F1 2010

F1 2010 kép

Minden autórajongó játékos nagy szomorúsága volt, hogy hosszú évekig nem készült egyetlen komoly Forrma-1-es videojáték sem, de az F1 2010 érkezésével most végre megtörhet a jég. A mostoha sorsú licenc jogok 2008-ban végre méltó kezekbe, a brit Codemasters-hez kerültek, akik a Colin McRae sorozattal már igen komoly tapasztalatra tettek szert az autós játékok terén, de mivel a rally egészen más világ, mint a Forma-1, a fejlesztők profi F1-es szakemberektől kapnak segítséget például a fizikai szimuláció, a felfüggesztések, vagy az aerodinamika területén. Egy komoly Forma-1-es játéktól jogos elvárás, hogy ne könnyű kis árkád mulatság, hanem vérbeli szimulátor legyen, hiteles, valósághű vezethetőséggel, természetes emberi reakciókat, és váratlan helyzeteket produkáló mesterséges intelligenciával. Szerencsére a Codemasters alkotása tökéletesen megfelel ennek, de a különféle segédberendezések bekapcsolásával a szélesebb tömegek számára is élvezhetővé válik a játék. A méltó grafikáért a DiRT 2 szenzációs EGO motorjának tovább finomított változata felel, amely a DirectX 11 támogatás mellett az autók törésének reális modellezésére, és a dinamikusan változó időjárásra is képes. Az időjárás szép és hiteles modellezése nem csupán látványelem, hanem az autó viselkedésére is igen komoly hatást gyakorol, és az sem mindegy, hogy milyen gumikkal száguldozunk a tökéletesen lemodellezett, licencelt versenypályákon, amelyeken az Active Track rendszer 30 négyzetcentiméterenként képes dinamikusan változtatni a csapadék mennyiségét. Sokat tesz hozzá az átélhetőséghez, hogy a 2010-es évad valamennyi helyszíne, autója, csapata, pilótája és aktuális technikai arzenálja is helyet kap a játékban, a futam során pedig rádión kapjuk meg csapatunktól az utasításokat, amelyek teljesítéséért értékes XP pontok ütik a markunkat. Az F1 2010 játékmenete egy remekül kidolgozott karriermódra épül, amelyben fontos szerepet kap a csapattársunkkal való összedolgozás, de fontos cél, hogy a csapat első számú pilótájává váljunk, hiszen csak ekkor juthatunk hozzá elsőként a legújabb műszaki csodákkal felvértezett kocsihoz. A karrier mellett Grand Prix, time trial és multiplayer játékmódok is kerülnek az F1 2010-be, de ezek részletei még nem ismertek. A minden idők legjobb Forma-1-es videojátékaként beharangozott alkotás 2010. szeptember 24-én érkezik PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.


F1 2010 teszt

Teszt | 2010.12.16 10:07

Mindig is Forma-1-es pilóta szerettél volna lenni? Most megtapasztalhatod ennek a világnak a szórakoztató felét!

Az F1 lehet a Codemasters "Fifája"

Hír | 2010.11.19 14:05

A Codemasters ügyvezető igazgatójának állítása szerint az F1 széria hatalmasra nőhet.

Codemasters - Félkész játékokkal a használt piac és a kalózkodás ellen

Hír | 2010.11.17 15:34

Kevesebb tartalommal adná játékait a Codemasters

F1 2010 - a patch elérhető Xbox Live-ról

Hír | 2010.11.06 15:14

Az Xbox 360 tulajdonosok is megkapják végre a várva-várt javítást az F1 2010-hez.

F1 2010 - befutottak az első értékelések

Hír | 2010.10.02 13:09

Régóta várta a PC-s közösség, hogy végre legyen szeretett gépükön is új Forma-1-es játék.

Magyar játékszoftver-eladási toplista, 2010. 38. hét

Hír | 2010.10.02 10:51

Elégedettek lehetnek a Codemasters emberei - Magyarországon az F1 2010 igen jól számolta ki féktávot és beelőzött.

GS Live 45. adás felvételről - Michelisz Norberttel és az F1 2010-el

Hír | 2010.09.30 18:11

Elkapott minket a versenyláz - az igen szerény és tehetséges Michelisz Norbert autóversenyző volt vendégünk.

GS Live - Michelisz Norbert és az F1 2010!

Hír | 2010.09.30 09:25

Ma is lesz GS Live adás, amiben az F1 2010 játékot mutatjuk be nektek közelebbről. A játék megismerésében Michelisz Norbert is segítségünkre lesz!

F1 2010 - Készül az első javítás

Hír | 2010.09.28 12:17

A Codemasters már dolgozik az F1 2010 első tapaszán

Angol eladások - Az F1 2010 az első rajtkockán

Hír | 2010.09.27 16:35

Megjelenésével Angliában mindenkire köröket vert az F1 2010

F1 2010 - Hivatalos launch trailer

Hír | 2010.09.21 16:19

Pénteken már szaggathatjuk az aszfalt'. Addig be kell élnünk az F1 2010 launch trailerével.

F1 2010 - Tv reklám

Hír | 2010.09.18 12:29

Párszor már itthon is láttam Tv-ben videojáték reklámot. Jó lenne minél többet!

F1 - a valóság és a szimuláció a koreai pályán

Hír | 2010.09.10 18:55

Sokszor felmerül a játékosokban, hogy vajon egy-egy szimulációs játék mennyire valósághű

F1 2010 - Elő a kormányokkal!

Hír | 2010.08.26 16:15

Nézzük, milyen kormányokkal lesz kompatíbilis az F1 2010!

F1 2010 - Így törik az autó

Hír | 2010.08.20 16:18

Többek között az autók törését is megnézhetjük az új F1 2010 játékvideóknak hála

F1 2010 - Gamescom trailer

Hír | 2010.08.19 14:13

A Codemasters Forma 1 szimulátora gyűjti az erőt, hogy előzzön...

Formula 1 2010 - az első gameplay videó

Hír | 2010.08.16 16:43

Eddig is voltak róla videók - de a 2009-es autókkal...

F1 2010 - európai megjelenési dátum

Hír | 2010.08.13 19:01

Nyilvánosságra került a F1 2010 megjelenési dátuma, és már nem is kell túl sokat várni, hogy átélhessük a versenyzés izgalmait.

F1 2010 - Nem lesz demó

Hír | 2010.07.19 08:19

A Codemasters szerint nem számíthatunk majd játszható demóra az F1 2010-ből

F1 2010 - Developer Diary #4 Cars and Tracks trailer

Hír | 2010.07.05 17:29

Folytatódik a Codemasters fejlesztői napló sorozata...

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)