Crysis 2

Crysis 2 kép

A német Crytek stúdió 2007-ben bemutatott FPS-e, a Crysis technikailag a videojátékok abszolút csúcsát képviselte, és még ma is etalonnak számít a minden korábbinál foto-realisztikusabb grafika. A titokban már jó ideje fejlesztés alatt álló második rész még elődjénél is szebb képi világot ígér (ami már önmagában komoly teljesítmény…): az új Cryengine 3 grafikus motor még szebb textúrákat, még élesebb képeket állít elő, ráadásul mindezt jóval magasabb fps értékek mellett képes elérni. A Crysis 2 gépigényét előrevetíti, hogy PC esetén alapkövetelmény lesz a DirectX 10, az ajánlott verzió pedig immár a DirectX 11 lesz. Richard Morgan, a játék történetének írója elismerte, hogy az első rész sztorija túlságosan kiszámítható volt, ezért sokkal fordulatosabb cselekményt ígér. Az idegen faj ismét visszatér, hogy végleg megsemmisítse az emberiséget, ezért elsőként az emberi civilizáció legfontosabb városa, New York porig rombolását tűzte ki célul, abban a reményben, hogy aztán könnyűszerrel elpusztíthatja a teljes populációt. Az emberek a legújabb fejlesztésű nanoruhát viselő szuperkatonákba vetették utolsó reményüket, így tehát megint rajtunk, játékosokon múlik a világ sorsa. A Nanosuit 2 elődje erényeinek megőrzése mellett immár 32 százalékkal erősebb, érzékelői messziről felismerik a veszélyeket, többféle infra módra és 60-szoros zoomra képes, egy speciális biochip immunissá teszi a katonát a félelemmel szemben, és taktikai adatokat is elemez. A 450 Newton erőbehatás és 10 G nyomás elviselésére képes nanoruha „Vadász” (lopakodás) és „Erő” (nyílt harc) alapmódban és kétféle másodlagos módban üzemelhet. Természetesen ellenfelünk is sokkal erősebb lesz, mint eddig, és az MI is rengeteget fejlődött. A Crysis 2 New York-ba helyezett sandbox világa jóval szabadabb lesz, nagyobb döntési szabadságot kapunk, és jobban kihasználhatjuk a környezeti elemeket. Az újdonságban is különálló elemként kap szerepet a Crysis Wars 2, vagyis a multiplayer játékmód. A 2011. március 25-én érkező alkotás a fejlesztő ígérete szerint PC, PS3 és Xbox 360 platformokon is ugyanolyan magas színvonalú látványt és teljesítményt fog nyújtani.


A Crysis 2 Remasteredre utalgat a Crytek?

Hír | 2021.05.21 09:00

A Crysis Remastered fogadtatása nem volt túl jó, talán majd a felújított folytatásoké jobban betalálhat?

Crysis 2 - külső nézetből horrorisztikus

Hír | 2014.07.16 13:15

Alcatraz, a játék főszereplője nem éppen úgy néz ki, és nem is úgy mozog külső nézetből, mint amire számítottunk volna.

Steam Holiday Sale - Az utolsó napi akciók

Hír | 2013.01.05 15:52

Szinte hihetetlen, de utolsó napjához érkezett a Steam ünnepi akciósorozata, nem lesz több lehetőségünk ennyi címet ilyen olcsón beszerezni, használjuk hát ki az alkalmat.

Red Orchestra 2, Crysis, Fallout leárazás és új funkció a Steam-en

Hír | 2012.12.14 20:06

A Steam ismét remek hétvégi ajánlattal rukkolt elő, valamint egy új közösségi funkciót is bevezetett.

Elképesztő látványt nyújt a CryEngine 3 tech demója

Hír | 2012.08.10 13:50

Megérkezett az új tech demo, ami a motor képességeit hivatott bemutatni.

Crytek a kalózkodásról: "játszani szeretnek vele, de megvenni nem szeretik"

Hír | 2012.04.30 16:23

Lehet a Crysis 2-t szeretni, vagy sem, de egy igencsak "kétes" csúcs így is, úgy is a nevéhez fűződik: 2011 leginkább lekalózkodott játéka volt.

Német politikusok a Crysis 2 ellen

Hír | 2012.04.27 15:25

Elítélik a német kormánypártok, hogy a Crysis 2 indulhatott a legjobb német játék címért.

CryEngine 3-mal süllyed a Titanic

Hír | 2012.04.16 10:59

A 100 éves évforduló alkalmából az ORM Entertainment kiadott egy trailert a készülő játékukból.

Crysis 3: dzsungeles hadszíntér és sandbox játékmenet

Hír | 2012.04.12 08:33

Miután felröppentek a hírek a folytatásról, gyorsan beindult a pletykagépezet, de az is megeshet, hogy mindez igaz.

Készül a Crysis 3?

Hír | 2012.04.11 14:45

Az EA Origin szolgáltatására felkerültek a Crysis 3 borítóképei, amiket azóta már eltávolítottak.

Fejlesztés alatt a Crysis 3?

Hír | 2012.02.21 14:37

Sokadszorra is egy állásinterjúban kell keresnünk a válaszokat arra a kérdésre, hogy mi a Crytek következő fejlesztése.

Jön a Gaikai az LG okostévékre!

Hír | 2012.01.11 10:37

Elérkezett a pillanat, amikor már konzolra sem lesz szükségünk a kikapcsolódáshoz.

Miről írtunk az év első két hónapjában?

Hír | 2011.12.26 14:47

Sokféle hírt, érdekességet, pletykát és szubjektív véleményt írtunk le az évben. Lássuk, melyek voltak a legolvasottabbak januárban és februárban.

A Crysis 2 lett az év német játéka

Hír | 2011.12.08 18:59

A Deutscher Entwicklerpreis düsseldorfi gáláján nem kevesebb, mint hat díjat zsebelt be a Crytek FPS-e.

Crysis 2: szigeti hangulatban parázhatunk

Hír | 2011.12.06 09:55

Azért szeretjük a mod-okat, mert lehetőséget adnak arra, hogy kedvenc játékaink többlettartalmat kapjanak.

Az Origin féláron kínálja a játékait

Hír | 2011.11.29 08:50

Az EA megpróbálja forróbbá tenni a hideg napokat, ezért 50%-os árengedménnyel csalogatja a vásárlókat.

Crysis 2 mod - jön a Star Trek: Enterprise vendégségbe

Hír | 2011.11.21 20:15

A Star Trek: Enterprise - M.A.C.O. az Elite Force-ok játékmenetét ötvözi az Enterprise tévésorozat kulisszáival.

Kelendő a CryEngine 3

Hír | 2011.07.16 09:45

Hiába képes látványos dolgokra a CryEngine, a licencversenyben sosem számított komoly szereplőnek. Talán az új motorral változik a helyzet.

Több, mint 40 licenc a CryEngin 3-ra

Hír | 2011.07.14 09:20

A Crysis 2 a legutóbbi foltozás után teljes DirectX11 pompájában tündököl, amire mindent lehet mondani, de azt nem, hogy rusnya lenne. Úgy tűnik, ezzel másik is így vannak.

Crysis 2 single player co-op?

Hír | 2011.07.09 17:59

Sok játékot szívesen játszanánk kooperatív módban - talán a Crysis 2-t fogjuk is!

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)