Call of Duty: Black Ops

Call of Duty: Black Ops kép

A szép lassan darabjaira hulló Infinity Ward helyett a Treyarch gárdájára bízta az Activision a Call of Duty széria hetedik részének elkészítését. A Call of Duty: Black Ops címet viselő alkotásra nem kisebb feladat hárul, mint hogy helyreállítsa a nagy sikerű franchise utóbbi időben kissé megtépázott renoméját. Az eddig nyilvánosságra hozott, vagy kiszivárgott információk szerint a CoD7-ben a második világháború végétől a Hidegháború végéig terjedő időszakban valóban lezajlott, vagy fiktív fegyveres konfliktusokban vehetünk részt Vietnámban, Kubában, az Északi Sarkon, és esetleg egy afrikai országban. Emellett több „titkos küldetésben” is bizonyíthatjuk rátermettségünket, többek között az egykori Szovjetunió területén, vagy az 1981-es londoni túszmentési akcióban ("Nimród" hadművelet). A játékmenet legnagyobb újdonsága, hogy megjelenik a 2 vagy 4 fős kooperatív mód, melyben tényleg komoly csapatmunkára lesz szükség, bár a történetet inkább két hősre szabták. A továbbfejlesztett multiplayerben a Modern Warfare 2 multijának számos hibáját igyekeznek kiiktatni a Treyarch srácai, és végre megjelennek az elődből kispórolt dedikált szerverek is. A lehetséges járművekre és fegyverekre még csak következtetni lehet, de biztosan számíthatunk a híres SR-71 Blackbird helikopterre, amiből a földön harcoló csapattársainkat irányíthatjuk (bár vezetni nem lehet), valamint egy nyílpuskára, amivel nyílvesszőt és robbanó nyilat is kilőhetünk - mesterlövészek kedvence lehet. Az FPS-ek kevésbé lényeges részéről, a történetről annyit lehet tudni, hogy hősünk vallatása alatt előtörő emlékképeiből épül majd fel, és némi morális üzenetet is igyekeznek megfogalmazni. A Call of Duty: Black Ops az ígéret szerint 2010. november 9-én érkezik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra. Hamarosan megtudhatjuk, miként viszi tovább a Treyarch a Call of Duty sorozatot…


Call of Duty: Black Ops - ez lenne a minimális gépigény?

Hír | 2010.10.19 18:36

A Direct2Drive honlapján megjelent a Call of Duty: Black Ops gépigénye, ami azért vehető hivatalosnak.

Call of Duty: Black Ops példányokat loptak a sokszorosító üzemből

Hír | 2010.10.19 16:55

Elvileg csak idő kérdése, és eláraszthatja a világhálót az új CoD feltört kópiája.

Előrendelések az USÁban - top 30

Hír | 2010.10.18 21:24

Ilyen jellegű listát még nem mutattunk nektek, remélem elnyeri tetszéseteket.

Call of Duty: Black Ops single-player trailer

Hír | 2010.10.12 08:15

Befutott hát az év egyik legnagyobb sikervárományosának trailere, amely az egyszemélyes kampányba nyújt bepillantást.

Call of Duty: Black Ops - Trailer holnap, teaser most

Hír | 2010.10.10 13:50

New York Jets vs. Minnesota Vikings

Merjünk Call of Duty fejlesztők lenni!

Hír | 2010.10.10 10:44

Kevesled a fizetésed? Rühelled a főnöködet? Itt az ideje váltani! Az Activision-nek van egy ajánlata! Irány a Sledgehammer Games!

Bezár az n-Space?

Hír | 2010.10.09 13:01

A Nintendo DS játékosok számára lehet rossz hír, hogy a pletykák szerint bezárt a megannyi Call of Duty és James Bond játék DS változatáért felelős n-Space.

Call of Duty: Black Ops - Minden előrendelési rekordot megdöntött

Hír | 2010.10.08 13:38

Már nem a Modern Warfare 2 tartja az előrendelési rekordot a GameStopnál

Call of Duty: Black Ops - 3D-ben az összes platformon

Hír | 2010.10.05 17:04

Mindehárom platformon alapfelszereltség lesz a sztereoszkópikus 3D

Call of Duty: Black Ops - multis testreszabhatóság

Hír | 2010.10.01 19:04

Ezúttal a játék kreditrendszerébe és annak használatába nyerünk betekintést.

Call of Duty: Black Ops - Hivatalos a zombi mód

Hír | 2010.09.29 16:35

Hivatalosan is megerősítette az Activision azt, amit már mindenki tudott

Jó Éjt! 2010. 09. 27.

Hír | 2010.09.27 22:23

Szép estét így 10 után mindenkinek! Milyen napotok volt?

Call of Duty: Black Ops - Mégis vannak náci zombik?

Hír | 2010.09.27 15:33

A játék kézikönyvét kiadó cég szerint igenis lesz kooperatív zombidarálda a Black Ops-ban

Budapest Game Show 2010 - Magyarország legnagyobb játékkiállítása

Hír | 2010.09.25 12:39

Idén is megrendezésre kerül a Budapest Game Show, melyre, ahogy az előző két évben is, idén is érdemes lesz kilátogatni.

Nyílt levél Bobby Kotick úrnak

Hír | 2010.09.23 20:16

Peter Tamte az Atomic Games elnöke nyílt levélben reagál Bobby Kotick korábbi kijelentésére

Bobby Kotick: „Öt év múlva is így néz majd ki a Call of Duty"

Hír | 2010.09.16 15:29

Az Activision nagyvezíre szerint a közeljövőben nem várható nagy grafikai fejlődés a Call of Duty szériában.

Call of Duty: Black Ops - Jön a limitált kiadású Jeep Wrangler

Hír | 2010.09.15 21:48

Már az autóipart is megfertőzte a Call of Duty láz

Call of Duty: Black Ops - Bővebben a PC-s verzióról

Hír | 2010.09.14 13:11

Természetesen mára is jut egy vagy több Call of Duty: Black Ops hír

Call of Duty: Black Ops - Japánban nem szakadnak a testrészek

Hír | 2010.09.13 20:30

A japán cenzorok döntése értelmében ott minden emberi testrész a helyén marad

Call of Duty: Black Ops - nincs co-op a kampányban

Hír | 2010.09.13 12:13

A Treyarch elárulta, hogy a Call of Duty: Black Ops campaign részét nem játszhatjuk társainkkal karöltve.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)