Hirdetés

A Baldur's Gate 3 fejlesztői segítenek elkéredzkedni a munkából, hogy játszhassunk

|

Egy próbát mindenképpen megér a dolog, hátha elfogadja a főnökünk.

Hirdetés

Roppant izgalmas hetek-hónapok állnak a szerepjátékok kedvelői előtt, hiszen augusztus eleje és szeptember vége között jelenik meg a Baldur's Gate 3, a Starfield, illetve a Cyberpunk 2077 kiegészítője, a Phantom Liberty. És ez még csak a jéghegy csúcsa, jó néhány további RPG (távol-keleti és nyugati egyaránt) premierje látható már a horizonton.

Az már biztos, hogy a felsoroltak egyike sem lesz kis falat, a Larian fantasy szerepjátéka például eszelősen sok befejezéssel bír, miközben több mint 170 órányi átvezetőt tartalmaz. Elég nyilvánvaló, hogy munka mellett még akkor is hetekig tart, mire eljutunk a történet végéig, ha kizárólag az elsődleges cselekményszálra koncentrálunk. Több időre van tehát szükségünk.

Tisztában vannak ezzel a fejlesztők is, ezért a jogi csapatuk segítségével összeállítottak egy előre megírt (töltsük le, nyomtassuk ki, majd töltsük ki) kérvényt, amit szükség esetén benyújthatunk a munkahelyünkön, és reménykedhetünk abban, hogy a főnökünk megértően viszonyul majd hozzá. Elvégre csak nem akarhatja megakadályozni, hogy végigjárjunk a számunkra elrendeltetett ösvényen és beteljesítsük sorsunkat?

Ez mind szép és jó, de mi a helyzet az iskolai hiányzás esetén benyújtandó kérelemmel? - merülhet fel bennetek a kérdés. Nos, a válasz nemes egyszerűséggel annyi, hogy a Larian Studios ilyet nem készített, mégpedig azért, mert a Baldur's Gate 3 nem való kiskorúaknak.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)