Spider-Man: Shattered Dimensions

Spider-Man: Shattered Dimensions kép

Hosszú ideje nem készült már igazán jó Pókember játék, ezért úgy döntött az Activision vezetése, hogy elkészítik a Spider-Man: Shattered Dimensions című játékot, ami reményeik szerint a képregényhős kalandjainak eddigi legjobb játékadaptációja lesz. A kiadó a kanadai Beenox stúdió csapatára bízta a fejlesztést, akik eddig csak haloványabb produkciókkal örvendeztették meg a nagyérdeműt, és komolyabb alkotásuknak leginkább a korábbi Spider-Man játékok PC-re portolása tekinthető. Az eddigi információk alapján azonban ígéretesnek tűnik a Spider-Man: Shattered Dimensions: a játék történetét a Csodálatos Pókember újabb füzeteinek írója, Dan Slott jegyzi, az alkotók bevallottan sokat merítenek a Batman: Arkham Asylum hátborzongatóan sötét világából, ráadásul négy különböző, sajátos dimenzióban terelgethetjük hősünket, mindig más alteregóját megszemélyesíttve. A jól eltalált történet középpontjában a „Rend és Káosz Táblája” nevű misztikus tárgy áll, amely a valóság különböző rétegeit hivatott egyben tartani. A létfontosságú tárgy azonban tragikus módon négy darabra törik: felborul a kényes egyensúly, és végveszélybe sodródik a négy világ. A darabok összeillesztésére természetesen csak Pókember képes, ám nehéz dolga lesz, hiszen a darabok a négy főgonoszohoz kerülnek, akiket az ereklye maradványai rendkívüli erővel és hatalommal ruháztak fel. A négy világ közül eddig a Csodálatos Pókember világából merítő színesebb, és a Spider-Man Noire minisorozatot megidéző komor és sötét univerzumot fedték fel a készítők, melyek nem csak látványvilágukban, hanem játékmenetükben is erősen különböznek. A több történetet, sokféle képi világot és játékmenetet ötvöző játéknak minden esélye meg van a sikerre -kíváncsian várjuk a végeredményt. A Spider-Man: Shattered Dimensions 2010 szeptemberében érkezhet meg Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra. További részletek az E3 kiállítás után.


Így működik a pókháló az új Spider-Man játékban

Hír | 2012.05.18 19:12

Hamarosan megjelenik az új Pókember játék, amit ismét a Beenox készít.

Spider-Man: Shattered Dimensions teszt

Teszt | 2011.02.14 12:50

Egy kőtábla, négy szilánk, négy dimenzió, négy variáció ugyanarra a hősre, ennyi lenne a Spider-Man: Shattered Dimensions összefoglalva. Pókból is megárt a sok?

Spider-Man: Shattered Dimensions Cosmic Suite DLC trailer

Hír | 2010.10.28 12:04

Egész jó kis játék az új Pókember móka.

Spider-Man: Shattered Dimensions - PC-re is jön!

Hír | 2010.09.11 09:22

Sokak örömére a PC hívei sem maradnak le a jó öreg hálószövő dimenziókon átívelő kalandjáról.

Spider-Man: Shattered Dimensions - Launch trailer

Hír | 2010.09.01 21:28

Nyakunkon a megjelenés, szemünk előtt a launch trailer

SpiderMan: Shattered Dimensions - Scarlett Suit Vignette trailer

Hír | 2010.08.20 08:50

Egy játék, négy Pókember.

Spider-Man: Shattered Dimensions - játékmenet videó

Hír | 2010.05.17 14:27

A jó öreg Pókember megint visszatér a játékosokhoz, ezúttal a rajzfilm-stílusú grafikával ellátott játékmódot figyelhetjük meg.

Spider-Man: Shattered Dimensions trailer és infók

Hír | 2010.04.01 22:06

A Batman: Arkham Asylum sikereit megirigyelve a közkedvelt hálószövőt küldi ringbe a bőregér ellen az Activision és a Beenox párosa.

Spider-Man: Shattered Dimensions - ez mi ez?

Hír | 2010.03.17 13:46

A nemsokára megjelenő legfrissebb GamePro borítóján található a Spider-Man: Shattered Dimensions cím, ám hogy ez milyen termékre utal, arról semmit nem tudunk.

Activision: "Megszívtuk a Spider-Man játékokkal"

Hír | 2010.01.20 08:41

A vezérigazgató szerint az utóbbi öt év Pókemberes játékai csapnivalóan pocsékra sikerültek

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)