Fallout: New Vegas

Fallout: New Vegas kép

Nagy örömmel nyugtázhatták az elkötelezett Fallout rajongók, hogy a Bethesda arra az Obsidian Entertainment-re bízta az idén érkező Fallout: New Vegas fejlesztését, melynek fő figurái alkották meg egykor a Fallout legendássá vált első két részét. A Fallout: New Vegas örökölte ugyan az előd kicsit megreszelgetett grafikus motorját, harc- és szabályrendszerét, valamint a játékmechanikát, mégsem annak folytatása, hanem egy őseiből merítkező, különálló játék, mely visszatér hardcore RPG-s gyökereihez. A Fallout 3-ban megismert Washington D.C. után, ezúttal az atomháborút jobban átvészelő New Vegas városában, és annak vonzáskörzetében, Mojave Wasteland-ben találjuk magunkat, ahol némiképp emberibb az élet, mint a keleti parton, ám a nyomasztó, poszt-apokaliptikus légkör így is garantált. A játékban egy futár bőrébe bújhatunk, akit titokzatos szállítmányáért megtámadnak, és sebesülten egy árokban hantolják el. Szerencséjére megmenti egy Victor nevű apró robot, és elviszi őt gazdájához, Mitchell doktorhoz, aki életet lehel belé. Felépülésünk után a doktor házában, a játékba ágyazva végezhetjük el a karaktergenerálást és személyiségünk kialakítását, de akár előre generált karaktert is választhatunk. A továbbfejlesztett csapattárs rendszernek köszönhetően számos társat állíthatunk magunk mellé, akiket az új tárcsás kezelőfelülettel terelgethetünk, a korábbról ismert frakciókhoz való viszonyainkat pedig érdekeink és hírnevünk szerint alakíthatjuk ki. A játékmenet újdonságai közé tartozik a veteránoknak szánt hardcore nehézségi szint, a közelharci mozdulatokkal bővített VATS harcrendszer, és a fejleszthető fegyverek. A karma mellett a hírnevünk is fontos szerepet kap, a skillek pedig erősen befolyásolják a párbeszédeket. A lények között gekkókkal, brahminokkal, és a vadjuh mutálódott változatával találkozhatunk, míg komolyabb ellenfeleink a ghoulok, a szupermutánsok és az igen ravasz Nightkin-ek közül kerülnek ki. A Fallout: New Vegas fő történeti szálát a New California Republic és a Caesar's Legion közti konfliktus jelenti, legfontosabb küldetésünk pedig annak kiderítése, hogy ki volt a megbízónk, mit rejtett a csomag, és ki akart bennünket meggyilkolni. A klasszikus Fallout játékok hagyományaira építő, újra keményvonalas szerepjátékká váló, történetvezetésében és játékmenetében igen színvonalas Fallout: New Vegas 2010 őszén érkezhet meg a vezető platformokra.


Egy Fallout cosplayert terroristának néztek

Hír | 2017.04.16 13:12

A rendőrség bombáknak hitte az ezüstre festett Pringles dobozokat a srác hátán, fegyverekkel vonultak fel ellene.

Fallout: New Vegas 2 - az Obsidian cáfolja a létezését

Hír | 2017.02.02 11:00

Nagyon fellelkesültünk attól a pletykától, hogy az idei E3-on akár egy vadonatúj Falloutot is bejelenthet a Bethesda, azonban nagy valószínűséggel korai volt az öröm.

Új Falloutot jelenthetnek be az E3-on?

Hír | 2017.01.31 16:32

Szenzációs pletyka bukkant fel a Fallout franchise-zal kapcsolatban, miszerint az idei E3-on leplezhetik le a sorozat következő részét, amely egy már megjelent epizód folytatása lehet, már ha van alapja a szóbeszédnek.

A Fallout: New Vegas és még 7 játék játszható Xbox One-on mától

Hír | 2016.06.23 21:56

Az Xbox One-nal kompatibilis Xbox 360-as játékok listája ma összesen 8 új címmel bővült.

Fallout: New Vegas - így játszhatsz vele a YouTube-on

Hír | 2016.04.19 09:55

Válaszd meg a saját apokalipszised, hirdeti a Many A True Nerd csatorna, mi pedig örömmel bele is megyünk.

Fallout: New Vegas - 20 percen belül az új világrekord

Hír | 2016.04.16 07:52

Azt például tudtátok, hogy olaszul négy másodperccel rövidebb a karaktergenerálás?

Fallout: New Vegas - így játszotta végig egy srác 20 perc alatt

Hír | 2015.12.31 09:15

Mi, akik órákat szenvedünk a játék egy-egy darabkáján, ámulva nézzük, ahogy valaki 20 perc alatt végez az egésszel.

Fallout: New Vegas - már a Fallout 1-et is játszhatod egy mod segítségével (videó)

Hír | 2015.11.26 19:20

Ha valakinek meghozta volna a kedvét az első részhez a Fallout 4, de az 1997-es RPG-t már nem szeretné elővenni, egy mod segítségével a New Vegasban is átélheti az eredeti sztorit.

Fallout: New Vegas - valaki gyógyulás nélkül vitte végig

Hír | 2015.08.20 15:01

Egy játékos egy évvel ezelőtt vette a fejébe, hogy a Fallout: New Vegast a lehető legnehezebb módon, mindenféle életerő-visszatöltés nélkül tolja végig. Eddig tartott.

Fallout: New Vegas végigjátszás - megdőlt a speedrun világrekord

Hír | 2015.06.06 09:49

A Fallout 4 bejelentés meghozta a játékosok kedvét a korábbi részekhez, ami azonnal egy új speedrun rekordot is eredményezett. Csak fél órád van indulásig? Egy Fallout: New Vegas végigjátszás akkor még pont belefér.

Fallout: New Vegas - így lesz belőle túlélőszimulátor (videó)

Hír | 2015.05.17 17:25

Azt hitted, hogy a Fallout: New Vegas világa nem lehet már keményebb? Ez a mod bebizonyítja neked, hogy tévedtél.

Fallout: New Vegas - YouTube-on követheted a legkeményebb végigjátszást

Hír | 2015.03.03 13:32

Semmi alvás, NPC-társak kizárva, életerőt javító tárgyakról pedig szó sem lehet. Ja és a legfontosabb dolog: a gyógyítás abszolút tilos. Mert vannak, akiknek nehézségből sosem elég.

Fallout: New Vegas - mostantól rombolható a környezet

Hír | 2015.01.11 17:40

A moddereknek sikerült egy újabb remek ötlettel megspékelni a Fallout: New Vegas poszt-apokaliptikus őrületét.

Fallout: New Vegas - modderek bővítették ki a kampányt

Hír | 2014.03.17 07:24

Immár az Enclave sorait is erősíthetjük a Fallout: New Vegasban, hála a Nexusmods néhány lelkes modderének.

Fallout: Lanius - így kell Fallout filmet készíteni

Hír | 2013.08.29 21:40

Elkészült és nézhető a Fallout: Lanius rajongói film, amely remekül megidézi a Fallout: New Vegas hangulatvilágát.

Titokzatos next-gen cím a Fallout: New Vegas készítőitől

Hír | 2013.05.02 12:55

A Fallout: New Vegas-t jegyző Obsidian egy „egyedülálló következő generációs játékon” ügyködik, amelyhez új, tehetséges fejlesztőket keresnek.

Fallout: New Vegas folytatást fontolgat az Obsidian

Hír | 2013.02.12 21:00

Elemében van az Obsidian, egy hónapon belül két projekt tervezését is megerősítette. A Fallout: New Vegas 2 lehet a következő a sorban?

Fallout: New Vegas Ultimate Edition hamarosan

Hír | 2012.01.21 18:10

Ha már egyszer kizárólagos tulajdonosa a Fallout jogoknak, a Bethesda újabb gyűjtői változatot tervezett be a New Vegas-ból.

Obsidian: meg kell semmisíteni a használt játékok piacát

Hír | 2011.12.13 12:58

Persze nem ennyire sarkosan fogalmazott Chris Avellone, az Obsidian első embere, de azt bevallotta, hogy a jövőben a digitális terjesztés felé mozdulnának el.

Steam - mai árleszállítások

Hír | 2011.11.25 08:30

Ezek az árleszállítások csütörtök este óta érvényesek ma estig.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)