Fable 3

Fable 3 kép

A Fable 3 a második epizód után ötven évvel játszódik. Dickens világa elevenedik meg a képernyőn: Anglia már az ipari forradalom időszakát éli, száll a füst, fekete az ég alja, olajtól feketék az arcok, gyerekek csapkodják a szövőszékeket, hordják a kőszenet a csillékbe, hogy a birodalom megforgathassa gőzgépeit. A Fable 2 hősének leszármazottjaként kell megdöntenünk az ingatag lábakon álló trónt, majd a játék közepétől magunk vehetjük kézbe a birodalom irányítását. Uralkodásunk során felelős döntéseket kell majd meghoznunk, amik - ahogy a valóságban is - megváltoztatják a körülöttünk lévő világot, és alattvalóink életét. Kiderülhet hát, hogy csak a magunk javát akarjuk-e, és a hatalommal visszaélve ugyanolyan önkényúrrá változunk-e, mint akit letaszítottunk trónjáról, vagy jó királyként a közjót akarjuk szolgálni. A hatalom megszerzéséért és megtartásáért természetesen nagy csatákat kell vívnunk - nem kell tehát aggódni, a fő hangsúly továbbra is az akción van.


Több forrás szerint is készül az új Fable

Hír | 2018.01.17 11:35

Korábban hallottunk már erről pletykákat, de most még hihetőbb lett, hogy a Playground Games a Fable sorozat felélesztésén dolgozik.

Folytatódhat a Fable franchise?

Hír | 2017.05.02 09:22

Bár Peter Molyneux más vizekre evezett és a Fable sorozat is tetszhalottnak tűnik már egy ideje, mégis úgy tűnik, a Microsoft még nem mondott le a folytatásról.

Fable 4 - lesz vajon folytatás?

Hír | 2015.09.24 12:34

Felmerült Twitteren, hogy készül-e a Fable 4, a Lionhead Studios pedig tiszta és érthető választ adott.

Xbox Live - itt az első ingyenes játék

Hír | 2013.06.18 10:20

Mostantól minden hónapban két ingyen játékot kapnak az Xbox Live Gold előfizetők, melyek közül az első a minap vált elérhetővé.

E3 2013 - Molyneux kiosztotta a két nagy konzolgyártót

Hír | 2013.06.13 09:13

Molyneux most aztán jól megmondja a tutit a next-gen konzolokról.

Több. mint 1000 jelentkező Molyneux új cégébe

Hír | 2012.04.22 19:40

Nagy az érdeklődés Peter Molyneux új cége iránt (22 Cans). A jelentkezők valósággal ostromolják a neves designert.

Nem lesz PC-s Fable III demo

Hír | 2011.05.12 08:46

Még öt nap és a PC-sek is kézhez kapják a legújabb Fablet.

Fable 3 PC előrendelői akció

Hír | 2011.05.05 18:32

Dicső uralkodó, netán zsarnok leszel? Tökmindegy, a végén úgyis csirkét eszel!

Fable 3 - PC-s fejlesztői napló

Hír | 2011.04.22 18:55

A Fable harmadik részének PC-verziójára sokat kellett várnunk - most meglátjuk, megérte-e.

Fable 3 előrendelés, Steam és GfWM támogatás

Hír | 2011.04.21 18:21

A játékot a Steam és Games for Windows Marketplace rendszerekről is be tudjuk majd szerezni.

Fable III - itt vannak a PC-s rendszerkövetelmények

Hír | 2011.03.31 08:54

Már csak mintegy másfél hónap, és végre a PC-sek is kipróbálhatják a Fable új részét.

Peter Molyneux: A Fable 4 mindenkit le fog nyűgözni

Hír | 2011.03.18 14:40

A sokszor nagyot mondó brit dizájner olyan Fable 4-ről álmodik, ami bármelyik játékkal szemben megállja majd a helyét.

Megjelent a Fable 3: Traitor's Keep DLC

Hír | 2011.03.01 16:39

Tartalmas kis DLC-t dobtak össze a Fable 3 készítői, lássuk, pontosan miről is van szó.

Úton az új Fable III DLC és a PC változat

Hír | 2011.02.25 09:47

Traitor's Keep névre keresztelték a jövőhéten érkező Fable III letölthető tartalmi frissítést.

Mit szeretünk a Fable játékokban, és mit nem?

Hír | 2011.02.14 11:15

Azzal a kéréssel fordul a Lionhead rajongóihoz, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, vagyis árulják el, hogy a Fable játékok egyes elemeit mennyire kedvelik, vagy mennyire gyűlölik.

Fable 3 - PC-re minden extrával

Hír | 2011.01.17 11:23

A Fable 3 PC-s kiadása tartalmazza konzolos testvére gyűjtői változatának összes ingame extráját.

Fable 3 - Íme PC-n!

Hír | 2011.01.07 21:17

A Lionhead üdvöskéje körül mostanában nem nagyon láttuk a „P” és a „C” összefonódott betűpárosát.

Microsoft játékbejelentések

Hír | 2011.01.06 11:03

A CES 2011 körüli médiafigyelmet kihasználva a redmondi vállalat több játékot is bejelentett, illetve hivatalosan megerősített, például a PC-s Fable 3-at.

Fable 3 - Nagy a csend!

Hír | 2011.01.05 11:29

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a Lionhead PC-re is kiadja a Fable harmadik részét.

Fable III - Kingmaker adatok

Hír | 2010.12.22 17:42

A végéhez közeledik a Lionhead által megálmodott Kingmaker játék

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)