Hirdetés

A capitoliumi zavargások miatt törlik a Twitch egyik legnépszerűbb emote-ját

|

Az emote megihletője állítólag erőszakra buzdított, így törlik a Twitchről a róla mintázott reakciót.

Hirdetés

Szerda este a Twitch bejelentette, hogy törlik a gamervilág egyik leghíresebb mémjét, a PogChampet saját emote-jaik közül, miután annak megihletője, a verekedős játékok terén ismert Ryan "Gootecks" Gutierrez szerintük további erőszakra buzdította követőit a szintén tegnap lezajlott capitoliumi történések kapcsán.

Donald Trump leköszönő amerikai elnök a tavalyi elnökválasztás óta választási csalást kiált, feltüzelt hívei tegnap megostromolták az amerikai törvényhozás épületét, ahol akkor zajlott az elektori szavazatok megszámlálása, azaz az új elnök, Joe Biden győzelmének hitelesítése. A zavargás során feltehetően négyen is meghaltak, köztük előszőr az egyik lelőtt tüntető nőről adtak hírt, melyre Gootecks úgy reagált saját Twitter-oldalán,  hogy "vajon a Capitoliumban kivégzett nő miatt is lesznek majd zavargások, vagy a MAGA (Make America Great Again) mártírjának halála hiábavaló?", illetve az esetről készült videót is posztolta.

Hirdetés

Több ismert streamer szinte azonnal jelezte, hogy törli csatornájáról a PogChampet, mígnem a Twitch maga is közleményben adta hírül, hogy lépnek az ügyben: úgy döntöttek, hogy "az emote arcának további erőszakra buzdító kijelentései és a Capitoliumban történtek után" eltávolítják azt.

Hozzátették: hiába szeretnék, hogy a Pog mögötti eszme továbbéljen (mert hát jelentése  bőven túlmutat a képen vagy az arcon, amiről mintázták), és hiába bír az kiemelt jelentőséggel a Twitch-kultúrában, egyszerűen nem tudják tiszta lelkiismerettel továbbengedni a használatát.

A PogChamp 2016 elejétől számítva az ötödik legnépszerűbb emote, mintázva Gootecks meglepődött arcáról lett, kommentelni pedig különösen váratlan, meghökkentő pillanatokkor szokták. A Twitch megígérte, hogy a közösséggel közösen kidolgoznak majd egy új reakciót helyettesítés gyanánt - hogy pontosan hogyan, azt még nem tudni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)