Hirdetés

2015 tíz legnagyobb játékipari balhéja

|

Bármennyi pozitívum és játékmegjelenés is történt tavaly, azért a játékiparnak kijutott szép számmal a botrányokból is - ezekből szedtük most össze a tíz talán legnagyobbat.

Hirdetés

Tavaly sem volt nyugodt év a játékiparban, minden hónapra akadt egy-két botrány, amin csámcsoghatott a sajtó. Igaz, olyan grandiózus trágyavihar nem tört ki, mint amilyen a 2014-ben kezdődött Gamergate volt, de azért az egyszeri gamernek bőven volt oka háborogni több kínos eset miatt is. És ha már előbb a csámcsogó sajtót említettem, vegyük is sorra a tíz balhét, amely 2015-ben definiálta a játékpiac sötétebbik oldalát.

 

A Konami megtébolyodott

Az addig rendben van, hogy egy játékkiadó szakít egy sztárfejlesztőjével, ehhez joga van - de érthető, hogy ilyenkor sok kérdés merül fel a játékosokban. A Konami ezt az érdeklődést nagyon rosszul kezelte; még mindig nem tudni, pontosan miért is adta ki Kodzsima Hideo útját, és aztán miért viselkedett olyan pokróc módon, ahogy. A cég ugyanis levette Kodzsima nevét az új MGS játék dobozáról, megakadályozta, hogy a fejlesztő átvegyen egy rangos díjat, és a Guillermo del Toróval közösen készített Silent Hill játékot is lelőtte. Játékosszemmel, a háttér ismeretének hiányában egészen megmagyarázhatatlan, ami történt, nem csoda, hogy a Konami jelenleg a legutáltabb cég a játékiparban. Már csak azért is, mert szinte teljesen kivonulnak a piacról, a következő Castlevania például egy pacsinkó lesz (Japánban népszerű, félkarúrabló-szerű borzalom). Kodzsima hamar feltalálta magát, a Sonynak fog játékot készíteni. A Metal Gear Solid V meg slusszpoénként szinte minden év végi válogatásban bekerült az év legjobbjai közé.

 

Mi lesz veled, Star Citizen?

A játéktörténelem egyik legnagyobb vállalkozása a Chris Roberts fémjelezte Star Citizen, amire Roberts cége, a Cloud Imperium Games már nagyjából 100 millió (!) dollárt kalapozott össze közösségi projektfinanszírozás révén. Ebből a rengeteg pénzből azonban még nem született termék, és ez egyre több ember szemét csípi. Pár támogató kihátrált már a projektből, és az egyik legnagyobb játékipari troll, Derek Smart is nekiment Robertsnek, majd beszállt a buliba az Escapist is, amikor névtelenül nyilatkozó Cloud-alkalmazottak infóiból írt cikket. Elég csúnya adok-kapok volt, pedig az nevet, aki utoljára nevet - azaz várjuk ki a végét, mit teljesít a Star Citizen, amikor (végre) megjelenik.

Szia, Hatred, viszlát, Hatred!

A Hatred már megjelenése előtt híres lett, amikor kijött a trailere. Ez egy beteg játékot ígért, amiben az öncélú mészárlás az egyetlen feladat - valami olyasmi volt, mint a kilencvenes évek egyik botrányjátéka, a Postal. A játék körüli hangzavar akkor lett a leghangosabb, amikor a programot a Steam törölte Greenlight programjából. Sokan cenzúrát kiáltottak, erre Gabe Newell személyesen rakatta vissza a Steamre. Aztán amikor a játék megjelent, kiderült, hogy egy fabatkát sem ér, és a legjobb, ha gyorsan elfelejtjük technikailag is rémes játékmenetét, ahelyett, hogy flame-ekkel ápoljuk az emlékét.

Fizetős mod? Kösz, nem

Ha már a Steam szóba került: a Bethesdával összecimbizve kitalálták, hogy pénzt kérnek a rajongók által készített Skyrim modokért! Elvileg a kitalált rendszer a modkészítők érdekeit is szolgálta volna, de a közösség felháborodása olyan óriási volt, hogy a Steam rövid úton leállította az egészet. Biztosak lehetünk ugyanakkor abban, hogy a fizetős mod valahogy visszatér majd, legfeljebb egy másik játékban.

Gáz van, nem gőz

Jöhet még egy harmadik Steam-balhé is? Akkor említsük meg azt, hogy a Steam nem tűnt olyan nagyon biztonságos platformnak 2015-ben. Júliusban kiderült, hogy egy bugot kihasználva bárki resetelheti egy másik profil jelszavát, és a trolloknak köszönhetően sok (főleg ismertebb) játékos profil nélkül maradt. Karácsony környékén pedig a szolgáltatás akadozott, és több tízezer profil sok adata publikus lett, mire a Steam rövid ideig le is állította a szolgáltatást. A Steam szerint 34 ezer profilt érintett a dolog - a történtekért elnézést kértek, és egy túlterheléses támadást jelöltek meg okként. Steam-fiókunkra egyébként magunknak is vigyáznunk kell; az is 2015-ös adat, hogy havonta 77 ezer Steam-profilt törnek fel általában azért, mert a tulajdonosok gyenge védelmet alkalmaznak.

SXSW NSFW

Az austini South by Southwest (röviden: SXSW) egy interaktív művészetekkel foglalkozó expó, amit 2015-ben is megrendeztek, márciusban. A programból töröltek két beszélgetést; az egyik általában a játékosközösségről és a játékkultúráról szólt, a másik a videojátékokhoz köthető online zaklatásokról. A programváltozás oka pár névtelen fenyegetés volt. A döntés után sokan bírálták a szervezőket, mert zaklatások okán letiltani egy zaklatásokról szóló panelt gyakorlatilag csak a trollok érdekeit szolgálja, sőt bátorítja őket - avagy a Gamergate-botrány szelleme még mindig kísért.

Sej, a ti lobogótokat

Amerikában az év egyik politikai-közéleti balhéja a zászlóügy volt: a déli konföderációs zászló osztotta meg a népet, mert jelképként negatív konnotációk kapcsolódnak hozzá (gyakorlatilag a fehér felsőbbrendűség szimbóluma), ehhez képest meglehetősen sok helyen lobog mind a mai napig. Az Apple a maga vehemens, majd-a-multi-megmutatja-hogy-van-neki-erkölcsi-érzéke módján szállt be: törölt minden játékot az App Store-ból, amiben a zászló megtalálható volt. Köztük olyanokat, amelyek az amerikai polgárháborúban játszódtak, pedig ezekben indokolt egy déli konföderációs zászló. Bravó, Apple!

Az ENSZ majd jól megmondja

Az ENSZ digitális fejlődésért felelős szervezete kitalálta, hogy villantja a tutit az online zaklatással kapcsolatban, ami főleg a nőket érinti. Ez eddig oké, de a végeredmény vállalhatatlan lett: idejétmúlt és már a maga idejében is dilettánsnak számító kutatásokat, cikkeket idéztek arról, hogy az erőszakos videojátékok a gyerekeket "gyilkoló zombivá" változtatják. Több ilyen állításhoz még forrást sem jelöltek meg. Az érintettek elnézést kértek, és visszavonták a tanulmányt egy alapos újraírás erejéig.

A Kotaku elrúgja a pöttyöst (már megint)

A Kotaku ősszel nyilvánosságra hozta, hogy jó ideje feketelistán van a Ubisoftnál és a Bethesdánál, vagyis nem kapnak tőlük sajtóanyagokat, sem példányokat a játékokból. Az ok: a Kotaku információkat közölt az Assassin's Creed Syndicate-ről és a Fallout 4-ről bőven a hivatalos közlemények megjelenése előtt. Érdekes volt látni, hogy a Kotaku - ami jó ideje, de legalábbis a Gamergate-ügy óta biztosan nem a játékosok kedvenc sajtóterméke - mennyi támadást kap, pedig ebben a sztoriban nem ők a rossz arcok. A Kotaku csak tette a dolgát, és információkat szerzett az információra éhes olvasóknak - a Ubisoft és a Bethesda pedig a hírnökre lett mérges ahelyett, hogy jobban ügyelt volna a kiszivárogtatásra. Vagyis nemcsak a bizalmas adatokat kezelte rosszul, de a sajtót is - fura, hogy ezek után még tömegek álltak melléjük a Kotakuval szemben.

Szinkronsztrájk a láthatáron

Amerikai balhé, de azért érintheti a játékokat: a videojáték-karaktereket is megszólaltató szinkronszínészek szakszervezete sztrájkot hirdetett (bár konkrét időpont még nincs). Több fizetést és jobb munkakörülményeket kérnek, ahogy ez lenni szokott. A döntés után megjelentek a kritikus hangok, mondván, mit nyafognak a szinkronszínészek, a fejlesztőknek is sokszor elég rossz körülmények között kell dolgozniuk, és nekik még szakszervezetük sincs. Akárhogy is, a szinkronszínészek követeléseiben van néhány megindokolható pont, szóval várható, hogy folytatják a protestálást 2016-ban is.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)