Gran Turismo 6

Gran Turismo 6 kép

A Gran Turismo 6 célplatformja továbbra is a PlayStation 3, ellenben a Polyphony Digital teljesen újradolgozta a motort, saját bevallásuk szerint felkészítették a jövőre. A GT6-ban az elérhető autók száma az előző részhez viszonyítva további 200-zal nő, így összesen 1200 jármű volánja mögé ülhetünk be a játékmenet során. 33 helyszínen fordulhatunk meg, ami 71 különböző pályát jelent, melyek közül 19 vadonatúj, a maradék pedig a Gran Turismo 5-ből lett átvéve. A pályák száma a DLC-kkel és a beépített szerkesztővel tovább növelhető, a játékosok közösségeket alapíthatnak, bajnokságokat menedzselhetnek. A Gran Turismo 6 egyik új funkciója, hogy a PlayStation 3-at akár összekapcsolhatjuk okostelefonjainkkal vagy táblagépeinkkel is.


Gran Turismo 6 – túl az 5 millió eladott példányon

Hír | 2016.08.14 20:04

A Polyphony Digital honlapjára a napokban kerültek fel a legfrissebb eladási adatok, amelyek szerint a Gran Turismo 6 még mindig elképesztően jól fut.

Kitaláljátok, hol tartanak a Gran Turismo eladások?

Hír | 2015.12.22 12:00

Elég szép mérföldkövet ünnepelhet az eladási számok terén a Gran Turismo franchise és a legutóbbi rész, a Gran Turismo 6 sem panaszkodhat egyéni teljesítményével.

Alig két év után megérkezett a Gran Turismo 6 pályakészítője

Hír | 2015.09.30 13:10

Örüljünk együtt, hogy a fejlesztők még mindig nem hagyták pihenni a versenyzős csodát. Most már magadnak gyárthatod a tartalmat a Gran Turismo 6-hoz.

Gran Turismo 6 - bekerült a legizgalmasabb új versenyautó is

Hír | 2015.06.04 07:22

A hosszútávú autóversenyzés legnagyobb megmérettetésének résztvevői között egy ideje ott vannak a Nissan és a Gran Turismo közös pilótaprogramjának tagjai, így ideje volt, hogy az autógyár legújabb büszkesége is bekerüljön a játékba.

Gran Turismo 6 - elstartolt a GT Academy 2015

Hír | 2015.04.21 09:35

Ismét elérkezett az idő: a Gran Turismo sorozat szerelmesei megmérettetnek és akár a való életben is autóversenyzővé válhatnak.

Gran Turismo 6 - még több autó kell

Hír | 2014.12.19 17:20

Amíg a rajongók várnak a következő részre, addig a Polyphony belepakolt egy-két újdonságot a Gran Turismo 6-ba.

Gran Turismo 6 - májusban Sennára emlékezünk

Hír | 2014.05.02 13:20

Végleg bezárnak a Gran Turismo 5 szerverek, a búcsú azonban nem annyira keserű, hiszen rengeteg extra tartalommal gazdagszik a GT6.

Gran Turismo 6 teszt - tiszteletkör

Teszt | 2013.12.11 20:40

A Polyphony Digital nem bírta megállni, hogy PlayStation 3-ra csak egy Gran Turismót adjon ki, így a széria eddigi legtartalmasabb részével búcsúztatja a jelenlegi generációt.

Még kaphatsz Mercedest a télapótól

Hír | 2013.12.11 16:30

December 6-án érkezett meg a legendás autóverseny szimulátor legújabb része, a Gran Turismo 6.

Ott voltunk a Gran Turismo 6 világpremierjén

Hír | 2013.12.10 19:20

aDaM Rondában járt, megnézte a Gran Turismo 6-ot és olyan élményekkel tért haza, ami csak keveseknek adatik meg. Autórajongóknak kötelező olvasmány.

Gran Turismo 6 vs Project Cars - melyik a szebb? (videó)

Hír | 2013.12.09 08:45

A Moto Games TV készített egy videót, amiben összehasonlítja a PS3-as Gran Turismo 6-ot és a jelenleg PC-exkluzív Project Carst. Szerintetek melyik a szebb?

Gran Turismo 6 tesztek - majdnem mindenki elégedett

Hír | 2013.12.07 09:30

Hamarosan mi is megmondjuk a magunkét, de addig is vigasztaljon mindenkit a tudat: a GT6 nem rossz darab.

Gran Turismo 6 - mikrotranzakció árak és részletek

Hír | 2013.12.05 12:40

Természetesen a Gran Turismo 6-ban is lesznek opcionális mikrotranzakciók, amivel már az első nap vezetheted a Jaguar XJ13-at - 45 000 forintért.

Gran Turismo 6 - hogy is van ez a Holdon vezetés?

Hír | 2013.12.02 07:20

A héten megjelenő GT6-ban valóban vezethetünk majd a Holdon. De miért lesz ez jó nekünk?

Gran Turismo 6 - brutális a játék saját Mercije

Hír | 2013.11.21 14:40

Kicsit több mint két hét van még a megjelenésig, és a Sony megállás nélkül ontja az infókat a sorozat legújabb tagjáról. Jön az Álom-Merci, mi pedig alig hiszünk a szemünknek

Gran Turismo 6 - a Holdon is versenyezhetsz (videó)

Hír | 2013.11.05 11:00

Összesen 1197 autó kerül majd a decemberben megjelenő új Gran Turismóba, köztük például a Lunar Roving Vehicle holdjáró. Itt a teljes lista.

Gran Turismo 6 - Ayrton Senna befigyel

Hír | 2013.10.25 13:00

A Sony aláírt egy egyezményt az Ayrton Senna Institute-tal, aminek eredményeképpen online tartalom formájában játszhatunk majd a világ egyik legnagyobb F1 pilótájával.

Gamescom 2013 - Gran Turismo 6 megjelenési dátum és trailer

Hír | 2013.08.20 19:50

A Sony konferenciáján bemutatásra került egy új trailer, és szó esett a készülő GT filmről is.

PlayStation evolúció - a PSX-től a PS4-ig (videó)

Hír | 2013.08.16 22:00

Nagyon érdekes videó jelent meg a Sony jóvoltából, melyben összehasonlítják a PSX-es, PS2-es, PS3-as és PS4-es játékok grafikáját, de megtekinthetjük azt is, hogy az egyes konzolok bejelentése hogyan jelent meg a híradóban.

Gran Turismo mozi készülhet?

Hír | 2013.07.24 12:38

Meg nem erősített hírek szerint a Sony Pictures arra készül, hogy a Fifty Shades of Grey producereivel együtt egy Gran Turismo filmet készítsenek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)