Bleach: The 3rd Phantom

Bleach: The 3rd Phantom kép
  • Fejlesztő: SEGA
  • Kiadó: SEGA
  • Platform: Nintendo DS
  • Stílus: Szerepjáték
  • Megjelenés: 2010.02.11.
  • Korhatár: 12+

A Bleach: The 3rd Phantom a Bleach sorozat kezdete előtt indul, pontosan száz évvel. Kiderül a kerettörténet által, hogy az amúgy már szeretett és ismert karaktereink hogyan lettek a szövetséges, vagy épp az ellen oldal szimpatizánsai. Ahogy a kaland kibontakozik, úgy kerülünk egyre közelebb a gyökerekhez, immáron világosan megértve az előző két rész mellékszálait is. Természetesen csapatban kalandozunk és támadunk. A partyk nyolc fővel operálhatnak egyszerre, viszont összesen harminc karakter unlockolására nyílik majd lehetőség a játék során. Mint ahogyan az lenni szokott egy valamirevaló RPG-ben, itt is ahány hős, annyi skill, szuperképesség, és mozgáslehetőség. Vannak persze egyedi lehetőségek is, ezeket ki kell érdemelni, illetve meg kell szerezni: a történet számos ponton kínál effajta lehetőségeket. A csapat, ezen belül a karakterek természetesen egy kifinomult fejlődési rendszer szerint érik el szintjeiket a játékban. Mindezek mellett a képességek, adottságok is fejleszthetők, minden egyes szintlépésnél szortírozható pontokkal. Mint minden egyes csapatcentrikusságra kiélezett játékban, itt is fontos, hogy megtartsuk az egyensúlyt a legkülönbözőbb kasztok, és azok elrendezése közt. Így természetesen megjelennek majd a gyógyítók, dps-ek, tankok is.


Bleach: The 3rd Phantom - DS teszt

Teszt | 2010.02.27 11:07

Górcső alá vettük a SEGA körökre osztott RPG-jét.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)