Mark of the Ninja

Mark of the Ninja kép

Habár a Klei Entertainment már 2005 óta aktív szereplője a videojáték-iparnak, a kezdeti szárnypróbálgatások után a 2010-ben megjelent Shank című platformer jelentette számukra az igazi áttörést. A kevésbé sikeres Shank 2 után inkább egy új vonalon indultak meg, ebből nőtte ki magát a Mark of the Ninja, ami bár valóban hasonló játékélményt kínál, mint szellemi elődje, de a végeredményt tekintve egészen más utakon halad, hiszen míg a Shank-sorozatban az öncélú és naturalista vérengzésé volt a főszerep, addig itt a gondolkodáson és a tervezésen van a hangsúly. Ezt elsődlegesen annak köszönhetjük, hogy a játék hőse egy nindzsa lesz, aki jobban szereti sötétben lopózva elkapni áldozatait, semmint szemtől-szemben felvenni velük a harcot. A pályákat teljes egészében úgy teljesítjük, ahogyan nekünk tetszik, így eljuthatunk a célig akár emberéletek kioltása nélkül is, kizárólag ügyességünkre, megfigyelésünkre és lopakodási képességünkre alapozottan, ez azonban garantáltan nem lesz sétagalopp.


Mark of the Ninja gameplay előzetes

Hír | 2012.06.07 10:59

A Klei Entertainment a nagy halak mellett szintén szeretne egy apró szeletet a tortából a Mark of the Ninja kiadásával.

Mark of the Ninja - A Shank fejlesztőitől

Hír | 2012.02.29 10:56

A Klei Entertainment a 2010-ben megjelent, egyedi stílusú akciója után egy a ninjákat középpontba állító projekttel készül.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)