Left 4 Dead 2

Left 4 Dead 2 kép

A Valve jókedvű fejlesztői egy esős délután közös zombi henteléssel múlatták az időt, és gyermeki örömük olyannyira átragadt a Valve vezetőségére, hogy rövidesen zöld utat adtak a Left 4 Dead névre keresztelt kooperatív zombi-trancsírozós „party FPS-nek”. Szó sincs komor túlélőhorrorról; ez egy vidám hentelős móka, amit közösen tolhatunk barátainkkal. Egy évvel a játék megjelenése után - a kiegekre váró rajongók tiltakozása ellenére - 2009-ben már el is készült a Left for Dead 2, amely minden tekintetben jobb és kiforrottabb lett elődjénél. A fejlesztők szerint is lényegtelen történet szerint hőseink egy hotel tetején ragadnak, mert lemaradtak az evakuálási folyamat utolsó helikopteréről, így egy dolgot tehetnek: kitartani a végsőkig. A hiányos történetért a négy remekül eltalált karakter mindvégig humoros beszólásai, vicces párbeszédei szerencsére jól kárpótolnak. A régiek mellett olyan kedves, új zombikkal is meggyűlik a bajunk, mint pl. a vidámparki bohócok (vonzza a többieket), a sáremberek (mocsári környezetben veszélyes), a spitter-ek (radioaktív löttyöt köpköd), a charger-ek (majdnem akkora mint a tank) vagy a jockey-k (átveszi hősünk felett az irányítást). Számos új lőfegyvert vethetünk be ellenük, de a legnépszerűbb újítás kétségkívül a közelharci fegyverek megjelenése, melyek között pl. baltát, szamurájkardot, elektromos gitárt (!), vagy palacsintasütőt találunk, és slusszpoénként még láncfűrésszel is trancsírozhatunk. Sérülés esetén a megszokott eü pakkok mellett már adrenalin tablettát is bevehetünk, társaink pedig defibrillátorral lehelhetnek életet belénk. A játék öt jól felépített, és immár egymással is összefüggő kampánya 4-5 változatos pályát tartalmaz, melyek között már nappali helyszínek is felbukkannak. Minden küldetés utolsó pályája egy Scavange nevezetű játékmódot rejt, melyben meghatározott tárgyakat (pl. benzines kannákat) kell összegyűjtenünk a pályán, miközben zombik hada marcangol bennünket. A LAN-os ko-op mellett ezúttal is megkapjuk a remek Survival online multit, amiben játszhatunk zombiként, Scavenge-, "tarts ki minél tovább"- vagy komolyan nehezített Realism játékmódban is. A kissé öregecske Source grafikus motor nem sokat változott, de még most is szépen teszi a dolgát, és sokak örömére vödörszám fröcsköli a vért, miszlikbe tépi a zombikat és szanaszét repíti a testrészeket. A Left 4 Dead 2 2009. november 17-én jelent meg PC-re és Xbox 360-ra.


A Left 4 Dead stúdiójának alapítója úgy véli, még mindig nincs elég co-op játék

Hír | 2022.02.07 10:01

Látványosan ömlenek a kooperatív élményt előtérbe helyező játékok, de Mike Booth úgy gondolja, ez még nem elég.

Egy ország várt arra, hogy cenzúrázatlanul is játszható legyen a Left 4 Dead 2

Hír | 2021.01.29 21:30

A németek több mint egy évtizedes késéssel kapták kézhez a játékot abban a formában, ahogy annak idején alkotói megálmodták.

Kilenc év fejlesztés után megjelent egy Csernobil mod a Left 4 Dead 2-höz

Hír | 2019.12.26 16:05

A rajongók által majd egy évtizede kalapált mod rengeteg új textúrát, modellt és öt új pályát tartalmaz.

Ha látsz egy tök jó Left 4 Dead 3 teasert, ne kezdj reménykedni!

Hír | 2019.05.03 08:56

A Valve hivatalosan is megerősítette, hogy a tegnap előkerült titokzatos Left 4 Dead 3 videó nem az ő munkájuk. Egy kicsit fáj azért.

Xbox One - a Valve klasszikus lövöldéje is elérhetővé vált

Hír | 2016.03.30 08:20

A minap egy újabb játék került fel az Xbox One kompatibilitási listájára, méghozzá a Valve közkedvelt túlélőhorrorjának folytatása.

Left 4 Dead 2 - a játékteremben is hasonló, csak rosszabb

Hír | 2015.01.20 12:42

A Valve zombis lövöldéje jelenleg az ázsiai árkád termek új sztárja. Sajnos nem több mint egy Left 4 Dead 2 port, és abból is a rosszabbik.

Left 4 Dead 2 - hogy került ide Trevor?

Hír | 2014.02.16 09:50

Igen, a Grand Theft Auto V Trevorjáról beszélünk, aki hirtelen elkezdett zombikat gyilkolni. És még sosem nézett ki ilyen jól.

Left 4 Dead 2 - elképesztően jól néz ki a Valve Source 2.0 motorjával

Hír | 2014.01.28 12:05

Egy NeoGAF felhasználó közzétett néhány képet, mely állítása szerint a Valve új grafikus motorjának prezentációjából származik.

GameStart Zombifest - Left 4 Dead 2 coop

Hír | 2014.01.16 22:09

Sirius nem akarja elengedni a PC-t, mi meg nem akarjuk elengedni se Siriust, se a Left 4 Deadet - Daevvel szorosan egymás mellett ülve, természetesen co-opban folytatják a GameStart Zombifestjét.

Left 4 Dead 2 - ingyen a tiéd!

Hír | 2013.12.25 21:16

Rohamozza meg mindenki a Steam szervereit, mivel korlátozott ideig teljesen ingyen letölthető a Left 4 Dead 2!

Left 4 Dead 2 - megérkezett Francis béta verziója

Hír | 2013.08.21 20:30

A Left 4 Dead egyik szereplője, Francis bukkan fel ismét a L4D2-ben, bár nem olyan kinézettel, mint ahogy megismertük.

Left 4 Dead 3 - nem hivatalos megerősítés?

Hír | 2013.08.06 08:30

Végre képes bizonyítékot kaptunk arra, hogy a Valve gőzerővel - vagy legalábbis valahogy - dolgozik a várva várt Left 4 Dead 3-on.

A legjobb Left 4 Dead 2 mod

Hír | 2013.07.27 16:30

Az a videó, ami úgy indul, hogy egy raptor fog egy kisbabát, valahogy mindig figyelemfelkeltő. Vannak alkalmak, amikor a moddoló közösséget jobban szeretjük, mint magukat a fejlesztőket. Ez is egy ilyen.

Left 4 Dead 2 - Linux béta és újdonságok

Hír | 2013.04.29 13:49

Végre itt a lehetőség, hogy a Linux felhasználók is kivegyék a részüket a közösségi zombis mókából.

Steam Holiday Sale - Akciós Left 4 Dead és Assassin's Creed epizódok

Hír | 2012.12.29 19:25

Január ötödikéig élvezhetjük a Steam adta áldást, naponta kapunk hat darab kihagyhatatlan ajánlatot, csak bírjuk pénztárcával!

Postal 2, Left 4 Dead 2, Counter-Strike: GO akciók a Steam-en

Hír | 2012.12.09 21:18

Mindig érdemes egy kis tartalék pénzt tartani bankkártyánkon, hiszen időről időre remek akciókkal találkozhatunk a Steam-en.

Warcelona - Már tölthető a Left 4 Dead 2 rajongói kampánya

Hír | 2012.11.12 17:05

Bárki szabadon letöltheti a Left 4 Dead 2 kampányát bővítő, Warcelona névre hallgató rajongói modifikációt.

Left 4 Dead 2 - ingyenes hétvége

Hír | 2012.10.25 21:09

Halloween alkalmából mindenki ingyen próbálgathatja a Left 4 Dead 2-t, egészen hétfő reggelig.

Left 4 Dead 2 - DLC készült volna a Cabin in the Woods alapján

Hír | 2012.09.24 19:05

Mint kiderült, a Valve a Cold Stream nevű DLC előtt szeretett volna megjelentetni egy a Cabin in the Woods című film alapján készült kiegészítést.

Left 4 Dead 2 - Újabb élőhalott légió közeledik

Hír | 2012.08.01 12:47

Hamarosan landol az ígért finomság a Left 4 Dead 2 játékosoknak.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)