Hirdetés

A Fallout 76 ismét ingyenesen játszható a hétvégén

|

A Bethesda mesélt a Fallout 76-tal kapcsolatos 2020-as terveiről is.

Hirdetés

Mióta megérkezett a Wastelanders frissítés, a Fallout 76 mintha kezdene magához térni, legalábbis a játékosok visszajelzései erre engednek következtetni. Persze továbbra is történnek olyan furcsaságok a Bethesda akció-szerepjátéka körül, mint a kommunista propagandát hirdető robot vagy hogy az új NPC-k kifosztják a halott játékosokat, de ezeken már meg sem lepődik a közösség. 

Hirdetés

Úgy tűnik, a kiadó is érzi, hogy ráléptek a helyes útra: egyrészt bejelentették, hogy a hétvége folyamán, azaz május 14. és 18. között ingyenesen kipróbálható a Fallout 76 PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on is, ráadásul dupla XP-t gyűjthetünk az említett időszak alatt.

Másrészt leleplezték a 2020-as ütemtervüket is a játék bővítését illetően, amely alapján lesz egy nagy nyári (Introducing Seasons), őszi (One Wasteland For All) és téli (Fractured Steel) tartalmi frissítés. 

Ahogy a képen is láthatjátok (kattintásra megnő), a nyári update többek között legendary perkeket, boss eventet hoz magával és elindítja az első szezont, az őszi átszabja a harcrendszert és a jutalmakat, valamint a második szezon mellett magába foglalja a Steel Dawn küldetéssorozatot is.  Mindhárom közül a téli ígérkezik a legnagyobbnak, hiszen a Brotherhood of Steellel és a harmadik szezonnal együtt új sztoriszálat, NPC-ket, küldetéseket és követőeket is kapunk általa. 

Ti ingyen tesztek egy próbát, vagy végképp kerülitek a játékot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)