Fallout 4

Fallout 4 kép

Sok-sok év és rengeteg találgatás vezetett el odáig, hogy a Bethesda végül az E3 2015 előtt bejelentette a kultikus Fallout 3 folytatását, a Fallout 4-et. A poszt-apokaliptikus akció-szerepjáték következő felvonásának helyszíne a szabadon bejárható Boston, amelyet még a nagy világégés előtt ismerünk meg egy részletes karakterlétrehozó rendszerrel indítva, ahol létrehozhatjuk férfi vagy női hősünket, míg végül a 101-es bunker egyetlen túlélőjeként vonulunk be a történelembe. A játékmenet során a már ismerős, de finomított harcrendszer vár ránk, viszont akad újdonság is: van egy kutyusunk, Dogmeat, akinek akár parancsokat is adhatunk, továbbá összegyűjthetjük a világban talált alapanyagokat és nem csak házat építhetünk (akár hűséges társunknak is), de kedvünkre ki is dekorálhatjuk azt. Egy ilyen kegyetlen világban persze meg is kell védenünk idilli otthonunkat, amit különböző védelmi rendszerek telepítésével abszolválhatunk. A több ezer gyűjthető tárgy, az 50 alapfegyver és az ezekhez elérhető 700 különböző módosítás már túl szép, hogy igaz legyen (pedig az), de a Bethesda még rábüntet a Fallout 4 Pip-Boy Edition nevű gyűjtői kiadásával is, amelyben egy valódi, felcsatolható Pip-Boy is helyet kapott, ráadásul belerakva okostelefonunkat egy hozzá való applikációval a valóságban is a játékban érezhetjük magunkat. Viszont a kiadó döntésének értelmében PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokon nem kapcsolódhatunk be az új kalandokba, ellenben egy PC-vel, PlayStation 4-gyel és/vagy Xbox One-nal indulhat a világégés utáni felfedezés.

Elolvasom a tesztet

Ez a Fallout 4 mod a 90-es évek lövöldéibe repít vissza

Hír | 2017.01.10 16:17

A Revolted névre keresztelt Fallout 4 mod alapkövetelmény minden Duke Nukem rajongónak.

Nem tudtad, de ez a mod nagyon hiányzott a Fallout 4-ből

Hír | 2016.11.29 16:33

A Fallout 4 egyik moddere egy apró részletet változtatott meg a játékban, de néhány játékosnak a játékbeli mosdók ez az alig észrevehető tulajdonsága is kardinális kérdésnek bizonyult.

Fallout 4 - még mindig készül a VR változat

Hír | 2016.11.22 10:04

A fejlesztők továbbra is dolgoznak a szerepjáték VR eszközökre portolt verzióján.

Fallout 4 - következő frissítéssel jön a PS4 Pro támogatás

Hír | 2016.11.20 14:15

A Bethesda szerepjátékát nemsokára az új PlayStation konzolon is nyomhatjátok majd. Már csak a frissítésre várunk.

Fallout 4 - végre PlayStation 4-en is lehet modolni

Hír | 2016.11.19 09:30

Még mindig nem lehetnek teljesen elégedettek a modderek, mert a Skyrim: Special Editionhöz hasonlóan itt is elég korlátozottak a lehetőségeink.

Fallout 4 - már majdnem itt vannak a PS4 modok

Hír | 2016.11.08 13:03

A modderek már elkezdték átkonvertálni munkáikat a PlayStation 4-re. Már csak órák kérdése, hogy befusson az addonok telepítését engedélyező frissítés.

Mégis lesz PlayStation 4-en modtámogatás a Fallout 4-hez és a Skyrim Special Editionhöz

Hír | 2016.10.06 09:54

A Sony megbékélt a modokkal, és mégis csak beengedik a modolás lehetőségét a platformjukra.

A 10 legemlékezetesebb állat a játékokban

Hír | 2016.10.04 21:29

Rengeteg említésre méltó hős és hősnő mentette már meg a világot a videojátékokban, de nem feledkezhetünk meg a négy (vagy akár több) lábbal rendelkező csodatevőkről sem.

Fallout 4: Nuka-World - így tisztelegnek egy elhunyt rajongó előtt

Hír | 2016.09.02 14:08

A Bethesda a Fallout 4: Nuka-World világában elrejtett egy olyan apróságot, amellyel nemcsak egy rajongó előtt állítottak emléket, de emberségből is jelesre vizsgáltak.

Fallout 4 - modot készít az Nvidia

Hír | 2016.09.01 11:29

Az Nvidia új területen is megmutatja a játékosoknak, hogy mit tud, ezúttal a Vault 1080 nevű Fallout 4 grafika és sztori moddal örvendeztetik meg a sorozat rajongóit.

Fallout 4 - egy séta a Nuka Worldben

Hír | 2016.08.29 17:08

Egy három és fél perces videó mutatja be a Nuka World vidámpark különböző zónáit, az azokat uralma alá hajtó bandákat és az új fegyvereket.

Fallout 4 Nuka World - ismerd meg Amerika kedvenc kirándulóhelyét

Hír | 2016.08.27 15:00

Nemrég már megismerkedhettünk a Fallout 4 Nuka World vidámparkjának két kabalájával, akik most az új DLC-ben ránk váró veszélyekről mesélnek nekünk.

Fallout 4: Nuka World - fejlesztői videón az utolsó DLC

Hír | 2016.08.24 11:20

Aki esetleg lemaradt a tegnapi gameplay steamről, annak is van lehetősége belenézni a Fallout 4: Nuka-Worldbe.

Fallout 4 - nem lehet tudni, mikor érkeznek a modok PS4-re

Hír | 2016.08.22 14:40

Újra eltelt néhány hét, és még mindig semmi hír arról, hogy mikor játszhatnak modokkal a PS4-es játékosok. A Bethesda azért megint nyilatkozott.

Fallout 4: Nuka-World - hamarosan megmutatják

Hír | 2016.08.22 10:44

Mielőtt megjelenne a Fallout 4 utolsó csomagja, a Nuka-World, a Bethesda még megmutatja nekünk egy livestream keretében, hogy pontosan mire is számíthatunk.

Fallout: New Orleans - ez lesz a következő?

Hír | 2016.08.17 15:15

Száz százalékig biztosak lehetünk benne, hogy a Fallout 4 után sem kell búcsút mondanunk a szériának, de vajon mi lesz a következő epizód? Egy új pletyka szerint a Fallout: New Orleans lehet a befutó.

Fallout 4 - a legújabb frissítéssel megszabadulhatsz egy idegesítő NPC-től

Hír | 2016.08.08 20:30

A Fallout 4 bizonyos küldetésszálaihoz elengedhetetlen NPC-ket nem engedi megölni a játék, de sokak bánatára köztük volt a játék egyik legkevésbé szimpatikus karaktere is. Egészen mostanáig.

Fallout 4 - még mindig nem halad a PlayStation 4-es modtámogatás

Hír | 2016.08.02 12:44

Már Xbox One-on is használhatók a Fallout 4 modjai, viszont a PS4-es támogatás valahogy csak nem akar összejönni.

Fallout 4 - elkészítették a Justice League új trailerét

Hír | 2016.07.29 21:07

A Justice League, avagy az Igazság Ligája Comic-Conos trailerének Fallout 4-ben való újraalkotása annyira tetszetős, hogy még maga Batman is kedvelné.

Fallout 4 - saját küldetésszálat kap a Vault-építős DLC

Hír | 2016.07.21 18:02

Az eddigi Fallout 4 DLC-k, amik új építkezési lehetőségeket adtak a játékhoz, nem rendelkeztek saját történettel, a Vault-Tec Workshop viszont új questeket hoz, és néhány kemény döntés elé állít majd minket.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)