The Forest

The Forest kép

Az Endnight Games belső nézetes, nyitott világú horrorjátéka, amely a Steam Early Access segítségével jöhetett létre először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egyik legszebb indie játékként mutatkozott be, majd hamar kiderült, hogy a látvány mellett rengeteg új funkcióval és a horrorjátékoktól idegen megoldással is rendelkezik. A játékmenet leginkább a Don't Starve koncepciójára emlékeztet, vagyis nappal a források gyűjtögetésén, az építkezésen és karakterünk ellátásán van a hangsúly, éjszaka viszont a védekezésé a szerep, ekkor változatos ocsmányságok próbálnak az életünkre törni. A PC-exkluzív The Forest küllemén olyan művészek dolgoztak, akik kivették már a részüket a Tron: Örökség és a 300 látványvilágának megalkotásából is.


The Forest - ősszel már PS4-en is bevehetjük az erdőt

Hír | 2018.08.29 21:50

Sikerült tartania az ütemtervet az Endnight Games csapatának, hamarosan befejezik a játék konzolos fejlesztését.

The Forest megjelenés - végre látjuk a fától az erdőt

Hír | 2018.05.01 17:22

Négy évet kellett rá várnunk, hogy az Endnight Games túlélő-horrorja elhagyja az Early Access fázist és teljes értékű játékká váljon. Ez most végre megtörtént.

The Forest - április végén végre megjelenik

Hír | 2018.04.06 16:00

Közel 4 év Early Access után végre beérik az Endnight Games csodája.

Jövőre végre megjelenhet a The Forest

Hír | 2017.12.10 19:20

Újabb játék mászhat ki a Soha El Nem Készülő Játékok Mély Gödréből.

Az 5 legjobb erdőben játszódó játék

Hír | 2016.10.07 16:40

Nem csak néhány zseniális erdei helyszínt idézünk fel ebben a listában, de még egy izgalmas eseményre is meghívunk titeket!

The Forest - mindenkit alvásra kényszerít az új patch, megnőtt a játéktér

Hír | 2015.06.04 07:56

A legutóbbi The Forest frissítés garantálja, hogy ne csupán nekünk kelljen foglalkoznunk az alvással, hanem a rémségeknek is.

PlayStation Experience - PlayStation 4-re látogat a The Forest

Hír | 2014.12.06 20:25

A jelenleg Early Access-en lévő gyönyörű horrorjáték, a The Forest egy új trailerrel adta hírül, hogy PlayStation 4-re is megjelenik.

The Forest - kooperatív lett a gyönyörű horror

Hír | 2014.11.12 10:41

Szépen alakul az Endnight Games szemrevaló horrorjátéka, a The Forest. Végre bekerült a kooperatív többjátékos mód is, de úgy látszik, hogy ez még csak a kezdet.

The Forest - befutott az új patch

Hír | 2014.07.01 11:18

A The Forest már korai stádiumban is hatalmas élmény, de az Endnight Games maroknyi csapata biztos léptekkel halad az 1.0 felé. Megjött az új patch.

The Forest - megjelent a csodaszép horror

Hír | 2014.05.31 09:34

Az Endnight Games gyönyörű horrorjátéka már elérhető a Steamen.

The Forest - elhalasztották a megjelenést, de még mindig gyönyörű

Hír | 2014.05.21 09:19

A rendkívül ígéretes indie túlélőhorror, a The Forest megjelenését eltolta az Endnight Games. Nyugi, még májusban érkezik.

The Forest - baráti áron jön a gyönyörű horror

Hír | 2014.03.25 10:39

Az Endnight Games bejelentette a The Forest árát és rengeteg új képet is adtak a játékhoz. Pénztárcabarát horror, május végén.

The Forest - májusban Early Accessen a csodahorror

Hír | 2014.03.20 09:21

Már nem kell sokat várnunk, hogy az Endnight Games gyönyörű és elképesztően parásnak ígérkező horrorjátékát elvihessük egy próbakörre.

The Forest - hamarosan Early Accessen a legszebb horror

Hír | 2014.01.25 16:00

Rengeteg képet kaptunk a The Foresthez, ráadásul a fejlesztők azt is elmondták, hogy hamarosan feltolják a Steamre a játék alpháját.

The Forest - az eddigi leggyönyörűbb horrorjáték

Hír | 2013.11.11 14:00

A The Forest még csak alpha állapotban van, de már most látni, hogy a látvány lenyűgöző. Oculus Rifttel még durvább lesz.

The Forest - újabb ígéretes horrort jelentettek be

Hír | 2013.05.10 08:00

Egy hátborzongató éjszakai erdőbe kalauzol el minket a The Forest, amelyben napközben arra kell felkészülnünk, hogy valahogy túléljük az éjszakát.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)