Hirdetés

Ezek lesznek a PlayStation Plus augusztusi játékai, az egyik vadonatúj

|

Nincs meglepetés, nem történt változás a korábbi szivárgáshoz képest.

Hirdetés

Olykor-olykor megesik, hogy valaki időnek előtte megnyom egy gombot, ezért olyan információ kerül nyilvánosságra, amiről valójában csak később kellene tudomást szereznünk. Így történt a PlayStation Plus augusztusi felhozatalával is, amelyről hamarabb lehullott a lepel, mint azt a Sony szerette volna.

Természetesen rövid időn belül sor került az ilyenkor szokásos korrekcióra, a nyomok eltüntetésére, majd mindenki úgy tett, mintha sosem esett volna meg az említett baki. Mi pedig várhattunk tovább a hivatalos bejelentésre, amely papírforma szerint nem tartogatott semmiféle meglepetést, holott akár az is megtörténhetett volna, hogy a Sony kicseréli a három játék valamelyikét.

Hirdetés

De nem tett így, ezért augusztus 3-ától, azaz jövő keddtől PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön is miénk lehet egy aktív PlayStation Plus-előfizetés birtokában a legutóbbi State of Play keretében bemutatott, friss és ropogós Hunter's Arena: Legends. Ennek érkezése mellesleg egy percig sem volt kétséges.

Akinek nem kenyere a PVE és PVP csatákat ígérő fantasy battle royale, az kimehet a salakpályára adogatni a Tennis World Tour 2-ben, esetleg kieresztheti a gőzt a Plants vs. Zombies: Battle for Neighborville összecsapásaiban.

A felsorolt játékok mindegyike szeptember 6-áig marad elérhető.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)