Marvel Ultimate Alliance

Marvel Ultimate Alliance kép

Majdhogynem minden platformra megjelent a Marvel Ultimate Alliance, amelyet a Raven Software készített (a sárokat rengeteg jó alkotás okán ismerhetjük). A fejlesztőknek ez a harmadik játékuk a Marvel-univerzumban, és ebben majdnem mindenki szerepel, akit a képregényekből ismerhetünk. Huszonkét játszható karakterből választhatunk négyet, akikkel nyomulhatunk, ha pedig ismert csapatokból választunk egymás mellé tagokat, akkor bónuszokat kapunk (például ha csupa X-Men áll egymás mellett, az nagyszerű). Több befejezése is van a játéknak, attól függően, hogy hány küldetést viszünk végig, így magasan kiemelkedik a szokvány szuperhősös játékok közül.


Már nem lehet megvenni a Marvel: Ultimate Alliance egyik részét sem

Hír | 2018.07.27 13:20

Úgy tűnik, hogy nem ok nélkül volt leárazva az akció-RPG sorozat, mert hirtelen mindenhonnan eltűnt.

Megérkezett az első frissítés a Marvel Ultimate Alliance PC-s portjához

Hír | 2016.08.03 12:26

A készítők a jövőben igyekeznek figyelni a játékosok visszajelzéseire, ezt a játékhoz elérhető első javító patch-csel is próbálják bizonyítani.

Marvel Ultimate Alliance - már javítják a PC-s verziót

Hír | 2016.08.01 18:05

A Marvel Ultimate Alliance játékok már PC-re is elérhetők, de játszhatónak mindkettőt csak nagy jóindulattal lehet nevezni. A segítség úton van.

Marvel: Ultimate Alliance - a Marvel sem örül a PC-s változat minőségének

Hír | 2016.07.30 14:50

Katasztrófálisan sikerült a Ultimate Alliance-sorozat újrakiadása, de szerencsére a Marvel máris megtette az első lépéseket az ügyben.

Marvel: Ultimate Alliance - jön PS4-re és Xbox One-ra?

Hír | 2016.06.20 13:10

Egy korhatár-besorolásnak köszönhetően kiderült, hogy a Marvel: Ultimate Allience 1-2 és a Transformers: Fall of Cybertron is beköltözhet a jelenlegi generációs konzolokra.

Marvel képregények ingyen - ez most teljesen legális

Hír | 2013.03.11 10:50

A ComiXology egyedi akciót tart ezen a napon: kb. 700 Marvel képregény ingyen tölthető le iOS-re és Androidra. Érdekel?

Áprilisi teljes játékunk: Marvel Ultimate Alliance

Hír | 2012.04.18 15:10

Jó dolga van minden olyan olvasónknak, aki kedveli a szuperhősöket, hiszen áprilisi teljes játékunkban van belőlük egy sárga tállal.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)