Natural Selection 2

Natural Selection 2 kép

A Natural Selection 2 egy online akció játék, ami főként FPS, ám rendelkezik stratégiai elemekkel is. A játék maga sci-fi környezetben játszódik és két frakcióra oszlik. Az egyik választható oldal az emberek tábora, akik rendkívül fejlett haditechnikával rendelkeznek. A másik csapatot az idegenek alkotják akik csúnyák, ám fejlett érzékekkel és képességekkel nehezítik meg a katonaság dolgát. Mindkét csapat nagyjából hasonló célokkal rendelkezik, miszerint meg kell semmisíteniük az ellenfelük bázisát, azonban a két faj játékstílusa drasztikusan különböző. Míg az emberek főleg fegyvereikre és technológiájukra támaszkodnak, addig az idegenek lesből támadnak és közelről harcolnak. A csúnya lények közül van amelyik tud a falon sétálni, teleportálni, de akad olyan is, amelyik repülni is tud. A stratégiai elem úgy jön be a játékba, hogy mindkét csapat rendelkezhet egy parancsnokkal, aki stratégiai nézetből látja a csatamezőt és segítheti a csapatát utasításokkal, illetve ellátmányokkal. A parancsnok feladata még az is, hogy épületeket helyezzen el és fejlesztéseket hajtson végre, melyekkel segítheti társait vagy hátráltathatja az ellenfél csapatát. A játék kizárólag PC-re érhető el és beszerezhető a Steamről.


A Subnautica fejlesztői visszavonják a G2A elleni vádat

Hír | 2019.08.16 10:39

Bár az Unknown Worlds végül úgy látta, hogy nem a G2A volt a lopott kulcsok forrása, továbbra is kemény kritikusai maradnak az online üzletnek.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)