Final Fantasy X/X-2 HD Remaster

Final Fantasy X/X-2 HD Remaster kép

A Square Enix fogta, leporolta és felújította a 2001-ben debütált Final Fantasy X-et és a 2003-as folytatását, az X-2-t: a ráncfelvarráson átesett kiadás Final Fantasy X/X-2 HD Remaster néven keresendő. A két játék HD változatát PlayStation 3 és PlayStation Vita konzolokra szánták, ám míg a PlayStation 3-as változat egy lemezt fogyaszt, addig a Vita esetében külön kell beszereznünk a címeket a kézi konzol szűk tárhely lehetőségei miatt. A Final Fantasy X/X-2 HD Remaster-ben a HD felbontás mellé kapunk feljavított karakter, tárgy és ellenfél textúrákat, valamint filmes átvezetőkből sincs hiány.


Final Fantasy X/X-2 HD Remaster - sok PC-s beállítás van, de nem felhőtlen az öröm

Hír | 2016.05.15 21:00

A Final Fantasy X/X-2 HD Remaster PC-s megjelenését követően megismerkedhettünk a port beállítási lehetőségeivel, de ezzel együtt fény derült egy jelentős korlátozásra is.

Final Fantasy X/X-2 HD Remake - PC-re is érkezik, előbb, mint hinnéd

Hír | 2016.05.10 08:40

Már évek óta pletykálják, hogy a Square Enix remakje PC-re is jön, és most be is igazolódtak a pletykák. Még a héten végigjátszhatjuk a klasszikust.

Final Fantasy X/X-2 HD Remaster - befutott a Return to Spira trailer

Hír | 2015.04.03 19:07

Közeleg a Final Fantasy X/X-2 HD Remaster megjelenése, a Square Enix trailerrel hergel.

Final Fantasy X/X-2 HD Remaster - tudjuk, hogy mikor jön a PS4-re

Hír | 2015.03.03 15:00

A Square Enix bejelentette, hogy a PlayStation 4 tulajok mikor játszhatnak a Final Fantasy X/X-2 HD Remasterrel és az is kiderült, hogy milyen exkluzív funkciókat kapnak majd.

Final Fantasy X/X-2 HD Remaster teszt - a legtökéletesebb szerelem

Teszt | 2014.07.08 19:10

A Square Enix leporolta és felújította a Final Fantasy sorozat talán egyik legjobban sikerült darabját.

Final Fantasy X/X-2 HD Remaster - hogy sikerült a felújítás? (videó)

Hír | 2014.04.07 08:00

A Final Fantasy sorozat tizedik részének két darabját újrakeverték, majd nemrég kiadták PS3-ra és Vita-ra. Most videón nézhetitek meg, milyen munkát végeztek a Virtuos Games srácai.

Final Fantasy X/X-2, Yoshi's New Island - 2014. márciusi handheld játékmegjelenések

Hír | 2014.03.03 08:00

Új Pokemon, új Professor Layton és egy (vagy ha úgy vesszük, két) feljavított Final Fantasy - márciusban a kézikonzolosok sem fognak unatkozni.

Érkezik a Final Fantasy X és X-2 HD Remaster

Hír | 2013.03.26 18:45

Megerősítést nyertek a pletykák, az idén érkező játékok a Playstation Vita konzolra külön-külön jelennek meg.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)