Borderlands 2

Borderlands 2 kép

A fejlesztők elmondása szerint immáron öt évvel járunk az első rész történései után, mikor egy Handsome Jack nevű figura megszerzi a Hyperion Corporationt, és azt állítja, hogy ő az, aki megnyitotta a kaput Pandora világára. A játékos feladata, hogy békés bosszúálló jelleggel mindezt eszközt felhasználva lenyomja Handsome Jack urat, és megállítsa a hazugságok terjedését. De a bosszúálló játékosok élete nem csak játék és mese, mert Jack bácsinak tucatjával állnak otthon lezsírozva harci robotok, melyek jelentősen megnehezítik a vállalkozó kedvű próbálkozók dolgát. Van például egy igen tekintélyes méretekkel rendelkező robot, melynek legfontosabb elfoglaltsága, hogy kisebb, eltérő feladatokat ellátó robotokat potyogtasson ki magából, ezzel is bosszantva a játékost. A Borderlands 2 különböző funkciójú robotjai nagyon jól fognak összedolgozni, és ennek okán a harctéri helyzet sohasem lesz statikus, ezzel is megnövelve a kihívást, illetve biztosítva a hosszabb távú szórakoztatást. De nem csak mechanikus szerkezetek ellen kell majd bizonyítanunk, hiszen Pandora világában szinte minden, ami mozog, és nem mi magunk vagyunk, azt tűzte ki fő célul, hogy az életünkre törjön. A mélységből rusnya szörnyek törnek az életünkre, de ha ők nem lennének elegek, még a helyi banditákat is le kell nyomnunk, így ez a világ sokkal veszélyesebb, mint az első részben volt. Fontos változás még, hogy immáron nem csak a sivatagi környezet lesz a jellemző, hanem elugorhatunk az északi havasokba, vagy éppen vehetünk egy forró láva fürdőt, ha kedvünk tartja. A Borderlands 2 fegyverei is megújulnak, immár például nem csak hat, előre definiált távcső lesz hozzájuk, hanem mindegyiknek külön-külön meglesz a sajátja, és ami fontos még, hogy mindegyikük egyedien felismerhető, a saját gyártójára jellemzően. Ezeken kívül olyan apróságok is fokozzák a hangulatot, mint a robbanó töltény, vagy a sikeres boss harcok esetén megszerezhető apróságok, melyek szintén biztosítják a fegyver tuningot. Pandora egyik legfontosabb újdonsága a finomított Eridium, melynek segítségével a játékosok meghatározott ideig, erősebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak és szebbek (ez utóbbi csak vicc) lehetnek, de akár a fegyverekre is hathatnak, megduplázva például a sebzést. A 2K kiemelten fontosnak tartotta közölni, hogy folyamatosan figyeli a játékosok visszajelzéseit és kívánalmait, ezáltal is közelítve az elvárásokhoz. A multival kapcsolatban megemlítették az offline többjátékos módot, mely értelemszerűen osztott képernyős vigadalmat takar.


Borderlands 2 PS Vita - megjelenési dátum és új gépcsomag

Hír | 2014.04.08 21:40

Sok találgatás után végre fix megjelenési dátumot kapott a Borderlands 2 PlayStation Vitás változata, valamint bejelentettek egy új, a játékot is tartalmazó gépcsomagot.

GDC 2014 - így fut a Borderlands 2 PS Vitán

Hír | 2014.03.20 14:04

A Borderlands 2 már PS Vitán is játszható, kaptunk is erről egy videót.

Gearbox: Borderlands 3 még nem lesz, négy másik játék viszont igen

Hír | 2014.02.15 11:31

Most, hogy a Gearbox a Borderlands 2 utolsó DLC-jét is bejelentette, eljött az idő, hogy a cég jövőbeli terveiről is beszéljen.

Borderlands 2: Sir Hammerlock vs. the Son of Crawmerax - áprilisban jön az utolsó DLC

Hír | 2014.02.13 19:00

Hát ide is eljutottunk: a 2K bejelentette a Borderlands 2 utolsó letölthető csomagjának megjelenési dátumát. Áprilisban irány a tengerpart!

Borderlands 2 - egy esküvő, hány temetés?

Hír | 2014.02.05 18:05

Folytatódik a Borderlands 2 Headhunter DLC sorozata, a negyedik részben egy esküvőre látogatunk majd el.

Borderlands 2 - kiszivárgott a megjelenési dátum Vitára

Hír | 2014.01.21 14:40

Claptrap hamarosan a Sony kézikonzoljára is begurul. Legalábbis nagyon úgy tűnik. A 2K kommunikációja megint egy kicsit zavaros.

Borderlands 2 - Halloween a senkiföldjén

Hír | 2013.10.23 07:30

Új letölthető tartalom jelent meg az őrült lövöldéhez, töklámpásokkal, denevérekkel és rengeteg zsákmánnyal.

Borderlands 2 - zseniális trailerrel futott be a GOTY kiadás

Hír | 2013.10.12 19:50

Az hagyján, hogy a Gearbox összecsomagolt minden Borderlands 2-es jóságot egy dobozba, de még egy olyan trailert is tűztek hozzá, amitől énekelni támad kedved.

Steam top 10 (szeptember 30 - október 6)

Hír | 2013.10.07 16:00

Hétfő van, ez nem jelenthet mást, mint hogy sorra vesszük, hogy melyik játékok is voltak a legnépszerűbbek a PC-sek között az elmúlt héten.

Borderlands 2 - 100 000 dolláros nyereményjáték a GOTY-hoz

Hír | 2013.10.05 14:30

A Sony, a 2K és Gearbox összeálltak és 100 000 dollár értékben osztanak ki ajándékokat a Borderlands 2 GOTY megjelenése utáni négy hétben. De mindig van egy bökkenő.

Xbox Live - 2K leárazások a héten

Hír | 2013.09.25 12:10

Az Xbox Live Game Store ezen a héten sem csak új megjelenéseket, de jelentős leárazásokat is kínál a felhasználóknak.

Gearbox - két új IP is készül

Hír | 2013.09.03 10:30

A Gearbox bejelentette, hogy két új IP-n is dolgoznak, illetve ne felejtsétek el, hogy a Borderlands 2 legújabb DLC-je ma érkezik.

Borderlands 2 - érkezik a Game of the Year kiadás

Hír | 2013.08.28 15:20

Várható volt, hogy hamarosan megkapjuk a Borderlands 2 összefoglaló csomagját, a 2K Games viszont csak ma erősítette meg az örömteli hírt.

Borderlands 2 - emelkedik a szintkorlát, jönnek az új DLC-k

Hír | 2013.08.28 09:20

A Gearbox egyik legféltettebb gyermeke továbbra sem kerül árvaházba, az elkövetkezendő hetekben jónéhány tartalmi frissítés érkezik hozzá.

Borderlands 2 - újabb rövidfilm érkezik

Hír | 2013.08.26 13:10

A Gearbox bejelentette, hogy hamarosan egy újabb rövidfilmmel kedveskedik a rajongóknak.

Borderlands 2 - sikerülhet végigvinni egy nap alatt?

Hír | 2013.08.10 14:30

Borderlands 2 maratonnal segít három jó barát egy alapítványnak. A cél 24 óra alatt teljesíteni a játékot és az összes hozzá kapcsolódó DLC-t.

Borderlands 2 - nem lesz több olcsó DLC

Hír | 2013.07.25 14:50

Jó hír: lesznek még letölthető tartalmak a Borderlands 2-höz. Rossz hír: nem lehet őket olcsón beszerezni.

Borderlands 2 DLC - ősszel jön az új pakk

Hír | 2013.07.20 17:00

Tegnap a Gearbox főnöke elhintette, hogy ma bejelentik a Borderlands 2 következő kiegészítőjét és most itt is van a részletes tartalom.

Borderlands 2 DLC - holnap bejelentés

Hír | 2013.07.19 13:20

A Gearbox holnap bejelenti a Borderlands 2 következő DLC-jét és annak tartalmát.

Új játékon dolgozik a Gearbox, további Borderlands 2 DLC-k jönnek

Hír | 2013.07.09 11:45

Randy Pitchford szerint a Borderlands 2-nek még nincs vége, a Tiny Tina kiegészítő után újabbakra számíthatunk.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)