Hirdetés

20 órán át játszott, deréktól lefelé lebénult, a mentők vitték el

|

A maratoni játék sosem kifizetődő. Ez a srác most a saját bőrén tapasztalta meg a következményeket.

Hirdetés

Nem kell messzire mennünk, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akik sokat ülnek a gép előtt, de Kínában talán a világ összes többi országánál jobban rá tudnak csúszni az emberek a videojátékokra, és képesek akár egy egész napot is a gép előtt tölteni.

Hirdetés

És az egész napot itt szó szerint kell érteni. Mindenki játszott már végig egy teljes hétvégét (na jó, talán nem mindenki, de ezzel nyugtatom magam), de nyilván volt benne egy-két étkezés, elment az ember mosdóba, vagy intézte egyéb ügyes-bajos dolgait. Nem úgy ez a srác, aki 20 órán át ült gyakorlatilag mozdulatlanul egy székben, bármilyen szünet nélkül. Aztán amikor fel akart állni, rájött, hogy ezzel bizony bajok lesznek.

A netkávézóból végül mentők vitték el a srácok, aki nem tudta mozgatni a lábait, sőt, semmit nem érzett deréktól lefelé. Egyébként a 20. óra után sem haza indult, csak a mosdóba szeretett volna kimenni, így miközben a mentők elvitték, csak azt hajtogatta, hogy engedjék neki befejezni a játékot.

Mi is szeretünk játszani (meg napi 8-10 órát egyébként is a monitort bámuljuk munka közben), de azért igyekszünk odafigyelni arra, hogy közben legyen egy kis lazítás, megmozgassuk a végtagjainkat, pihentessük a szemünket, felfrissítsük a vérkeringésünket. Ti is figyeljetek oda ezekre a dolgokra, hogy ne fordulhasson elő veletek hasonló!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)