Dune 2

Dune 2 kép

Az alapműnek számító könyveket senkinek sem kell bemutatnunk, de a játékos szív leginkább azokra a szép emlékekre dobban meg, amelyek a Dune, Dune II és Dune 2000 klasszikus stratégiákhoz köthetőek. z RTS műfaj egyik öregapjának számító Dune II játékmenetében azt kellett tennünk, amihez a stratégák legjobban értenek: nyersanyagokat kellett gyűjtögetnünk, hogy azokból egyre erősebbé és legyőzhetetlenebbé váljunk. Három frakcióval (Atreides, Ordos, Harkonnen) tehettük mindezt, az egyetlen megkötés az volt, hogy egységeinket és épületeinket egyfajta platformon kellett tartanunk, így elkerülhettük azt, hogy a könyvből megismert homokférgek hozzáférjenek és kárt tegyenek bennük. A cél, mint minden stratégiában az ellenfél eltiprása, melyhez óhatatlanul is érintenie kell egységeink talpának a homokot. A játékot fejlesztő Westwood Studios 1985-ben alakult, majd pár szép évtized után 2003-ban meg is szűnt, de a láng nem hunyt ki teljesen, köszönhetően azoknak a munkatársaknak, akik Petroglyph Games néven ugyanebben az évben egy új stúdiót alapítottak. Szerencsére nagyszerű munkájuk nem merült feledésbe...


Böngészőből játszható a legendás Dune II

Hír | 2012.12.29 21:10

Igazi csemegével üthetjük el időnket 2012 utolsó hétvégéjén, köszönhetően annak, hogy böngészőnkben, ingyenesen gyűjtögethetjük a nyersanyagokat.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)