Doom

Doom kép

Az id Software folytatja a legendás Doom sorozatot az egyszerűen csak Doom névre hallgató epizóddal (eredetileg Doom 4), amely igazából nem folytatás, hanem az eredeti játék újragondolása. A Doom a Marson játszódik, ahol az UAC Corporation felfedezett néhány mesterséges jelet, amik démonokat idéznek meg a pokolból. Persze a hangsúly nem az FPS történetén, hanem azon a harcrendszeren van, amit az id Software csak úgy jellemzett, hogy "badass démonok, batár nagy fegyverek és folyamatos mozgás", persze a lehetőségeink száma ennél jóval több. Különböző fegyverek (például egy láncfűrész), változatos közelharci kivégzések és aprólékosan megtervezett, stílusos pályák gondoskodnak a klasszikus Doom élményről, míg az id Tech 6 grafikus motor tesz arról, hogy ámokfutásunk kellően látványos és véres legyen. A Doom többjátékos módja is sok újdonságot tartogat a játékosok számára, hiszen visszatérnek benne a kampány új funkciói és különleges buffokkal varázsolja minden eddiginél izgalmasabbá a multiplayert. Ha még ez sem nyújtana elég szórakozást, akkor a Doom pályatervező eszköze és a közösség által gyártott tartalmak gyűjtőhelye, a SnapMap biztosan jó szolgálatot tesz, amivel kedvünkre hozhatunk létre új térképeket és játékmódokat.

Elolvasom a tesztet

Doom - egy fontos játékelem kimarad a Switch-portból

Hír | 2017.09.16 08:47

Ugyan a kampány és a multiplayer hiánytalanul átkerül a Nintendo konzoljára, a Doom pályaszerkesztője és a vele készített tartalmak nem teszik tiszteletüket a Switchen.

Switchre is jön a Wolfenstein II és a Doom

Hír | 2017.09.14 08:30

A Nintendo Direct alkalmával a Bethesda is igencsak beszédes kedvében volt, ami azt eredményezte, hogy egy már megjelent és egy a közeljövőben érkező címüket is bejelentették Switchre, avagy hordozható lesz a Wolfenstein II és a Doom is!

Már tudjuk, mikor jelennek meg a Bethesda VR játékai

Hír | 2017.08.23 09:40

A Skyrim VR, a Doom VFR és a Fallout 4 VR is végre hivatalos megjelenési dátumot kapott.

Gamescom 2017 - friss videóban dübörög a Doom VFR

Hír | 2017.08.22 10:07

A videóban a fejlesztőket is mikrofonvégre kapták, akik arról is beszéltek, hogyan valósították meg a pörgős Doom játékmenetét VR környezetben.

Doom - újabb próbakört tartanak PS4-en

Hír | 2017.07.28 19:15

Aki esetleg a múlt héten lemaradt volna a Doom ingyenes hétvégéjéről, az PlayStation 4-en ismét szabadon belekóstolhat az id játékába.

Doom - ütős trailer mutatja be a 6.66-os frissítést

Hír | 2017.07.27 09:05

A legújabb Doom update nem csak a multiplayer DLC-ket tette ingyenessé, hanem kulcsfontosságú változásokat is hozott a többjátékos módba.

Kiderült Doomguy titka

Hír | 2017.07.21 10:00

Végre lelepleződött, hogy kiről is mintázták a játékok történelmének egyik leghíresebb izomkolosszusát.

Doom - minden multiplayer DLC ingyenessé vált

Hír | 2017.07.19 20:36

Nem várt újdonságot hozott a játék 6.66-os verziószámú frissítése, ingyenes hétvégén még azok is kipróbálhatják, akik eddig nem ruháztak be rá.

Már 2 millió példány fogyott a DOOM-ból csak Steamen

Hír | 2017.07.18 14:21

Hatalmas sikert aratott a DOOM sorozat negyedik epizódja. Már csak a Steames eladások miatt megérte feltámasztani a nevet.

E3 2017 - a VR DOOM is elég brutális lesz

Hír | 2017.06.12 06:20

Bemutatkozott a Doom VFR névre keresztelt játék, ami a virtuális valóságba helyezi át a démonirtást.

Megszenteltek egy Xbox One-t Orosházán

Hír | 2017.03.09 16:02

A konzolt egy nyugdíjas egyesület kapta Kinecttel együtt, mert a nyugdíjasoknak megtetszett a Szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálatban lévő, ugyanilyen gép.

Aliens játék lesz a klasszikus Doomból

Hír | 2017.01.31 08:00

Az Aliens rajongóinak hamarosan lesz okuk rá, hogy feltelepítsék a klasszikus Doomot. Ha az Aliens: Colonial Marines kellemetlen emlék, akkor érdemes most figyelni!

A Denuvo készítői nem bánják, hogy kikerült a programjuk a Doomból

Hír | 2016.12.17 13:45

A szerzői jogvédelemért felelős szoftver alkotói szerint termékük elvégezte a legfontosabb feladatát, így nem baj, hogy az id és a Bethesda kivette a Doomból.

DOOM - megjött az utolsó DLC, dupla XP-vel ünneplünk

Hír | 2016.12.15 13:01

Az utolsó prémium tartalmi csomag is megjelent, benne új térképekkel, tárgyakkal és egy fura új démonnal.

Doom - kikerült belőle a Denuvo, nem tudni, miért

Hír | 2016.12.08 20:33

Az Inside után a Doom is megszabadult a piszkálásvédelemtől, de nem abból az okból, ami miatt a Playdead játéka.

DOOM - pislogó labdával dobálózhatunk az új játékmódban

Hír | 2016.12.08 13:08

Megérkezett a DOOM legújabb frissítése, ami ingyenesen csap hozzá egy rakás tartalmat kedvenc lövöldénkhez.

Ezek voltak 2016 legnépszerűbb videojáték előzetesei

Hír | 2016.12.08 09:10

A Google összeszedte, mely játékok trailereire kattintottunk idén a legtöbbször. Van közöttük, ami első ránézésre meglepetésnek tűnhet.

Amikor az új Doom játék olyan lesz, mint egy régi Doom játék

Hír | 2016.10.28 14:36

Új trailer látott napvilágot, melyben a közelgő Doom (4) for Doom elnevezésű modhoz kaptunk némi ízelítőt. Irány a múlt.

Doom - legendás démon lett játszható az új DLC-ben

Hír | 2016.10.27 19:23

Pörgős trailerrel rajtolt el a Doom második, Hell Followed című DLC-je, ami bőven hoz újdonságokat a többjátékos módba.

DOOM - ezt hozza az új tartalmi frissítés

Hír | 2016.10.20 08:44

Aki már kicsit megunta a DOOM többjátékos részét, az most új kihívást találhat magának az Arcade módban.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)