Silent Hill 8

Silent Hill 8 kép

A Konami legendás Silent Hill túlélőhorrorjának legújabb, szám szerint nyolcadik epizódját egy fiatal csapat, a cseh Vatra Games készítheti el, akik egyelőre alcím nélküli művükkel a sorozat eddigi legjobb darabját szeretnék megalkotni. A pletykákkal ellentétben a Silent Hill 8 sem válik FPS-sé, hanem továbbra is a külső nézetes (TPS) pszichológiai horror műfajában szeretne etalonná válni. A fejlesztők legfőbb célja, hogy visszatérjen a klasszikus Silent Hill hangulat és játékmenet, ezért igyekeznek a korábbi részek valamennyi közkedvelt, emblematikus elemét megőrizni, és kényesen ügyelni arra, hogy megtalálják a középutat a komoly agymunkát igénylő puzzle-ök és a kemény akciók között. A játékban egy Murphy Pendleton nevű fegyenc szerepét ölthetjük magunkra, aki a rabszállító buszt ért balesetnek köszönhetően megszökik, és egy tragikus véletlen folytán éppen Silent Hill városkájában talál menedéket. Ekkor még nem sejtheti, hogy a békésnek látszó kisváros szinte megoldhatatlan fejtörőkkel, és olyan rettenetes szörnyekkel várja, amik talán a szabadságért cserébe is túl nagy árat jelentenek. Ha elég okosak vagyunk, akár el is kerülhetjük a nyílt harcokat, de nehézségeinket fokozza, hogy többnyire rendes fegyver nélkül kell rónunk Silent Hill hátborzongatóan sötét utcáit. Sokkal szebbé és félelmetesebbé válik a grafika, hozzájárulva a vérfagyasztó atmoszféra megteremtéséhez, logikusabb lesz a harcrendszer, a játék hangulatához remekül illeszkedő zenéről pedig az új zeneszerző, Dan Licht (Dexter, Hellraiser: Bloodline) gondoskodik. A Silent Hill 8 valamikor 2011 folyamán jelenik meg Xbox 360 és PS3-ra, de a PC-s portra sajnos kevés az esély.


Fél évet is késhet az új Silent Hill

Hír | 2011.10.11 08:48

Hivatalos magyarázat nincs, csupán a keserű pirula: csak 2012-ben érkezik a Silent Hill: Downpour.

Silent Hill: Downpour - Őszi megjelenés és képáradat!

Hír | 2011.01.24 16:02

A Vatra Games egy nagyobb képcsokorral szeretne kedveskedni a Silent Hill rajongóknak.

Silent Hill - Nekem nyolc

Hír | 2011.01.08 21:47

Érkezett néhány információ a horror játékok egyik nagy öregéről! Júj de fogunk félni…

Silent Hill 8 - fejlesztői videó

Hír | 2010.10.30 16:13

A Silent Hill 8 két producere, Devin Shatsky és Tomm Hulett egy videóban arról beszél, hogy mit várhatunk a játéktól.

Silent Hill 8 - Hivatalosan bejelentve

Hír | 2010.09.08 19:57

Mindenki tudta hogy készül, de hivatalosan csak most jelentették be

Silent Hill - Bilincsbe vert főhős

Hír | 2010.06.17 10:52

Jövőre ismét vár reánk a ködös Albion... pardon, a ködös Silent Hill, ahova belépni többnyire rossz ötletnek bizonyul.

FPS lesz az új Silent Hill?

Hír | 2010.04.21 20:07

Egy érdekes kép látott napvilágot, amiről kiderül, hogy az új Silent Hill fejlesztői min dolgoznak.

Csehországban készül az új Silent Hill

Hír | 2010.04.11 14:50

A Konami megerősítette, hogy a Kuju csehországi stúdiójában készül a széria következő felvonása.

Új Silent Hill játék van készülőben

Hír | 2010.04.09 16:00

A Konami megerősítette, hogy dolgoznak egy új Silent Hill játékon.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)