Trine 2

Trine 2 kép

A Trine első része 2009-ben jelent meg, rövid idő alatt sokak kedvencévé vált. Remek grafikájának, jól kidolgozott játékmenetének és kedvelhető karaktereinek köszönhette mindezt. Nem is volt kérdés, hogy elkészítik a második részt. A Lost Vikings és a Goblins sorozat előtt tisztelgő Trine 2 három karaktere közül bármelyiket irányíthatjuk, sőt ha vannak barátaink akik nem riadnak vissza egy fizikai alapú fejtörőkkel megspékelt platform játéktól akkor akár hárman is tolhatjuk hálózatban vagy az interneten keresztül.


Trine - túl a hétmillión, lehet pályát szerkeszteni

Hír | 2014.10.18 08:02

A Trine sorozat eddig megjelent két epizódját több mint hétmillióan vásárolták meg, a mérföldkő elérését a fejlesztők a pályaszerkesztő kiadásával ünneplik.

GameStart Live - Trine 2

Hír | 2014.04.08 19:38

A mai GameStart Live keretében Sirius kicsit kezelésbe veszi a legutóbbi GameStar magazin teljes játékát, a Frozenbyte remekművét - élőben jön a Trine 2.

Trine 2: Complete Story - a 2014/03-as GameStar teljes játéka

Hír | 2014.03.10 15:06

Az első részt már beszerezhettétek tőlünk, most pedig eljött az ideje, hogy a nagy sikerű folytatást is megkapjátok. Íme márciusi teljes játékunk, a Trine 2!

Trine 2 - 1080p-ben, 60fps-sel jön PlayStation 4-re

Hír | 2013.10.29 10:30

A Trine 2 PlayStation 4-re is megjelenik, kihasználva a Sony next-gen konzoljában rejlő lehetőségeket.

Trine 2 Director's Cut - Itt a launch trailer

Hír | 2012.11.19 15:07

Elrajtolt a Trine 2: Director's Cut Wii U-hoz készített változata, amely mindent tartalmaz, ami a többi platformra kiadott verziókban szerepel.

Trine 2: Gobline Menace - Traileren az első kiegészítő

Hír | 2012.08.18 12:14

A Trine sorozatot leginkább művészi értéke és stílusossága miatt kedveljük, mely szellemiséget a Goblin Menace című kiegészítő is követi.

Trine 2 - "A következő kiegészítő vázlatai" fejlesztői napló

Hír | 2012.04.23 19:34

Igen érdekes pillanatoknak lehetünk majd tanúi hamarosan, hiszen a kiegészítőnek még címe sincs.

Trine 2 - Traileren az első kiegészítő

Hír | 2012.03.18 16:01

A Frozenbyte bejelentette az első hivatalos információkat a Trine 2 első kiegészítőjéről és megtoldották azt egy előzetessel is.

Trine 2 - Launch trailer, a legszebbek közül

Hír | 2011.12.07 17:43

A finn Frozenbyte sikeres Trine című platformere után várható volt a folytatás.

Mac-esek és PC-sek is játszhatnak egymás ellen a Trine 2-ben

Hír | 2011.11.24 13:59

A Frozenbyte puzzle-platformerének második részében operációs rendszertől függetlenül társulhatunk.

Meseszép a Trine 2 - ráadásul magyar felirattal jön

Hír | 2011.11.18 13:44

A varázsló, a tolvaj és a lovag platform kalandjai folytatódnak, csak éppen még meseszerűbb környezetben.

Trine 2 - Environment trailer

Hír | 2011.09.15 09:33

Már a Trine első része sem volt az a "nagyon csúnya" platformer. A második pedig...

Trine 2 - Nagyobb, hosszabb, vágatlan

Hír | 2011.03.22 09:00

Ezek a szavak jutottak eszembe az új videót megnézve.

Trine 2 - Játékmenet trailer

Hír | 2010.10.19 10:40

Tavasszal folytatódik a varázslatos platformer

Trine 2 - E3 trailer

Hír | 2010.06.18 08:53

Nagy siker lett az újra előretörő platform nemzedék ezen kiváló képviselőjének első része.

A Trine 2 a Frozenbyte titkos projektje

Hír | 2010.06.11 08:21

A Frozenbyte titokzatoskodott, de a kiadó elszólta magát.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)