Tekken 7

Tekken 7 kép

A Tekken sorozat visszatér, de ezúttal nem egy mellékággal, hanem egy számozott epizóddal. Ennek megfelelően a Tekken 7-ben ismét az egy-egy elleni küzdelmeken van a hangsúly. Két rendkívül izgalmas új képesség is bekerült a játékba, amit az összes karakter elő tud hívni. Az egyik ilyen a Rage Art, amivel több kivédhetetlen támadást tudunk indítani, amik karaktertől függően összesen 40-80% sebzést okoznak, de ezt csak akkor alkalmazhatjuk, ha már kritikusan alacsony az életcsíkunk. A másik a Power Crush, amivel tudjuk folytatni kombóinkat még akkor is, ha közben megüt minket az ellenfél, de attól még a sebzést elszenvedjük. A már megszokott bajnokok mellett ráadásul új, csak a Tekken 7 kedvéért kitalált karakterek is bekerültek a felhozatalba, például egy arab harcos.

Elolvasom a tesztet

Tekken 7 - Season Pass 3

Tekken 7 - Season Pass 3 kép

A Tekken 7 harmadik szezonbérlete, amely nem csak új és visszatérő karakterekkel bővítette ki a választható bunyósok felhozatalát, hanem fontos és régóta követelt játékmódokat is elhozott - utóbbiaknak ezután kötelező lesz az alapjátékok részét képezni, hiszen az összes hasonszőrű cím esetében fel sem merülhet, hogy ezeket csak egy DLC-be pakolják bele.

Elolvasom a tesztet

Tekken 7 - új videók a legutóbbi bajnokságról

Hír | 2015.04.07 07:04

Mi még mindig nem játszhatunk a Tekken 7-tel, de mutatunk egy tonna videót, hogy milyen is a cucc.

Tekken 7 - bemutatkozott három új karakter

Hír | 2015.03.29 14:41

Még mindig csak árkád termek füstös alagsoraiban tolják a Tekken hetedik részét, de már három új karakter azért készül hozzá.

Így indul a Tekken 7 (videó)

Hír | 2015.02.10 07:14

Ha esetleg kérdéses lett volna, hogy Heihachi Mishima még mindig remek formában van-e, akkor jó hírrel indulhat ez a nap is: bizony még a vén kecske is megrúgja a sót.

Tekken 7 - rendhagyó az új játszható karakter

Hír | 2015.01.02 17:29

A Tekken széria atyja, Katsuhiro Harada bemutatta a Tekken 7 vadonatúj karakterét, aki nem igazán illik a többiek közé. Közben meg mégis.

Tekken 7 - két perc elég egy kiütéshez?

Hír | 2014.12.11 07:28

A verekedős játékok rajongói most kapnak még kétpercnyi intenzív akciót a Bandai Namco által készített új előzetesnek köszönhetően.

Tekken 7 gameplay trailer - komoly változásokat hoz az új rész

Hír | 2014.11.12 11:19

Megjött a Tekken 7 vadonatúj trailere! Rengeteg újdonság, soha nem látott karakterek és átdolgozott játékmenet.

Tekken 7 Arcade - megjelenés jövő év elején

Hír | 2014.10.21 19:41

A Namco új verekedős játéka jövő év elején hódítja meg az árkád játéktermeket. Azt is tudjuk, mennyibe kerülnek majd a gépek.

Tekken 7 bejelentés - itt az első trailer a játékból, amit nem is akartak bejelenteni

Hír | 2014.07.14 07:59

Az EVO 2014-en Katsuhiro Harada megejtette a Tekken 7 bejelentést, de a hírek szerint egy másik játékot akart bemutatni. Most már mindegy, itt a trailer.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)