Simon the Sorcerer 5

A kilencvenes évek első felének kalandjátékain nevelkedett idősebb játékosok még ma is a point-and-click kalandok egyik királyaként tekintenek Simon-ra, a játéktörténelem legpimaszabb varázslójára. Az 1993-ban útjára indult Simon the Sorcerer bájos történetével, rafinált fejtörőivel, csodaszép 2D-s grafikájával és hamisítatlan Monty Python-os humorával igazán eredeti játék volt, amely előkelő helyet érdemel a videojátékok pantheonjában. A rettenetesen elrontott harmadik rész után sajnos hosszú álomra szenderült a sorozat, és egészen 2007-ig kellett várni, hogy a német Silver Style stúdió elkészítse a negyedik részt, amelynek hála Simon végre kezd magára találni. A Who'd Even Want Contact?! alcímmel 2009-ben PC-re megjelent Simon the Sorcerer 5 már egy szépen kiforrott játék, amely méltó utódja az első két résznek, de azt el kell fogadni, hogy ez már egy másik játék, és csak az fogja igazán élvezni, aki értékeli a vaskos német humort. A történet szerint egy reggel mordályt szorongató marslakó kopogtat Simon varázslóboltja ajtaján. Simon ijedten becsapja az ajtót és beakasztja a biztonsági láncot, így megússza a támadást, de csinos barátnőjét elrabolják a zöld emberkék, ezért kénytelen lesz szembeszállni velük, hogy visszakapja szerelmét - és mellesleg megmentse Varázsvilágot az idegenek inváziójától. A kissé gyermeteg felütés után szépen kikerekedik a történet, és rengeteg csavaros kalandban lesz részünk, jópofa karakterekkel ismerkedünk meg, és mindvégig elkísér bennünket a speciális, mégis kitűnő humor - de ennél többet nem árulhatunk el. A játék során rendszeresen kell majd olyan döntéseket hoznunk, amelyek egészen más irányba vihetik a cselekményt, ezért akár többször is újrajátszhatjuk a kalandot, melynek végén pszichológiai profilunkat is megtekinthetjük - érdemes hát lelkiismeretesen dönteni. A helyzetérzékeny kurzor megmutatja, hogy a képernyő adott pontjain milyen interakcióra nyílik lehetőség, és egyetlen gombnyomással felfedhetjük az össze hotspot-ot, ha pedig elakadunk a fejtörőkben, akkor segítségül hívhatjuk a naplót, ami három, egyre nyilvánvalóbb megoldással kecsegtető tippet ad. A jól eltalált grafikai stílus és a kézzel rajzolt, részletgazdag 2D-s hátterek nagyon szépek, és egyedi hangulatot kölcsönöznek a játéknak, a cel-shaded technológiával megrajzolt karakterek mozgás-animációja ugyanakkor kissé darabosra sikerült, de a kitűnő szinkronhangok szerencsére kárpótolnak ezért a kis hiányosságért.