Microsoft Kinect

Microsoft Kinect kép

A Microsoft is beszáll a mozgásérzékelős kontrollerek, és az azokra készült játékok világába, méghozzá a Kinect névre keresztelt eszközével, mely alapvetően az Xbox 360 konzol egyik kiegészítője. A Kinect végülis egy kamera, mely képes 3D-ben érzékelni az embert, a mozdulatait, illetve feldolgozni azokat. Játék közben semmilyen kontrollerre nincs szükségünk, hiszen mi magunk vagyunk a kontroller. Izgalmas, szórakoztató, az egész családot megmozgató játékokkal játszhatunk, ám aki esetleg nem szeretne felállni a kanapéról, az is élvezheti az eszköz nyújtotta lehetőségeket.


Molyneux: A Kinecttől a kritikusok túl sokat vártak túl kevés idő alatt

Hír | 2012.03.15 14:47

A Fable játékok atyja szerint a Kinectből még van mit kihozni, amit eddig láttunk csak a kezdet.

Már a számítógép előtt is okkal hadonászhatunk

Hír | 2012.02.02 13:53

A Microsoft végre kiadta a Kinect PC-seknek szánt verzióját is.

Így kell Skyrimezni PC-n Kinecttel!

Hír | 2011.12.07 09:09

Egy ügyes modder összehangolta számítógépét a Microsoft mozgásérzékelős kamerájával és a Bethesda már most legendás játékával.

Black Friday: majdnem egymillió Xbox 360-at adtak el

Hír | 2011.11.30 13:13

Megint egy olyan zseniális ötlet, ami nem nálunk van. Pedig a recept egyszerű: ha nagyon olcsón adod, akkor sokat vesznek belőle.

A jövőben tévékbe építenék a Kinectet?

Hír | 2011.11.27 12:01

Hallottunk már érdekes pletykákat, de a The Daily magasra dobja a labdát: lehetséges, hogy hamarosan Sony tévékbe építve lesz kapható a Microsoft Kinect?

Érkezik az új Xbox dashboard - kíváncsi vagy mikor?

Hír | 2011.11.23 12:25

Egészen pontosan december 6-án lesz elérhető a legújabb Live frissítés, amivel a teljes Xbox 360 kezelőfelület megváltozik.

Két másodpercenként bővül új taggal az Xbox Live

Hír | 2011.11.14 17:48

A Microsoft online szolgáltatása nemhogy töretlen, de egyre növekvő népszerűséget tudhat magáénak.

Pletykák a kövektező Xbox konzolról

Hír | 2011.11.08 08:33

Hivatalosan még meg sem mukkant a Microsoft következő konzoljáról, de egy MS nerd nevű blogger már tudja a tutit.

Mit tud majd egy újgenerációs konzol?

Hír | 2011.11.02 15:00

Vajon lehet még új a nap alatt? Mi dobná fel a mostanában kicsit sablonos, önmagát ismétlő játékpiacot?

Hogyan mozgassunk virtuális tárgyakat Kinecttel? - megdöbbentő videó

Hír | 2011.10.24 10:49

Képzeljük el, hogy olyan tárgyakat mozgathatunk saját kezünkkel, amelyek valójában nem is léteznek. Beindult a fantázia?

Új pletykák: 2013-ban jöhet a következő generációs Xbox?

Hír | 2011.10.21 10:51

Bár hivatalosan senki sem erősítette meg, szinte az összes játékmagazin és fórum arról pletykál, hogy 2013-ban már lesz új Xbox.

A Pixar is Kinect játékot tervez

Hír | 2011.10.19 14:34

A Microsoft nemrég jelentette be, hogy kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szánt Kinectes mini-játék parádé készül a Pixar népszerű hőseivel.

Halo: Combat Evolved AE - Master Chief szerepében

Hír | 2011.10.17 12:26

A 343 Industries részletezte, hogy a Halo: Combat Evolved Anniversary Edition és a Kinect hogy fér majd össze.

XBox Live dashboard - lehet jelentkezni tesztelésre

Hír | 2011.10.13 11:40

Szeretnéd mindenki más előtt kipróbálni az új Xbox Live kezelőfelületét? Most lehet jelentkezni.

Önvédelmi tanfolyam Kinecttel - videó

Hír | 2011.10.05 11:33

Bár a hatékonyságban lehet kételkedni, de attól még novembertől akár önvédelmi technikákat is tanulhatunk Kinecttel.

Ilyen lesz az új Xbox Live dashboard - videó

Hír | 2011.10.03 10:07

Kiszivárgott pár kép az idei Xbox Live dashboard frissítéséről, kicsit átalakul a rendszer.

Megvásárolható a Nyko Zoom Kinecthez

Hír | 2011.09.14 20:57

A hasznos kiegészítővel csökkenthetjük a Kinect számára szükséges játékteret.

Táborfolytató jó reggelt! 2011.07.18.

Hír | 2011.07.18 07:40

A teremben egyelőre csak Judit, Gyu, és három táborozó srác tartózkodunk, de ez hamarosan változni fog.

A Microsoft szerint nincs szükség a Nyko Zoom-ra

Hír | 2011.07.07 21:20

A Kinecthez készült módosítás 40 százalékkal csökkenti a kamera helyigényét.

Ballmer: Az Xbox 360 nem egy játékkonzol

Hír | 2011.01.17 16:29

Steve Ballmer, a Microsoft legfontosabb embere azt mondta, az Xbox 360-ra nem úgy kell tekintenünk, mint egy játékkonzolra.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)