft világát ismerőkre rátörjön a nosztalgia az ismerős környezet láttán."

Egy fejlesztőcsapat mindig vékony jégen táncol, amikor egy ekkora klasszikust próbál meg újragondolni, de az elmondottak alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Reforged fejlesztői azért igyekeznek tiszteletben tartani azokat a dolgokat, amelyek az eredeti játékot emlékezetessé tették. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)